Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
15°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
15°C

Két fontos érem a birkózóknál

2020. február 26. 19:05
Nem telt unalmasan az elmúlt időszak a Centrum SE birkózóinál, akiknek versenyről versenyre bizonyítaniuk kellett rátermettségüket.

A két héttel ezelőtti diák I-es korosztály területi bajnokságára tizenhárom fővel nevezett a veszprémi egyesület, ám az influenzajárvány miatt a versenyen már csak heten tudtak részt venni. A hét főből mindannyian elsőévesek a korosztályban, így a szakvezetés elsődlegesen nem tőlük várta a kiugró eredményeket. Azonban négy főnek sikerült kiharcolnia a továbbjutást az országos bajnokság döntőjébe, Szecsődi Máténak 76 kg-ban, Beck Csongornak 50 kg-ban, Magasházi Róbertnek és Simon Domokosnak 42 kg-ban.

A szakszövetség nem adott túl sok időt a felkészülésre, már a következő héten meg is rendezték Dorogon az ob-döntőt, ahova 223 fő mérlegelt. Itt már csak egy centrumos versenyző maradt, akit nem tudott legyőzni az influenza. Szecsődi Máté szépen menetelt, s csak egyetlen ellenfelével szemben maradt alul, így magyar bajnoki 3. helyezéssel zárta a szabadfogásúak ob-döntőjét.

Fotó: Centrum SEFotó: Centrum SE

Másnap Somogyjádon rendeztek meg a junior korosztályúak szabadfogású válogató versenyét. A veszprémi csapatot Laczkó Benedek képviselte, aki az első válogatón ezüstérmet szerzett.

Kimondottan kemény, akciókban bővelkedő és hosszú mérkőzések zajlottak, amelyek után Benedek harmadik helyen végzett. Az ob-döntő előtt még egy válogató verseny vár centrumos sportolóra, és ezek után összeáll a júniusi szkopjei Európa-bajnokságra készülő válogatott keret, amelyben eredményei alapján Benedek is ott lehet

– fogalmazott Janku Ferenc edző.

Az már csak hab a tortára, hogy a 2019 évi teljesítménye alapján Laczkó Benedek és Szecsődi Máté kitüntetést kapott a városi sportévnyitó gálán.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.