Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mindenki zokszó nélkül tudomásul vette, hogy Magyarországon kell maradnia – Nagy László

2020. március 21. 17:43 // Forrás: Szalay Péter – SzPress Sporthírszolgálat
A Telekom Veszprém kézilabdacsapatának sportigazgatója bízik abban, hogy a csapat minden tagja a lehető legkomolyabban veszi a tiltó rendelkezéseket, vigyáz magára és a családtagjaira.

Nagy László az SzPress Hírszolgálatnak adott nyilatkozatában fontosnak tartotta elmondani, hogy Magyarország egyik legsikeresebb és legértékesebb klubcsatának tagjai zokszó nélkül vették tudomásul, hogy otthon kell maradniuk, egészen addig, amíg újra találkozhatnak egymással, és együtt sportolhatnak. A magyar bajnokcsapat minden tagja, velük együtt a teljes szakmai stáb átesett már a koronavírus teszten, amelyek egytől egyig negatív eredményt mutattak.

Soha nem voltak még ilyen helyzetben, ahogy én sem, de ha az életünk így alakult, akkor engedelmeskedni kell, méghozzá a lehető legnagyobb fegyelmet tanúsítva. A Telekom Veszprém különleges helyet foglal el a magyar sportban, mert a mi játékoskeretünket három földrész – Európa, Afrika és Dél-Amerika – tizennégy nemzetének több mint húsz kézilabdázója alkotja. Amikor elmondtuk nekik, hogy egy ideig mérkőzések és edzések nélkül maradnak, senki sem állt elő azzal, hogy elhagyná az itteni lakóhelyét és hazautazna. Tudomásul vették, hogy se ki, se be, amit a jövőben az állóképességük megőrzéséért tehetnek, azt csak bezárkózva, „home office” körülmények között tehetik meg

– mondta az SzPress Hírszolgálatnak a tavaly kétszeres BL-győztesként és 209-szeres válogatottként visszavonult sportvezető.

Nagy László úgy gondolja, hogy egy kicsit talán jól is jött a kényszerszünet a magyar bajnokcsapat játékosainak, akik a „stop napjáig” klubjátékosként három hadszíntéren csatáztak, közülük többen válogatottként is pályára léptek.

A megmaradt mozgástér nem mondható túl nagynak, de guggolni, kitöréseket csinálni, gumi- és TRX-kötéllel, kisebb nagyobb súlyzókkal otthon is lehet mozogni, nem is beszélve a „jó öreg” fekvőtámaszról és a hasizmok megmozgatásáról. Remélem, hogy néhány hét múlva jobb lesz a helyzet, aztán előbb vagy utóbb minden visszatér a rendes kerékvágásba. Nem vagyok biztos abban, hogy a Bajnokok Ligája döntőjét úgy és akkor meg tudják rendezni Kölnben, ahogy tervezték, egyelőre csak annyit tudunk, hogy az európai szövetség április közepére ígért tájékoztatást a lehetséges forgatókönyvvel kapcsolatban. Addig semmi értelmének nem látom a találgatásoknak

 – hangsúlyozta Nagy László, aki veszprémi tisztének betöltése mellett a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai alelnöke.

vehir.hu
Tál Dominik
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 4 4 0 0 157 105 52 8
2. OTP Bank-Pick Szeged 3 3 0 0 110 86 24 6
3. HSA NEKA 3 3 0 0 74 67 7 6
4. FTC-Green Collect 3 2 0 1 105 87 18 4
5. Csurgói KK 3 2 0 1 93 87 6 4
6. MOL Tatabánya KC 3 2 0 1 80 78 2 4
7. Balatonfüredi KSE 3 1 0 2 78 80 -2 2
8. Dabas KC 3 1 0 2 85 89 -4 2
9. Fejér B.Á.L.- Veszprém 3 1 0 2 83 91 -8 2
10. QHB Eger 3 1 0 2 80 89 -9 2
11. CYEB-Budakalász 3 1 0 2 74 87 -13 2
12. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 4 1 0 3 120 148 -28 2
13. Carbonex-Komló 3 0 0 3 66 82 -16 0
14. PLER-Budapest 3 0 0 3 67 96 -29 0
Utolsó módosítás: 2023. szeptember 18. 11:03
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája B-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 1 1 0 0 33 28 5 5
2. Barca 1 1 0 0 30 25 5 5
3. GOG 1 1 0 0 38 36 2 2
4. Porto 1 1 0 0 24 23 1 1
5. Plock 1 0 0 1 23 24 -1 0
6. Celje 1 0 0 1 36 38 -2 0
7. Magdeburg 1 0 0 1 28 33 -5 0
8. Montpellier 1 0 0 1 25 30 -5 0
Utolsó módosítás: 2023. szeptember 18. 10:04
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Tatabánya
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 9. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
24-31
részletek
Sorozat
SEHA barátságos torna
Hazai
Meskov Breszt
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 2. 18:00
Helyszín
Törökország, Sakarya
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
SEHA barátságos torna
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Eurofarm Peliszter
Időpont
2023. szeptember 1. 18:00
Helyszín
Törökország, Sakarya
Eredmény
35-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Csurgó
Időpont
2023. augusztus 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Gyöngyös
Időpont
2023. augusztus 26. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
49-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzése, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
KS Kielce
Időpont
2023. augusztus 24. 19:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
26-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Porto
Időpont
2023. augusztus 19. 16:30
Helyszín
Portugália, Viseu
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Benfica
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. augusztus 18. 20:00
Helyszín
Portugália, Viseu
Eredmény
23-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Nexe
Időpont
2023. augusztus 11. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Tatabánya
Időpont
2023. augusztus 8. 11:00
Helyszín
Telki, Edzőközpont
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. június 9. 20:30
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
27-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2023. június 5. 18:30
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. június 2. 18:15
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Cegléd
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. május 26. 18:00
Helyszín
Cegléd
Eredmény
32-44
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. május 20. 17:00
Helyszín
Budakalász
Eredmény
29-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 1/4, 2022/2023
Hazai
Industria Kielce
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. május 18. 18:45
Helyszín
Lengyelország, Kielce
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Komló
Időpont
2023. május 13. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 1/4, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2023. május 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
29-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Csurgó
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. május 6. 18:00
Helyszín
Csurgó
Eredmény
27-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Budai Farkasok
Időpont
2023. április 19. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. április 15. 17:00
Helyszín
Szeged
Eredmény
30-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda SEHA-liga, negyeddöntő, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Partizan Beograd
Időpont
2023. április 12. 18:05
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
19-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. április 9. 17:00
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
32-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Mol Tatabánya KC
Időpont
2023. április 8. 13:30
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
26-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda SEHA-liga, negyeddöntő, 2022/2023
Hazai
Partizan Beograd
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. április 5. 18:05
Helyszín
Belgrád
Eredmény
39-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. április 1. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
49-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, rájátszás, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP-Bank Pick Szeged
Időpont
2023. március 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
38-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. március 25. 18:00
Helyszín
Balatonboglár
Eredmény
29-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. október 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
GOG
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 28. 18:45
Helyszín
Odense, Dánia
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Montpellier
Időpont
2023. szeptember 21. 20:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. szeptember 16. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Magdeburg
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 14. 20:45
Helyszín
Magdeburg, Németország
Eredmény
28-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
ORLEN Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FC Porto
Időpont
2023. október 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
további cikkek
Őrizetbe vették a Szeged korábbi kézilabdázóját kék fény Őrizetbe vették a Szeged korábbi kézilabdázóját Bosnyák lapértesülésekre hivatkozva közölte a horvát sajtó, hogy családon belüli erőszak miatt pénteken a bosznia-hercegovinai Ljubuskiban őrizetbe vették Denis Bunticot, a horvát kézilabda-válogatott és a Pick Szeged korábbi játékosát. ma 12:14 Pont nélkül távoztak a veszprémiek a Szentendre otthonából Veszprém Pannon SE Pont nélkül távoztak a veszprémiek a Szentendre otthonából A Veszprém Pannon SE idei második vereségét szenvedte el szombaton, amikor egyetlen találattal alulmaradt a Szentendre vendégeként a női kézilabda NB II mérkőzésén. ma 10:40 Férfi kézilabda NB I/B: mindkét veszprémi csapat szoros meccset játszott férfi kézilabda NB I/B Férfi kézilabda NB I/B: mindkét veszprémi csapat szoros meccset játszott A Fejér B.Á.L. Veszprém újonc U21-es együttese nagy csatában maradt alul az előző idényben még NB I-es Budai Farkasok vendégeként pénteken, a Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémia U21-es gárdája viszont szombaton vármegyei rangadót nyert Ajkán a férfi kézilabda NB I/B-ben. tegnap 21:37 Az Éles-Veszprém méltó ellenfele volt a Szegednek Fejér-B.Á.L. Veszprém Az Éles-Veszprém méltó ellenfele volt a Szegednek A házigazda Fejér-B.Á.L. Veszprém kézilabdacsapata a szombati élvonalbeli bajnoki nagy részében egyenrangú ellenfele volt az OTP Bank-Pick Szegednek, noha az ötszörös bajnok győzelméhez kétség sem férhetett. tegnap 19:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.