2023. május 28.
//
Emil, Csanád névnap

Ismét elszaporodtak az illegális szemétlerakók

Mint amikor alaposan kitakarítjuk a lakást, és másnap már ugyanúgy megjelennek a porcicák, ahhez lehet hasonlítani azt a jelenséget, ami ismét felütötte a fejét a városban. A szelektív hulladékgyűjtő szigetek környékén számos szemétkupaccal lehet találkozni, pedig minden hulladéknak meglenne a maga helye, mutatjuk hol.

Alig két hónapja volt, hogy a VKSZ Zrt. és az önkormányzat közös fellépést hirdetett az illegális hulladéklerakók ellen Veszprémben. Nem állítjuk, hogy a veszprémiek többsége ne figyelne környezetére, illetve dr.Temesvári Balázs vezérigazgató és Hegedűs Barbara alpolgármester is megerősítette februári sajtótájékoztatójukon, hogy a helyiek alapvetően igényesek a lakhelyük tisztaságára, viszont így is akad néhány olyan lakos, akik a rosszul, szabálytalanul kihelyezett szemétkupacokkal nagyon hamar felborítják a rendet egy-egy társasház, vagy park környezetében.

Pedig a hulladék helyes elhelyezése annyira egyszerű és rutinszerű feladat lehetne a mindennapokban, mint egy egyszerű porszívózás az otthonainkban.

Megfigyelhető tendencia, hogy a koronavírus járvány miatt most több idő jut az otthonok kitakarítására, a régi, nem használt bútorok, háztartási eszközök kiszelektálására, ezek viszont sok esetben a szelektív hulladékgyűjtő szigetek mellett végzik azzal a kijelentéssel, hogy „... a kukások majd úgy is elviszik.”

Ez a gondolat azonban hibás, hiszen ez nem szabályos, hanem illegális, hulladék-elhelyezés, s mint ilyen óriási többletköltséget ró a városra. Ahogy erre Temesvári Balázs is emlékeztetett korábbi sajtótájékoztatóján – a közüzemi szolgáltatónak az ilyen illegális lerakatok elszállítása éves szinten 5 millió forintjába kerül. Még beszédesebb adat, hogy évente 400 alkalommal kell kivonulni ilyen szemétkupacokhoz, amelyekből 117 tonna hulladék jön össze.

Kapcsolódó cikk
A város nem illegális szemétlerakó
Vannak, akik mégis rendszeresen annak nézik egyes pontjait. A jelenségre most sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet a VKSZ Zrt. és az önkormányzat a Ranolder János téri parkolóban.

Na de nézzük meg a másik fél helyzetét is, azaz tekintsünk a problémára a lakosság szemszögéből is!

Internetes fórumokon is gyakran előkerül ez a téma, hogy hiába gyűjtik megfelelően, szelektíven a hulladékot az emberek, a legtöbb esetben az elszállítás gyakoriságát kérik számon a lakosok a szolgáltatón. Pedig a VKSZ leányvállalata, a szemétszállításért és feldolgozásért felelős VHK Kft. munkatársai egy héten többször is ürítik ezeket a tárolókat.

A papírt hétfőn és csütörtökön, a műanyagot hétfőn, szerdán és pénteken, míg az üveget szerdánként.

Azonban a cég munkatársai sem tudnak mit kezdeni a szelektív szigeten hagyott bútorokkal, veszélyes hulladékokkal és egyéb nem odaillő szemétkupacokkal.

Pedig minden nem használt eszköznek, hulladékká vált terméknek meg lenne a helye a megfelelő tárolóban, vagy a VHK telephelyén.

Az alábbi összefoglalóban a VHK kisokosából igyekeztünk összeszedni, hogy melyik típusú hulladékot hol kell elhelyezni, hogy az ne rontsa el a városi környezetet.

  • Csomagolási hulladék (papír, műanyag, üveg): Szelektív hulladék! A városi szelektív hulladékgyűjtő szigetekre, vagy a házhoz menő rendszerben ürített szelektív hulladékgyűjtő edényekbe, a rajtuk lévő matricák iránymutatásai alapján
  • Műanyag tányér, vállfa, gyerekjáték, fogkefe, műanyag alkatrész: Kommunális hulladék! Kommunális gyűjtőedényben kell elhelyezni, nem gyűjthető szelektíven.
  • Nikecell: Kommunális hulladék! Kommunális gyűjtőedényben kell elhelyezni, nem gyűjthető szelektíven.
  • Nyesedék, levágott fű, metszésből maradt ágak, elhalt cserepes virágok: Zöld hulladék! Ha lehetősége van, komposztáljon! Amennyiben ez nem megoldható, vegyen részt a házhoz menő zöldhulladékgyűjtési akcióban, vagy akción kívül szállítsa be zöldhulladékát a veszprémi hulladékgyűjtő udvarba, (Veszprém, Kistó u. 8.) ahol térítésmentesen leadható.
  • Monitor, régi tévé, használhatatlan háztartási gép, fénycső: Elektronikai hulladék! A veszprémi hulladékgyűjtő udvarba, (Veszprém, Kistó u. 8.) ahol háztartási mennyiségben térítésmentesen leadható. Tipp: Műszaki áruházak akcióikban számtalan alkalommal hirdetnek készülékátvételt vagy beszámítást új termék vásárlása esetén. Érdemes figyelni ezeket is.
  • Kiselejtezett bútor, ágybetét, műanyag kerti bútor, babakocsi, szánkó, bicikli, azaz olyan nagydarabos hulladék, mely méreténél fogva nem helyezhető a gyűjtőedénybe: Lom hulladék! A lom hulladék elszállítása – házhoz menő rendszerben – évente egy alkalommal kérhető. (május - szeptember között kérhető) Ezen kívül a veszprémi hulladékgyűjtő udvarban (Veszprém, Kistó u. 8.) egész évben térítésmentesen leadható.
  • Ablaküveg kerettel, ablaküveg keret nélkül, kültéri vagy beltéri ajtók: Építési hulladék!
  • Fürdőszoba felújítás törmelékei, szaniterek, wc csészék, mosdók: Építési, bontási hulladék! A veszprémi hulladékgyűjtő telephelyre, mely a Házgyári út végén, a Cseri murvabánya mellett működik.
  • Festékes patron, festékes dobozok, elemek, akkumulátor, autógumi: Veszélyes, illetve különleges kezelést igénylő hulladék! A veszprémi hulladékgyűjtő udvarba, (Veszprém, Kistó u. 8.) ahol az év folyamán, térítésmentesen leadható.
  • Ruhanemű, lábbeli, lakástextil: Textil hulladék! A bevásárlóközpontoknál található ruhagyűjtőkbe helyezhető. Egyes boltokban a használt ruhák leadását vásárlási utalvánnyal is honorálják.
  • Minden, amire úgy gondolok, hogy az még valakinek jó lehet: Nem hulladék! Keresse meg a továbbadás lehetőségét! Ezek a dolgok remek lehetőséget kínálnak az ajándékozásra, adományozásra, karitatív célokra, de akár a továbbértékesítésre is. Ami számunkra felesleges, másnak még érték lehet.

A VHK telephelyei a járvány idején is folyamatosan nyitva tartanak, így bármikor el lehet szállítani az otthon összegyűjtött hulladékot.

Egyébként a VHK oldalán részletesen megtalálható minden olyan információ, amit a megfelelő hulladékgyűjtésről tudni érdemes, aki ezen már túl van, az hasznos elérhetőségeket is ugyanitt talál.

Hajas Bálint

További cikkek

Nem találta meg Suhajda Szilárdot a mentőcsapat, befejezték a keresést
Nem találta meg Suhajda Szilárdot a mentőcsapat, befejezték a keresést
Nem találta meg Suhajda Szilárdot a Mount Everesten a hegymászó keresésére pénteken reggel indult mentőcsapat, ezért befejezték a keresést - írta szombaton a Hóhatár - a Mozgásvilág hegymászó hírei Facebook-oldal.
Kerti tó: a békák utolsó menedéke?
Kerti tó: a békák utolsó menedéke?
A kétéltűek közel 370 millió éve élnek a Földön, mi mégis évtizedek alatt a kihalás peremére sodortuk őket. Az állománycsökkenésük Magyarországon is drasztikus ütemben zajlik. Ha a tendencia nem változik, akkor néhány éven belül a legtöbb tájegységünkről eltűnnek. Jó hír viszont, hogy egyénileg is sokat tehetünk a megmentésük érdekében, ha saját kertünkben szaporodó- és élőhelyet biztosítunk számukra. Kántás Zoltán, környezetvédelmi méréstechnikus, aktív természetvédő írása.
Véget értek az írásbeli érettségik
Véget értek az írásbeli érettségik
Befejeződnek pénteken a 2022/2023-as tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszakának írásbeli vizsgái - közölte az Oktatási Hivatal.
Korai fejlesztő ellátás létesül, békepárti nyilatkozathoz csatlakozott az önkormányzat, a hulladékkezelő társulást vizsgálta az OLAF
Korai fejlesztő ellátás létesül, békepárti nyilatkozathoz csatlakozott az önkormányzat, a hulladékkezelő társulást vizsgálta az OLAF
Rendhagyó módon nem a Városházán, hanem az Acticityben rendezték meg a képviselőtestület ülését csütörtökön.
Milyen állat nyomát találták meg Veszprém mellett?
Milyen állat nyomát találták meg Veszprém mellett?
Az egyik veszprémi fórumba töltötték fel azokat a képeket, amiket valaki a város mellett fotózott és jól láthatóan egy emberi tenyér méretéhez hasonló nagyságú állati lábnyom látható rajta. A tippek elindultak, hogy milyen élőlény hagyta hátra ezt a nyomot, valaki már medvét látott benne. Mi megkérdeztük erről az egyik helyi vadásztársaság elnökét.