2021. január 27.
//
Angelika névnap

Tokió 2020: három héten belül döntenek az új időpontról

2020. március 28. 10:47
MTI
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) várhatóan három héten belül dönt a jövő évre halasztott tokiói ötkarikás játékok pontos dátumáról.

Az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz portál értesülése szerint a NOB illetékesei pénteken konferenciabeszélgetést folytattak előbb a nemzeti olimpiai bizottságok, majd a nemzetközi sportági szövetségek vezetőivel, és elhangzott, hogy április közepéig kijelölik az új időpontot.    

A NOB kedden jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt a jövő évre halasztja az olimpiát, amelyet legkésőbb 2021 nyarán kell megrendezni. Csütörtökön pedig megkezdte munkáját a "Tokió 2020 újrakezdés" nevű munkacsoport, amelynek első feladata, hogy kijelölje a játékok új időpontját.    

Thomas Bach NOB-elnök úgy fogalmazott, több ezer kérdés vetődik fel a halasztó döntés miatt, ezek egyikére sem lehet választ adni, amíg meg nem határozzák az új dátumokat.    

A 33 nemzetközi sportági szövetség többsége azt javasolta, hogy jövőre is július végén, illetve augusztus elején rendezzék az eseményt, néhányan viszont április végét és május elejét ajánlották.

Tavaszi rendezés esetén számos egyéb sportesemény átütemezésére lenne szükség, viszont elkerülhető lenne a hőség, ami nyáron megnehezítené a sportolók dolgát.    

John Coates, a NOB tokiói szervezéssel foglalkozó koordinációs bizottságának vezetője is a júliusi, augusztusi rendezést támogatja.    

Mori Josiro, a szervezőbizottság vezetője szombaton közölte, az eseményt június és szeptember között, tehát egy nyári időpontban kellene megtartani.    

Az olimpiát eredetileg idén július 24. és augusztus 9. között rendezték volna.

vehir.hu

További cikkek

Eduarda Amorim az évtized női kézilabdázója
Eduarda Amorim az évtized női kézilabdázója
Eduarda Amorimot, a Győri Audi ETO KC brazil klasszisát választották az elmúlt évtized legjobb női kézilabdázójának, illetve védekezőjének a Handball-Planet kézilabdás szakportál szavazásán.
Nagy: mentálisan és fizikálisan is készen állunk a franciák elleni meccsre
Nagy: mentálisan és fizikálisan is készen állunk a franciák elleni meccsre
Nagy László csapatvezető, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) alelnöke szerint a válogatott mentálisan és fizikálisan is készen áll a hatszoros vb-győztes franciák elleni szerdai negyeddöntőre az egyiptomi világbajnokságon.
459 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 89 beteg
459 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 89 beteg
Vereség a spanyoloktól, a franciák következnek a negyeddöntőben
Vereség a spanyoloktól, a franciák következnek a negyeddöntőben
A magyar férfi kézilabda-válogatott a hatszoros aranyérmes Franciaországgal találkozik az egyiptomi világbajnokság szerdai negyeddöntőjében, mivel 36-28-ra kikapott az Európa-bajnok Spanyolországtól a középdöntő harmadik, utolsó fordulójában, hétfőn, és így csoportja második helyén végzett.
Elegendő vakcina és sok ember beoltása után lehet enyhíteni a vendéglátóhelyek korlátozásain
Elegendő vakcina és sok ember beoltása után lehet enyhíteni a vendéglátóhelyek korlátozásain
Két vendéglátóhelyet ideiglenesen bezártak a hétvégén a járványügyi szabályok megsértése miatt, e szabályok bevezetése óta összesen 119 ilyen eset volt - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese online sajtótájékoztatón hétfőn.