Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Győzelem a sereghajtó ellen

2020. február 21. 22:14
Hozta a kötelezőt pénteken este a HOYA-PE Veszprém: Szabó Péterék tizenkilenc pontos győzelmet arattak hazai pályán a sereghajtó pécsiek ellen a kosárlabda másodvonal Piros csoportjának 21. fordulójában.

Kötelező feladat várt az NB I/B Piros csoportjában szereplő HOYA-Pannon Egyetem Veszprém kosárlabdacsapatára az alapszakasz 21. fordulójában. A feljutásról álmodozó bakonyiak ugyanis a sereghajtó Pécs együttesét fogadták közel háromszáz fős hazai publikumuk előtt.

Az összecsapás első pontjait a Körtélyesi Gergely helyére érkezett újdonsült center, a lett Guntis Sipolins jegyezte. Aki társai kedvét is meghozta a pontgyártáshoz: két perc játék után 9-0-ra vezetett a HOYA. Kilencpontos előnyüket pedig majdhogynem meg is tartották Füzi Róberték az első negyed végéig (10. perc: 28-21).

A második játkrészben már a fiatal pécsiek is kezdtek magukra találni, ugyanakkor az egyetemi gárda markáns védekezésével nem hagyta igazán közel kerülni magához riválisát (félidő: 41-36)

Szabó Péter pazar formát mutatott - Fotó: Szász PéterSzabó Péter pazar formát mutatott - Fotó: Szász Péter

A szünet után kicsit bentragadtak az öltözőben a mieink: fel is zárkóztak két pontra a Baranya megyeiek (25. perc: 52-50). Ezt követően azonban a szerb vezetőedző, Nikola Lazics rendezte együttese sorait, amely így majdnem tíz pontos fórral várhatta az utolsó negyedet (30. perc: 64-53).

A negyedik játékrészben pedig már teljesen kirajzolódtak az erőviszonyok: a 34. perchez érve a HOYA-PE teljesen felőrölte sereghajtó ellenfelét (74-56). A vége pedig tizenkilenc pontos hazai győzelem lett: Szabó Péterék kiszolgálták közönségüket (végeredmény: 86-67).

A veszprémiek legközelebb február 29-én, szombaton 17.00 órai kezdéssel a fővárosi MTK otthonában bizonyíthatnak majd.

Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 21. forduló:
HOYA-Pannon Egyetem Veszprém–PVSK-CARGATE 86-67 (28-21, 13-15, 23-17, 22-14)
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium, 300 néző. Vezette: Szilágyi, Kéri és Földesi.
HOYA-PE: Szabó 15/6, Madár 14/12, Füzi 13/3, Völgyi 16, Sipolins 18. Cserék: Czirbus 6, Kozma, Medve 4, Verasztó. Edzők: Nikola Lazics és Baksa Szabolcs
Pécs: Bíró 14/6, Dragasevic 13/6, Carev 12/3, Futó 8, Kocsis 7/3 Cserék: Mándity 9/3, Riskó 4. Edzők: Rab Gyula és Juhász Olivér.


Így értékelte a látottakat

Nikola Lazics, a HOYA-PE vezetőedzője: – Mind lélektani, mind a bajnokság szempontjából nagyon fontos volt, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést.Természetesen hibák akadtak, de az utolsó két negyedben már úgy játszott a csapat, ahogy azt én is szerettem volna. Megyünk tovább, és küzdünk a céljainkért!

Simon Dániel
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
ma 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.