Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szigorú előírások betartása mellett folytatódhat a válogatott úszók felkészülése

2020. április 23. 20:34 // Forrás: MTI
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elmondta, hogy a világméretű járványra tekintettel az Országos Sportegészségügyi Intézet és a Nemzeti Népegészségügyi Központ szigorú ajánlásainak, illetve a járványügyi protokoll maximális betartása mellett indulhatnak újra az úszók edzései.

Az államtitkár leszögezte, a sporttörvény alapján a válogatott keretek működtetése a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ), mint országos sportági szakszövetség kizárólagos hatásköre. Amennyiben a MÚSZ, a válogatott kerettag sportolók és felkészítő szakembereik - az arányosság és a szükségesség mérlegelése mellett - a további járványügyi intézkedések szigorú betartását biztosítani tudják, akkor az államtitkárság részéről az edzésszervezés nem kifogásolt.    

Szabó Tünde hozzátette, az államtitkárság számára kiemelten fontos a magyar úszósport jövője, a válogatott versenyzők jövőbeni eredményes szereplése, az ehhez szükséges edzésmunka lehetőségének mihamarabbi megteremtése, ennél is fontosabb azonban a versenyzők és a velük foglalkozó szakemberek egészségének védelme.    

Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke kedden jelentette be, hogy minden válogatottat érintő koronavírusteszt negatív eredményt hozott - az elmúlt kedden és pénteken összesen 243 vizsgálatot végeztek el -, így a tervek szerint jövő hétfőtől folytatnák a felkészülést. Az újraindulás Wladár elmondása szerint 87 versenyzőt érint. A sportvezető szerint minden tréning előtt orvosi vizsgálaton esnek majd át a versenyzők.

Zatkalik Dávid
további cikkek
Úszó Eb: negyvenegy fős magyar csapat, három veszprémivel úszás Úszó Eb: negyvenegy fős magyar csapat, három veszprémivel Negyvenegy fős lesz a magyar csapat júniusban a belgrádi Európa-bajnokságon: a medencés szakágban 15 férfi és 18 női versenyző, a nyílvízi viadalokat illetően négy-négy sportoló várja a kontinensviadalt. A keretben a Balaton ÚK Veszprém háro kiválósága, Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid és Sárkány Zalán is ott van.  tegnap 20:40 Női kézilabda Eb: ismét egy csoportban a svédekkel a magyar válogatott női kézilabda-válogatott Női kézilabda Eb: ismét egy csoportban a svédekkel a magyar válogatott A magyar női kézilabda-válogatott a svéd, az észak-macedón és a török válogatottal szerepel együtt a debreceni A csoportban a téli magyar-osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságon. tegnap 20:28 Futsal felkészülési torna: vereséggel zártak a magyarok Somorján magyar futsalválogatott Futsal felkészülési torna: vereséggel zártak a magyarok Somorján A magyar futsalválogatott kedden 3-1-re kikapott a csehektől a Szlovákiában rendezett nemzetközi felkészülési tornán. 2024. április 17. 21:44 Európai kézilabdaligák: Rosta Miklós két nap alatt öt gólt lőtt kézilabda Európai kézilabdaligák: Rosta Miklós két nap alatt öt gólt lőtt Rosta Miklós kedden két, szerdán három gólt lőtt a Dinamo Bucuresti férfi kézilabdacsapatában. 2024. április 17. 21:41

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.