Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

portré

'Karcsi, miért kell ezt neked csinálni?' 'Karcsi, miért kell ezt neked csinálni?' A ’80-as években mindenki egy kicsit Nagykarcsi akart lenni Veszprémben. Idestova negyven éve, de Nagy Károly – Karcsi – veszprémi története már valójában már ötven éve íródik és hiába az Alföldről sodorta ide a szél, nevével összeforrott a veszprémi kulturális élet története. Ott volt, amikor Hobo, az Európa Kiadó, az LGT,  vagy a Bizottság együttes fellépett a Dimitrov és az egyetem deszkáin. Mindeközben végig szlalomoznia kellett az állambiztonság és pártemberek hálói között, hogy aztán a rendszerváltás hullámait meglovagolva alapító tagja legyen három ellenzéki párt veszprémi szervezetének is. De miért is akart mindenki egy kicsit Nagykarcsi lenni? Portrébeszélgetésünkben erre is megpróbáltunk választ találni. 2024. június 7. 15:43 „Régi álmom teljesült azzal, hogy elfogadta Johnny Depp a róla készített portrémat” „Régi álmom teljesült azzal, hogy elfogadta Johnny Depp a róla készített portrémat” A Balaton partján született festőművész több évtizede készít portrékat egyrészt civilekről, akik felkérik erre, másrészt pedig hírességekről. Nemrégiben azt a feladatot kapta Polgárdi önkormányzatától, hogy Novák Katalin köztársasági elnöknek készítsen egy portrét ajándékba a városba érkezése apropóján. Szabados Norbert pályája nem volt mindig ennyire szárnyaló, sokszor napról napra élt, az utcán aludt, néhány évvel ezelőtt pedig olyan mélyre került, hogy már a munka sem volt számára motiváció, az ágyból sem tudott kikelni. Többek között arról kérdeztük, miként mászott ki a mélyből, hogyan tette le az italt, és arról is szó esett, hogy került Johnny Depphez a róla készített portréja.  2023. december 19. 12:36 Szeretem az új életemet Szeretem az új életemet Az Olivában lett ismert, de volt bátorsága váltani. A családot és a bizonytalannak tűnő szabadságot választotta. Megérte. Tornyos Balázzsal beszélgettünk. 2020. július 20. 5:02 A háttérből szólni mindenkihez A háttérből szólni mindenkihez Szinte napra pontosan tizenkét éve jelent meg az első cikk a Vehir.hu-n. Már az induláskor a szerkesztőség tagja volt Zatkalik Dávid, akit idén több mint egy évtizedes sportújságírói munkája elismeréseként Szabad Sajtó Díjjal tüntetett ki a polgármester. A szakma iránti tiszteletről, a sportolókkal kialakított bizalomról és az újságírás eme speciális területéről is beszélgettünk. 2020. március 19. 9:40
közélet
Tűz ütött ki egy északmacedón éjszakai klubban - sok halott Az északmacedón belügyminisztérium jelentése szerint 59-en meghaltak és 155-en megsérültek, amikor tűz ütött ki az északmacedón Kocsani város egyik éjszakai szórakozóhelyén, ahol mintegy 1500 ember vett részt egy koncerten. Kokárdát hordani? Minek? Mindenkinek, aki viselt és nem viselt kokárdát szombaton. Magyar színekben pompázott a világ legmagasabb épülete Az Egyesült Arab Emírségekben található Burdzs Kalifa több mint 800 méteres tornyán a magyar zászló színei jelentek meg március 15-én. 12+1 kérdésben kéri ki az emberek véleményét Magyar Péter Jelöljük ki együtt hazánk jövőjének sarokköveit! - szólított fel Magyar Péter a Tisza Párt március 15-ei ünnepségén szombaton Budapesten, jelezve: pártja a Nemzet Hangja címmel kéri ki az emberek véleményét 12 + 1 kérdésben. Újragondolták a Veszprémi Térképvándort – már bővített tartalmakkal elérhető Péntek délelőtt a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Vármegyei Levéltára mutatta be a Térképvándort, melyet a korábbi fejlesztések birtokában gondoltak újra. Bajnokok nyomában: sosem volt opció, hogy „csak” sportoló legyek Szerda este a Papírkutyában zajlott a Bajnokok nyomában elnevezésű sorozat beszélgetése, Ovádi Péter országgyűlési képviselő vendégei ismét igazi világklasszis sportolók voltak: Kéri Bianka és Baji Balázs. Ők kaptak Kossuth és Széchenyi-díjakat A nemzeti ünnepünk alkalmából átadták az ország legrangosabb kitüntetéseit. Cikkünkben bemutatjuk, hogy kik részesültek ezekben az elismerésekben. Két rangos állami elismerés a veszprémi újságírónak Zatkalik András csütörtökön néhány óra leforgása alatt két állami kitüntetést is átvehetett. Orbán Viktor: a jövő nem a birodalmaké, hanem a patriótáké és a független nemzeteké A magyar szabadság eszméje örökkévaló és időtlen - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján tartott ünnepi beszédében. Orbán Viktor azt is mondta, a jövő nem a birodalmaké, hanem a patriótáké és a független nemzeteké. „A szabadság egy eszköz, hogy megvalósítsuk álmainkat” „A szabadság ma nem elérendő, távoli cél számunkra, de velejárója mindennapi életünknek. A szabadság ma eszköz, hogy megvalósítsuk álmainkat.” – Mondta Porga Gyula, Veszprém polgármestere március 15-ei ünnepi beszédében a Dózsa téren szombaton délelőtt. A városvezető amellett, hogy 1848 üzenetéről beszélt, markáns véleményt fogalmazott meg az aktuális világpolitikai helyzetről és benne Magyarország szerepéről.
sport
Férfi kézilabda Eb-selejtező: hazai pályán döntetlen Montenegró ellen A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-29-es döntetlent játszott Montenegróval az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában, vasárnap Tatabányán. Az újpestieket is legyőzte a Veszprém Immáron kilenc forduló óta veretlen a labdarúgó NB III Északnyugati csoportjában a Practical VSC, amely vasárnap kora délután házigazdaként 1-0-ra nyert az Újpest II ellen. Norris nyerte a kaotikus idénynyitót Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a kaotikusan alakult Forma-1-es idénynyitó Ausztrál Nagydíjat vasárnap Melbourne-ben. A listavezetőt fogadja a VEHIR-VESC Vasárnap visszatér a pályára a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata. A veszprémiek a címvédő és listavezető TFSE ellen szállnak harcba saját közönségük előtt. Rasovszky Kristófot az európai szövetség sportolói bizottságába választották Rasovszky Kristóf bekerült az Európai Úszó Szövetség (European Aquatics) sportolói bizottságába. Téli dobó Ek: Csekő Miklós ezüstérmes az U23-as férfi kalapácsvetőknél A VEDAC-os Csekő Miklós új egyéni csúccsal ezüstérmet nyert az U23-as férfi kalapácsvetők mezőnyében szombaton az atlétikai téli dobó Európa-kupa első versenynapján Nicosiában. Bajnokok nyomában: sosem volt opció, hogy „csak” sportoló legyek Szerda este a Papírkutyában zajlott a Bajnokok nyomában elnevezésű sorozat beszélgetése, Ovádi Péter országgyűlési képviselő vendégei ismét igazi világklasszis sportolók voltak: Kéri Bianka és Baji Balázs. Tovább menetel a Veszprém KK Folytatta győzelmi sorozatát az NB I/B piros csoportban a Veszprém Kosárlabda Klub, amely ezúttal idegenben diadalmaskodott a PTE-PEAC ellen 91-87 arányban. Szoboszlai lett február hónap legjobbja a Liverpoolnál A Liverpool FC hivatalos honlapján tartott szurkolói szavazáson Szoboszlai Dominikot választották február hónap legjobbjának az angol labdarúgó-bajnokságot vezető klubnál. Ausztrál Nagydíj - Norris vezérletével a McLarené a rajtrács első sora Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es idénynyitó Ausztrál Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.