Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. szeptember 22. Móric
Veszprém
12°C
2026. szeptember 22. Móric
Veszprém
12°C

Online múzeumok és digitális művészek

2020. március 31. 10:06
A technológia eltaszítja vagy közelebb hozza a művészetet az emberekhez? Miközben ezen gondolkodunk, az első gép által festett kép már aukcióra is került. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A mobiltelefon megjelenésekor, kutatók egy csoportja vizsgálni kezdte, hogy a készülék funkcionalitása miként hat az emberi kapcsolatokra. Az előrejelzések zöme azt mutatta, hogy eltávolodnak az emberek egymástól, lecsökkennek a személyes találkozók száma. Azonban később az eredmények ennek ellenkezőjét igazolták, a mobil, mint eszköz segítette, hogy az emberek találkozókat szervezzenek.

Gyakorlatilag kiegészítette és felgyorsította a kommunikációt és a személyes találkozók számát. A jelen technológia, az internet világa és az okos készülékek életünk szinte minden részét lefedik. A fényképezőgép megjelenésétől, a CD, kazetta, USB drive majd a felhő rendszerek megjelenésével a művészeti alkotások, termékek helyzete is változott.

Amíg 500 évvel ezelőtt, ha valaki zenét szeretett volna hallgatni, akkor azt csak élőben, egy adott ponton adott időben tehette meg, vagy megtanult hangszeren játszani. Az idő múlásával megjelentek a bakelit lemezek, a CD-k, kazetták, melyek lehetővé tették, hogy bármikor és bárhonnan elérhető a megfelelő eszközökkel a zenei élmény. Lehet, hogy az akkori kutatók, úgy gondolták, hogy ezek az eszközök kiszorítják majd a koncertélményeket. Később megjelentek az MP3 lejátszók, az okostelefonok, a Youtube, ami még közelebb és egyszerűbb formában hozza el a muzsika világát a mindennapjainkba, ennek ellenére, az AC/DC koncerteken több százezer ember van jelen a világ minden pontjáról.

A világ tele van fantasztikus tárgyakkal és gazdag kulturális örökséggel. Azonban a népességének nagy része nem részesülhet ebben az élményben, mivel nem férnek hozzá a kultúrához és a művészethez. A technológiai fejlődés, a 4. ipari forradalom, amely jelenleg is zajlik, hatással van az egész életünkre, beleértve a művészetet is.

 A világ egyik leghíresebb vállalata, akivel mi is nap mint nap találkozunk a Google, megalkotta a múzeumok múzeumát, a Google Arts & Culture-t. Ennek a projektnek a vezetője, Amit Sood, indiai származású szakember ötletéből született meg az online múzeum és létrehozták a platformot az artsandculture.google.com-ot. Ezen az oldalon megtalálható rengeteg múzeum, az Uffizi, a MoMa, a Hermitage, a Van Gogh, a British és még sok másik.

Kiválasztunk egy múzeumot és csak belépünk, egy kattintással, nem számít hol vagyunk, bármelyik múzeumot körbejárhatjuk, felfedezhetjük.

Belső kép a British múzeum-ban, a képen látható a Rosetta kőBelső kép a British múzeum-ban, a képen látható a Rosetta kő

Nézzünk egy példát, nézzük meg Pieter Bruegeltől az Aratók című festményét.

A különlegessége a platformon található képeknek, hogy a fényképezési technológiát úgynevezett gigapixelnek nevezik. Ez kép közel 10 milliárd pixel, de mit is jelent ez? A zoomolásnál láthatjuk, hogy a minősége elképesztő. Ahogy nézzük a képet, közelítünk, kinagyítjuk és találunk itt valamit. Nézzük a festmény apró részletét, és láthatjuk, hogy ezek a gyerekek valójában ütnek valamit. Utána jártam, hogy mi is történik itt, megtudtam, hogy ez egy játék, amiben egy libát vernek botokkal húshagyókedden, és állítólag abban a korban ez nagyon népszerű volt. Ahogyan még inkább közelítünk láthatjuk, a hajszálrepedéseket, az ecsetvonásokat.

A platform létrehozása után, a Google csapata szerette volna még közelebb vinni a művészetet a gyerekekhez, akik sokszor unják az osztálykirándulásokon kötelező múzeumlátogatást. Azon gondolkodtak hogyan lehetne rávenni a társadalmat, nem csak a gyerekeket, arra, hogy felkeressék ezek a műtárgyakat, azon belül is a portré festményeket. 2016-ban, Amit Sood csapata bemutatta az Art Selfie nevű alkalmazást, ami egy arckép megfeleltető. Ahogy láthatjuk, a program arcfelismerőt használ és keresi a leginkább párosítható portrét. Sokszor az eredmény váratlan és elképesztő. Ennek hatására, sok fiatal kereste fel ezeket a festményeket, és olvasott utána a részleteknek.

Végül még egy kiegészítője kerül bemutatásra projektnek, ami a gépi tanuláshoz köthető. Arra tanították meg a programot, hogy felismerje és megnevezzen képeket, ami alapján csoportokba lehet őket rendszerezni. Pl.: rákereshetünk, hogy lovak, és összegyűjti nekünk a lovas műalkotásokat. Azonban volt olyan is, ahol absztrakt képet is idesorolt, valamiért a lovakhoz sorolta a gép, ez a kérdés, hogy miért tette ezt a gép. Egyelőre ez még válaszra vár.

A mesterséges intelligencia a művészet területén is erőteljesen megjelent.

Az alábbi festmények közül melyiket festette ember és melyiket robot?

Sokak számára meglepő módon, mind a három festményt robot készítette, a harmadikat, a portrét, aukcióra is bocsátották. Ezzel a mesterséges intelligencia és az általa készített festmény bekerült a piacra és az aukcióval beárazásra került, meghatároztuk az értékét.

Vajon művésznek minősül a mesterséges intelligencia? Hol van a határ emberi művész és robot művész között?

 

Lengyel László

vehir.hu
további cikkek
Hetvenéves Veszprém Város Vegyeskara – pénteken ünnepi évad indul kultúra Hetvenéves Veszprém Város Vegyeskara – pénteken ünnepi évad indul Hetvenedik születésnapját ünnepli Veszprém Város Vegyeskara, amelynek jubileumi évada pénteken kezdődik, és egészen jövő év júniusának végéig tart. A háromnapos évadnyitón koncertek, kiállítás, emlékülés és zenetörténeti beszélgetések várják az érdeklődőket Veszprém több helyszínén. ma 12:38 A 'repülő emberre' emlékeztek Veszprémben közélet A 'repülő emberre' emlékeztek Veszprémben Koszorúzással emlékeztek meg pénteken Verancsics Faustusról a veszprémi várban, a polihisztort ábrázoló domborműves emléktáblánál. Az eseményen a Magyar Lélek Alapítvány képviselői mellett Porga Gyula polgármester is részt vett. A szervezők idén Verancsics sokoldalú életművét szeretnék közelebb hozni a veszprémiekhez, nemcsak történelmi alak, hanem olyan újító gondolkodóként is, akinek munkái évszázadokkal később is figyelemre méltók. 2026. szeptember 20. 21:39 A Veszprémi Petőfi Színház Budapesten is bemutatta példaértékű esélyegyenlőségi programját Veszprémi Petőfi Színház A Veszprémi Petőfi Színház Budapesten is bemutatta példaértékű esélyegyenlőségi programját A kulturális élet csak akkor lehet valóban teljes, ha a fogyatékkal élő emberek is cselekvő szereplői lehetnek. A Veszprémi Petőfi Színház ennek érdekében dolgozta ki átfogó esélyegyenlőségi programját, amelyet szeptember 17-én Budapesten, szakmai minikonferencián mutatott be a fővárosi és vidéki színházak, kulturális intézmények, valamint a kormányzat képviselői számára. 2026. szeptember 18. 16:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.