Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. december 3. Ferenc
Veszprém
5°C
2024. december 3. Ferenc
Veszprém
5°C

Ételosztásban segítenek a füredi kézilabdázók

2020. április 2. 19:57
A BKSE játékosai a Balatonfüredi Szociális Alapszolgáltatási Központ koordinálásával idős embereknek szállítanak ebédet.

Mint ismert, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) a koronavírus-járvány miatt március 14-én felfüggesztette a kézilabda-bajnokság küzdelmeit. Azóta a Balatonfüredi KSE játékosai közös edzéseken sem vesznek részt. Mindannyian otthon végzik az erősítő gyakorlatokat, amelyeket a szakvezetés előírt számukra. Továbbá a szabadban – egyedül – futóedzésekkel tartják karban magukat.

Fotók: BKSEFotók: BKSE

Azonban nem csak emiatt érintette meg őket a kialakult helyzet, érzik és tudják, hogy a rászorulóknak ilyenkor még több segítség kell. Ebbe nem akartak ad hoc jelleggel belevágni, ezért a csapat felvette a kapcsolatot a Balatonfüredi Szociális Alapszolgáltatási Központ vezetésével. A központ szerteágazó munkájának egyik eleme a szociálisan rászorulók étkeztetése. Erre a jelen helyzetben még nagyobb szükség van, hiszen az eddigieken túl, a legveszélyeztetett korosztálynak, az idősek biztonságát a házhoz szállított meleg étellel lehet növelni.

A BKSE játékosai ebben a megnövekedett feladatban segítik a központ munkatársait azzal, hogy részt vesznek az ebédek kiszállításában.

Az első napon a Füred csapatkapitánya, Kemény László és Bősz Dániel kapus vette ki a részét a munkából. A jövő héttől pedig – napi váltásban – a többi kézis is bekapcsolódik az idős fürediek segítésébe.

vehir.hu
további cikkek
Xavier Pascual szerint kulcsfontosságú mérkőzés vár a Veszprémre Veszprém Handball Club Xavier Pascual szerint kulcsfontosságú mérkőzés vár a Veszprémre Szerdán (18.45) Dániában, a Fredericia ellen zárja a Bajnokok Ligája idei küzdelmeit a Veszprém Handball Club. Xavier Pascual leszögezte: csapatára kulcsfontosságú mérkőzés vár, hiszen az A-csoport élén kívánnak végezni, amihez szükségük lesz az újabb két pontra. ma 15:31 Molnár Robin bennmaradna a NEKA-val, mielőtt Veszprémbe költözik Veszprém Handball Club Molnár Robin bennmaradna a NEKA-val, mielőtt Veszprémbe költözik A jövő nyáron Veszprémbe igazoló Molnár Robin egyelőre csak arra összpontosít, hogy jelenlegi csapatával, a NEKA-val kiharcolja a bennmaradást a férfi kézilabda NB I-ben. ma 14:15 Vámos: amikor kell, tudunk magunkon kapcsolni egyet női kézilabda-válogatott Vámos: amikor kell, tudunk magunkon kapcsolni egyet Vámos Petra szerint a részben hazai Európa-bajnokságon középdöntős magyar női kézilabda-válogatott nagyot fejlődött abban, hogy amikor kell, képes "kapcsolni magán" egy fokozatot. tegnap 21:36 Golovin: könnyen akartuk lejátszani a meccset női kézilabda-válogatott Golovin: könnyen akartuk lejátszani a meccset Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatott azért csak 11-10-re vezetett a szünetben Észak-Macedónia ellen a részben debreceni rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, mert könnyen akarta lejátszani a hétfői mérkőzést. tegnap 21:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.