2020. augusztus 9. // Emőd névnap

Duplázik Dido Veszprémben

Bejelentették az idei VeszprémFest fellépőit.

Július 14. és 18. között rendezik meg az idei VeszprémFestet. Az már korábban kiderült, hogy az első két napon a Jazz+Az illetve Dido lépnek fel a História Kertben (ez utóbbi koncertre már el is fogytak a jegyek), csütörtökön viszont a prémium zenei fesztivál többi fellépőjét is bejelentették. 

Geszti Péterék egykori sikercsapata, a Jazz+Az nyitja a VeszprémFestetGeszti Péterék egykori sikercsapata, a Jazz+Az nyitja a VeszprémFestet

Meglepő módon július 16-án ismét Didóval találkozhat a közönség: tehát azoknak sem kell aggódniuk, akik a karácsonyi rohamban lemaradtak a jegyvásárlásról. 

Július 17-én az amerikai Postmodern Jukebox mutatkozik be a közönségnek, akik mai popslágereket dolgoznak fel a '20-as, '30-as évek stílusában. A Postmodern Jukebox tulajdonképpen nem egy klasszikus értelemben vett zenekar, hanem egy olyan, tagságát tekintve állandóan változó formáció, amelyben csak két dolog állandó. Az alapító, Scott Bradlee zenei határokat átlépő alkotói kreativitása és a koncepció: kivételesen tehetséges hangszeres zenészek és énekesek különböző, jazz, swing, soul, blues vagy éppen doo-wop stílusban átdolgozott világslágereket adnak elő.

Július 18-án Juan Diego Flores operaénekes zárja a sort. A perui származású, magával ragadó karizmájú operacsillag, akit nem egyszer Pavarotti örökösének is neveznek, jelenleg a legfoglalkoztatottabb tenorok egyike.  Flórez egyediségét magasra szökő, fényes hangszíne és könnyed előadásmódja adja, mely férfias eleganciájával, latinosan macsó stílusával keveredve varázsolja el a közönséget.

– Az elmúlt évek sikereinek köszönhetően Európa kulturális térképére is felkerült Veszprém az Európa Kulturális Fővárosa 2023 cím elnyerésével, de a világ is számon tartja városunkat az Unesco zene városa titulusának köszönhetően – fogalmazott Porga Gyula polgármester a programot beharangozó sajtótájékoztatón. Hozzátette: abban, hogy ezeken a nemzetközi megmérettetéseken ilyen jól szerepel a megyeszékhely, abban az immáron 17. alkalommal megrendezendő VeszprémFestnek is jelentős szerepe van.

Fotó: Kovács BálintFotó: Kovács Bálint

– Talán nem magától értetődő a fesztiválok közösségképző funkciója – jegyezte meg dr. Navracsics Tibor, az Európa Kulturális Fővárosa programért felelős kormánybiztos. – A VeszprémFest is a közösséget erősíti azáltal, hogy a helyben lakóknak erős önazonossági elemet ad, és azáltal, hogy kinyitja a világot a városra és a várost a világra. 

A feszitvál nagyszínpados programjait – ha az időjárás engedi – ezúttal is a História kertben rendezik meg. Idén sem marad el a sokak által kedvelt Rozé Rizling Jazz Napok kísérőrendezvény sem, amelynek nyitóestje július 7-én lesz – tudtuk meg Mészáros Zoltán fesztiváligazgatótól. 

Söge

További cikkek

Megnyitották a balatonfüredi borheteket
Megnyitották a balatonfüredi borheteket
Megnyitották a balatonfüredi borheteket, a rendezvényen a borászok támogatását célzó 1,8 milliárd forintos támogatási csomagot jelentett be Nagy István agrárminiszter.
Az első utcazenész már megérkezett
Az első utcazenész már megérkezett
Elkészült Kolodko Mihály gerilla szobrászművész második, Veszprémbe tervezett miniszobra: az utcazenészt formázó figura a Kossuth utca alján kapott helyet.
Auer Lipót háromszázharminc éves hegedűje is megszólal az idei Auer Fesztiválon
Auer Lipót háromszázharminc éves hegedűje is megszólal az idei Auer Fesztiválon
A Mendelssohn Kamarazenekar - augusztus 13-16. között - hatodik alkalommal rendezi meg a veszprémi születésű Auer Lipót, világhírű hegedűművészről elnevezett Auer Fesztivált.
50+40=90 milliárd forint érkezik az EKF céljainak megvalósítására
50+40=90 milliárd forint érkezik az EKF céljainak megvalósítására
Szerda este a Magyar Közlönyben is megjelent az a kormányhatározat, ami az Európa Kulturális Főváros 2023 projekt kormányzati támogatásáról rendelkezik. A határozat értelmében az 50 milliárdos támogatáson felül további 40 milliárd jut a Főegyházmegyének a Vár épületeinek felújítására. A részletekről csütörtök délután sajtótájékoztatón számoltak be az érintettek.
Tészta, szósz, feltét, a többi rajtunk múlik
Tészta, szósz, feltét, a többi rajtunk múlik
Veszprém legújabb keleti tésztázójában nincsenek készételek feltüntetve az étlapon. Ez nem is csoda, hiszen nem férne fel az összes különböző variáció, amit tesztelhetünk a Kedvencem Wok & Bar-ban. Kipróbáltuk az Óváros tér legújabb gasztroszereplőjét és nem kizárt, hogy a kedvencünk lesz. Figyelem, kísérletező kedvűek előnyben!
2020. augusztus 9. // Emőd névnap