Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nincs más hátra, mint előre

2020. április 14. 15:00
Hogyan lehet bekerülni, majd jól kijönni egy negatív gazdasági spirálból a koronavírus járvány idején? Veszprém egyik top-cégénél a nass magnet Hungária Kft-nél jártunk, hogy megkérdezzük őket stratégiájukról, kilátásaikról.

Egy német tulajdonosi háttérrel rendelkező középvállalatnak látszólag aligha kell aggódnia a koronavírus járvány miatt kialakult gazdasági recesszió miatt, ugyanakkor a való élet teljesen más képet mutat.

A nass magnet Hungária Kft. családi vállalkozásként is szilárd talajon állt az elmúlt évek során, és méltán lehetett elkötelezett a hosszútávú siker iránt. Már 2019-ben is képes volt a likviditási tartalékjait stabilan megőrizni annak ellenére, hogy már ekkor lehetett érzeni a  gazdasági visszaesés előszelét. A mostani recesszió hirtelen jött, de a megrendelések tekintetében a következő hat hét kilátásai még mindig kedvezően alakulnak, ugyanakkor minél inkább előre tekintünk, annál nehezebbé válnak az előrejelzések, főleg mivel a jelenlegi helyzet napról-napra változik. Más vállalatok, azaz a nass magnet vevői és beszállítói már most is sokkal rosszabb helyzetben vannak, ami szintén komoly aggodalomra ad okot a válság utáni időszak tekintetében.

Ugyan a kiadásokat most sokkal alaposabban meg kell vizsgálni, a konkrét intézkedéseken nem lehet spórolni, sőt kifejezetten plusz forrásokat kell hozzárendelni házon belül is. A veszprémi székhelyű nass magnet Hungária Kft-nél is az első, amibe beruháztak a járvány kezdetén, az a bejárat mellett, és az üzem többi részén is elhelyezett automata kézfertőtlenítők voltak, ezen kívül fertőtlenítőszereket és szájmaszkokat is vásároltak.

Felállt a saját operatív törzs

Amikor Patrick Müllernél a nass magnet Hungária Kft. gazdasági ügyvezetőjénél arról érdeklődtünk, hogy cégüknek milyen stratégiája van a járvány okozta veszélyhelyzet kezelésére, elsőnek nem a gazdasági mutatók ez idáig emelkedő görbéjének megóvását emelte ki, hanem dolgozóik egészségének megőrzését.

Munkatársaink megóvása abszolút prioritást élvez, amit pedig meg lehet tenni ennek érdekében az üzem kapuin belül, azt szigorúan be is tartjuk. Folyamatosan fertőtlenítjük  a munkaterületeket, gépeket és berendezéseket, valamint az irodákat is, minden munkatársunknak vettük szájmaszkot, aminek a viselését kötelezővé tettük, emellett figyelünk arra is, hogy a megfelelő távolságot is megtartsák egymástól azok a kollégák, akik nem tudnak homeoffice-ban dolgozni

sorolta a bevezetett biztonsági intézkedéseket Patrick Müller.

Hogy ezt mennyire fogadták könnyen a kollégák, az ügyvezető nem titkolta, hogy az elején még voltak kisebb-nagyobb hanyagságok, ám azt is feladatának érzi, hogy beszélgessenek ezekről az óvintézkedésekről az emberekkel, így pedig mára mindenkinek sikerült megértenie és elfogadnia ezek szükségességét.

A cég vezetői pedig kialakítottak egy válságstábnak is nevezhető állandó munkacsoportot, akikkel folyamatosan egyeztetnek, közösen figyelik a hazai és nemzetközi helyzetet, és ezek alapján igyekeznek megóvni egyrészt a munkavállalók egészségét, másrészt pedig a munkahelyeket a nass magnet-nél.

Így vesz részt a veszprémi nass magnet a járvány elleni globális harcban

Erre pedig nagy szükség van, hiszen nem csak közel 350 ember megélhetését biztosítja a cég, hanem termékpalettáján az ipari pneumatikai termékek – mint például mágnes szelepek és tekercsek – között megtalálhatóak a manapság méltán felértékelődött lélegeztető gépekhez és intenzív osztályok ágyaihoz szükséges komponensek is. Mindezek gyártását 90 éves tapasztalattal a hátuk mögött végzik, a globális jelző pedig egyáltalán nem túlzás, hiszen Veszprémből szállítanak alkatrészeket Olaszországba, Kínába, Németországba, Tajvanba és az Egyesült Királyságba is.

Bekerülni és jól kijönni az elkerülhetetlen spirálból

A nass magnet-nél Patrick Müller egyelőre derülátó és optimistán tekint előre.  Az autóiparban tapasztalható tendenciával ellentétben, a vállalatcsoport eddig még nem szenvedett el jelentősebb gazdasági visszaesést és a következő hetekre elegendő megrendelése van. A június, július és augusztus viszont jelenleg homályba burkolózik, ennél előbbre még ők sem tudnak tekinteni.

Vészjósló előjelként már most is mutatkoznak fennakadások a gazdaságban. A nass magnet elsősorban beszállítóinál érzékeli ezeket a nehézségéket, Olaszországból például már nem, vagy csak sokkal később érkeznek meg az itteni gyártáshoz szükséges alapanyagok.

Tehát egy kisebb olasz, vagy bármilyen nációjú cég problémáit itt Magyarországon is érezzük. Ez a kiterjedt partneri hálózat most egy nagy spirált alkot, ahol egy szereplő nehézsége is kihatással lehet sok másik vállalkozás mindennapjaira

magyarázza képletesen Patrick Müller a gazdaság fogaskerekét, amibe most a koronavírus egy csavart dobott.

Mentőöveket dobálnak a kormányok, amiben meg kell kapaszkodni

A világon szinte minden vállalkozást érint ez a krízis, de ahogy a nass magnet-nél, úgy máshol is próbálnak inkább előretekinteni és a válság végére koncentrálni. A jelenlegi recessziót pedig a kormányok központi intézkedésekkel igyekeznek enyhíteni és megmenteni minél több gazdasági szereplőt.

Patrick Müller véleménye szerint a magyar intézkedések még jókor, a járvány elején érkeztek, a meghirdetett hitelmoratóriumot külön kiemelte, ami nagy segítséget jelent ebben a helyzetben. Ugyanakkor rávilágított arra is, hogy mivel a vállalkozások hitelképessége várhatóan a válság hatására romlik, ezért tőkeágon is szükségessé válhat az állami beavatkozás. A  tömeges csődhelyzetek elkerülése érdekében enyhíteni kell a vállalkozások hitel- és tőkeprogramba történő belépési feltételein is.

Válságból válságba?

Figyelve az európai és magyarországi trendeket, a nass magnet-nél is június közepére várják a vírus tetőzését, ezt követően lassan, de visszarendeződik majd a gazdaság Patrick Müller szerint. Bár az ügyvezető próbálja optimistán felfogni a jelenlegi helyzetet, a racionalitás rávilágít egy következő nehézségre is, aminek előszelét a mostani járvány már elhozta.

Nagy veszélyt látunk abban, hogy a mostani válságos idő után jön egy újabb válság, hiszen számos beszállítónk, vevőnk és partnerünk lehet, hogy nem fogja átvészelni ezt az időszakot és tönkre fog menni, ez pedig ismét negatívan hathat nem csak a nass magnet-re, hanem  sok más vállalkozásra is.

A nass magnet a jelenlegi helyzetben is igyekszik megóvni a veszprémi munkahelyeket és egyelőre minden energiáját a meglévő megrendelések teljesítésére fordítani. Igaz a nyári hónapok jelenleg még ködbe burkolóznak, ahogy a 2008-as gazdasági világválságnak, úgy a mostaninak is vége lesz egyszer, ha pedig egy tudatos és jól átgondolt, de legfőképpen takarékos stratégia mentén szervezik tovább a cégek az életüket, hamarosan ismét felpöröghetnek a gazdaság fogaskerekei és olajozottan folytatódhat a munka.

A nass magnet Hungária Kft. jogelődjét 1996-ban alapították Veszprémben zöldmezős beruházásként. A német anyacég leányvállalatként 90 éves szakmai múlt áll mögötte,  ez idő alatt pedig piacvezető pozíciót szerzett a különböző elektomágneses elővezérlők, szelepek és tekercsek gyártásában. A cég legutóbb 2016-ban hajtott végre nagyobb beruházást, amikor a meglévő 5000 négyzetméteres csarnokát további 3000 négyzetméteres raktárcsarnokkal bővítette. A nass magnet Hungária Kft. közel 350 embernek ad munkahelyet és állandó bevételi forrást, míg partneri hálózta az egész világon átível. 2016-ban a kiemelkedő gazdasági teljesítményt nyújtó vállalkozások TOP100 rangsorolása alapján, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Napló Szerkesztősége által életre hívott „Év Vállalkozása” díjat nagyvállalati kategóriában a nass magnet Hungária Kft. vehette át.

Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Javában zajlik az a munka, amely során frissítik a város közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepcióját. Az erre létrehozott munkacsoport vezetője, Pálinkás Roland hétfőn számolt be a legújabb fejleményekről. 2024. április 16. 13:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.