„Már gyerekkoromban is sportújságíró szerettem volna lenni” – kezdődhetne így is Zatkalik Dávid története, de a valóságban messzebb nem is lehetnénk az igazságtól. Pontosabban, ha a sport vetületét vesszük az újságírásnak. Édesapja révén – Zatkalik András szintén Szabad Sajtó Díjas újságíró, aki a Vehir.hu főszerkesztője is volt az első időkben– igazi újságíró családba született, de kifejezetten sportújságírással elsőként Dávid kezdett komolyabban foglalkozni.
Nagyapja révén ugyan betekintést nyerhetett abba, hogy milyen az, amikor valaki szenvedélyesen képvisel egy sportágat, úgy a pályán, mint azon kívül is. Zatkalik László volt a Veszprém Megyei Vívószövetség főtitkára, aki a páston kívül rendszeresen írt tudósításokat, összefoglalókat a megyei napilapba.
Így ötvözte Dávid a családból hozott értékeket a saját életében, édesapja révén az újságírást, nagyapja révén pedig a sporthoz való kötődést, de azt már ő sem tudja pontosan megmondani, hogy a puszta érdeklődés mikor fordult át rajongásba.
„Nem tudom pontosan megmondani, hogy mitől ébredt fel bennem a sport iránti szenvedély. Talán az az érzés vezetett, hogy drukkolhassunk valakinek, hogy tartozhassunk egy csapathoz, ezt mind nagyszerű meg- és átélni.”
Dávid első meghatározó sportélménye az 1995-ös ferencvárosi menetelés volt a Bajnokok Ligájában, ezt követték az olimpiák, a Világ- és Európa bajnokságok, később pedig veszprémi sportszeretőként elkerülhetetlenül a kézilabda iránti kötődés is.
Zatkalik Dávid indulás óta a Vehir.hu szerkesztőségének tagja
A sportújságírás minden trükkjét autodidakta módon tanulta. Elmondása szerint édesapjától inkább az újságíró szakma iránti alázatot, és precizitást tanulta meg, hiszen ahogy Dávid, úgy édesapja sem áll fel addig az asztaltól, amíg az újságcikk nem készült el tökéletesen.
Dávid életében erre először a Balatonfüredi Napló hasábjain volt lehetősége, első írásai itt jelentek meg, majd 2008. április 11-én vehíres újságíróként is debütált. Az újonnan induló veszprémi hírportál sportrovatában egy Veszprém – Schaffhausen KEK-elődöntőről tudósított, még a Március 15. úti sportcsarnokból.
Akkor Mocsai Lajos volt a Veszprém edzője, Dávid első interjúját is vele készítette. A fiatal sportújságíró számára ez volt a másik vízválasztó pont a pályafutásában.
„Olyan ember előtt álltam kezdő újságíróként, akit előtte nap a TV-ben láttam és hallottam a jellegzetes hangjával, most pedig az én kérdéseimre válaszolt. Ettől az interjútól kaptam egy lökést, hogy érdemes a sportújságírásba és a Vehírbe is időt és energiát fektetni, mert valami jó is kisülhet belőle.”
A tizenkét év alatt pedig gyűltek az interjúk, ahogy a felemelő és a kevésbé sikeres sportesemények tudósításai is. Dávid közben része, majd megbecsült tagja lett a veszprémi sportújságírók közösségének, ami egy jóval szorosabb és összetartóbb köteléket formáz az újságírók között is, függetlenül attól, hogy ki melyik médiánál dolgozik éppen.
„Köztünk tényleg működik egy csapatszellem, ha kell, segítünk egymásnak szakmailag, technikailag, vagy információkkal, mindenre volt már példa. Ez így természetes, hiszen attól függetlenül, hogy különböző szerkesztőségekben dolgozunk, munkánk során az időnk legnagyobb részét egymással töltjük, hiszen az újságírók közül mi járunk a klubok sajtótájékoztatóira és a mérkőzésekre tudósítani. Közös az érdeklődésünk, közös a szenvedélyünk, innen pedig egyenes útja van, hogy szorosabb kapcsolatok, barátságok alakuljanak ki.
A sport iránti érdeklődés mellett viszont még számos más képesség elsajátítására is szüksége van egy sportújságírónak. Ahogy Dávid is fogalmazott, a tudósítás alapvetően egy kötött műfaj, ahol a tárgyilagosság és a precizitás rendkívül fontos. Viszont mielőtt megszületik a végtermék, a cikk, ami eljut az olvasóhoz, a sportújságírónak el kell sajátítatni azt a képességet, hogy a mérkőzések hangorkánját kiszűrve koncentrálni tudjon az írásra, miközben figyeli azt, ami a pályán történik, vezeti a jegyzőkönyvet, mindezt úgy, hogy közben versenyt fut az idővel. Hiszen akkor, amikor a közösségi médián keresztül szinte azonnal eljutnak a hírek az emberekhez, felértékelődik az, hogy melyik hírportál tudja leggyorsabban leközölni az adott hírt egy sporteseményről.
Porga Gyula polgármester és Zatkalik Dávid a Szabad Sajtó Díj átadóünnepségén
Ezek a sportújságírás gyakorlati kihívásai, viszont nem mehetünk el egy másik fontos sajátosság mellett sem, ami ezt a közösséget jellemzi. Dávid tapasztalatai szerint, azok az emberek, akik valamilyen módon érintettek az élsportban, legyen szó újságíróról, sportolóról, edzőről, vagy klubvezetőről, igaz egy zárt közösséget alkotnak, de ha sikerül elnyerni egymás bizalmát, az lényegesen megkönnyíti a munkát és a jó kapcsolatok fenntartását.
Na de mivel lehet elnyerni a bizalmat egy olyan műfajban, amit főként a tárgyilagosság jellemez újságírói szempontból?
Dávid saját magát sosem tartotta szenzációhajhásznak. A tudósításokban és interjúkban is az események részletes átadására, valamint az interjúalanyok gondolatainak minél precízebb leírására törekedett, ez pedig hamar belépőt jelentett azoknak a szereplőknek a bizalmába, akik mozgatják és formálják a veszprémi sportéletet.
Közülük is egy alak kiemelkedik, viszont Dávid szempontjából nem feltétlen csak a sporteredményei miatt, hanem a már említett bizalmi kapcsolat tekintetében.
Fazekas Nándor a veszprémi kézilabdaklub legendás kapusa volt, az ő élettörténetét, sőt, személyes érzéseit, gondolatait szerkesztette könyvbe Dávid „Első számú második” címmel. Amikor kettejük kapcsolatáról érdeklődtem, furcsa párhuzamra világított rá Dávid. Bár egy újságíró és egy élsportoló személyeiről beszélünk, ahol egészen mások a kihívások és a sikerek, mindketten visszafogottabb típusúak, akár szürke eminenciásnak is lehetne nevezni őket a maguk területén.
„Amire a legbüszkébb vagyok, hogy meg tudtam mutatni Nándi olyan oldalát is a szurkolóknak, amit eddig nem ismerhettek. Az pedig csak hab a tortán, hogy én is olyan tapasztalatokkal gazdagodtam, amikre másképpen nem lett volna lehetőségem. Azt vallom, hogy a jó újságíró mindig háttérbe tud vonulni és a saját személyének felfedése nélkül adja át az olvasóknak azt, amire ők kíváncsiak.”
Zatkalik Dávid első könyvének az Első számú másodiknak a bemutatóján 2014-ben
A sportújságírók esetében, ha jobban belegondolunk a helyzetükbe, felmerülhet egy olyan paradoxon is, amelyet Dávid sem tudott teljesen feloldani. A sport iránti elhivatottság és rajongás nélkül nem lehet komolyan végezni ezt a munkát, viszont a mérkőzések tudósításnál követelmény a pontosság, az odafigyelés és számos olyan részletre való ügyelés, amelyre egy egyszerű szurkolónak nem kell és nem is érdemes figyelnie, miközben buzdítja a csapatát.
Hogyan lehet valaki egyszerre szurkoló és tudósító is?
Dávid ezt az évekkel és a rutinnal köti össze. Ha újságíróként érkezik egy meccsre, állítása szerint az agya átkapcsol, és azokra fókuszál, ami a cikk szempontjából fontos és releváns. Ő így is megtalálja az élvezetet minden egyes mérkőzésben.
A sport iránti szenvedélyéből nem tud, az újságírói szakma iránti elhivatottságából pedig nem akar engedni, ez a kettő tökéletesen kiegészíti egymást.
A Szabad Sajtó Díj Veszprémben a legnagyobb elismerés, amit médiában dolgozó munkatárs kaphat, így Dávid is egy célt tudott megfogalmazni, amit a jövőben szeretne elérni: tudósíthasson arról a mérkőzésről, amelyiken a Veszprém megnyeri a Final4-t.
