Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
7°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
7°C

Visszatért Orbán Tamás!

2020. február 19. 14:56
Városunk harmadvonalban szereplő labdarúgócsapata, a VLS Veszprém ötödik téli felkészülési mérkőzésén 2-1-es győzelmet aratott a vendég Sárvár együttese felett szerda délben az Erdész utcai sportkomplexumban. Szabó Péter sportigazgató portálunknak elárulta, hogy visszatért a klub kötelékébe az egykori vezetőedző, Orbán Tamás is. A szakember pozíciója egyelőre még tisztázatlan, de minden bizonnyal Pető Tamás munkáját fogja segíteni a jövőben.

Mint ismert, négy edzőmérkőzést is hátuk mögött hagytak már a téli felkészülési időszakban városunk nagypályás labdarúgói.

Kapcsolódó cikk
Jól alakul a VLS felkészülése
Negyedik téli felkészülési mérkőzésén 3-1-es győzelmet jegyzett városunk NB III-as férfi labdarúgócsapata, a VLS Veszprém. Pető Tamás együttes szombaton a szintén harmadosztályú Dunaújváros gárdáját múlta felül.

Sőt, szerda délben immár az ötödiket is sikerrel vették: Vass és Gálfi találatával a bakonyiak 2-1-es győzelmet arattak a vendég Sárvár együttese felett az Erdész utcai sportkomplexumban.

Úgy gondolom, hogy a felkészülés jelenlegi szakaszában nemcsak az elért eredményeinkkel lehetünk elégedettek, hanem a játékosok erőnléte mellett a csapategység helyzetével is

– hangsúlyozta kérdésünkre a sportvezető Szabó Péter.

Visszatért Orbán Tamás!

Orbán TamásOrbán Tamás

Aki figyelemmel kísérte a VLS barátságos mérkőzéseit, felfigyelhetett rá, hogy a Veszprém egykori vezetőedzője, Orbán Tamás többször is felbukkant a gárda közelében, vagy éppen a kispadnál. A vehir.hu kérdésére Szabó Péter sportigazgató elárulta, hogy visszatért a klub kötelékébe "OT", akinek pozíciója egyelőre még tisztázatlan.

Pető Tamás vezetőedző már nyáron is nyilatkozta portálunknak, hogy ő személy szerint nagyon örülne egykori kollégája érkezésének. Úgy tűnik, hogy kérése azonban mostanra már teljesült is.

Örülök, hogy újabb veszprémi kötődésű szakemberrel bővült a stábunk

– mondta Szabó, majd hozzátette: "immár kialakult a végleges keretünk is a 2019/2020-as idény tavaszi szezonjára."

Távozók:

  • Zachán Péter (Szekszárd)
  • Markó Róbert (Ajka)
  • Csordás Máté (Úrkút)
  • Fülöp Tamás (Gyula)
  • Füleki Norbert (Csorna)

Érkezők:

  • Major Norbert (támadó)
  • Falusy Bálint (hátvéd)
  • Haász Bertold (középpályás)
  • Horog Ádám (támadó)

A VLS Veszprém az őszi szezonban a listavezető Érd után (13), második helyen áll (15) a legkevesebb kapott gól tekintetében. Ugyanakkor a támadás sajnos nem szuperált mindig így az első félév során: az érdiek harminchat találatához képest mindössze csak tizenkilenc gólt jegyeztek Venczel Zoltánék.

Kiliti Róbertre és társaira télen még két hazai edzőmérkőzés vár: február 21-én (18.00) a Mór gárdáját, míg 26-án (19.00) a Gárdony együttesét fogadják a VFC USE műfüves pályáján. A találkozók természetesen ingyenesen látogathatóak. Az NB III-as bajnokság tavaszi szezonja március elején rajtol.

Simon Dániel
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 1. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Credobus Mosonmagyaróvár
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 8. 11:00
Helyszín
Mosonmagyaróvár, MTE 1904 Sporttelep
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2026. március 14. 14:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Dorogi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 22. 17:00
Helyszín
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2026. március 29. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Gyirmót FC Győr
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 5. 18:00
Helyszín
Győr, Alcufer Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2026. április 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 19. 17:00
Helyszín
Balatonfüred, Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2026. április 26. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
FC Sopron
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
Sopron, Soproni Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Puskás Akadémia FC II
Időpont
2026. május 10. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Budaörs
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 17. 17:00
Helyszín
Budaörs, Budaörsi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Újpest FC II
Időpont
2026. május 24. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.