Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Csak a rock’n roll örök, a járvány nem

2020. május 1. 4:00
Műfajoktól függetlenül a zeneszerető közönség már-már megszokta, hogy a járvány idején nélkülöznie kell az élő koncerteket, a legoptimistább becslések szerint is ez valamikor talán nyár közepén változhat majd. Arról, hogy ezt a helyzetet hogyan élik meg a zenei előadók, akiknek sok esetben az egzisztenciája épül a fellépésekre, egyiküket kérdeztük Veszprémből.

Régóta nem kapcsoltak be az erősítők, a hangfalak membránjai is nyugodtak és a veszprémi próbatermekben is csak elvétve fordulnak meg a zenészek. Amíg a mainsteram popénekesek hétről-hétre új karantéldallal jelentkeznek, addig a helyi zenészek türelmesen várnak, miközben számolnak, kalkulálnak és újraterveznek, hogy addig is biztosítsák valahogyan megélhetésüket.

Tóth Istvánnal az egyik helyi zenésszel üres próbatermükben találkoztunk, hogy megkérdezzük, ő és zenésztársai hogyan boldogulnak ezekben az időkben.

Tavaly áprilisban már annyira tele volt a naptárunk, hogy volt olyan hétvége, amikor három bulit kellett megcsinálnunk. Közben folyamatosan teltek a májusi és júniusi hétvégék is előre. Zenészként abszolút csúcsidőszakról beszélhetünk, jelenleg viszont sajnos minden lekötött fellépést vissza kellett mondanunk. Csak június közepére van lekötve egy olyan jótékonysági koncertem, amiben már reménykedem, hogy talán meg lesz tartva

- kezdte István a helyzetelemzést.

Ő maga egyébként szóló-fellépések mellett több formációnak is a tagja, például a Blackjack Duónak és a Jamboree Akusztik Duónak is. Mindemellett a Jamboree Country Band-ről mi is írtunk korábban, amit énekesként erősít István.

Amellett, hogy ilyen speciális helyzetre, amikor az egész ország megáll még nem volt példa, nehezebb időszakok korábban is voltak már, viszont akkor mindig lehetett látni a végét, így tervezni is. A mostani járványhelyzet ismeretlen mindenkinek, így a legnehezebb, hogy senki sem tudja megmondani a végét, hogy mikor indulhatnak újra a fellépések.

Az olyan félprofi zenészeknek, mint amilyen István, illetve számos hobbizenész társának a legtöbb esetben van polgári foglalkozása, így nem vágták el minden bevételi forrásától, ugyanakkor Veszprémben is vannak olyan zenészek, akiknek az egyetlen keresete a fellépésekből származik, erre tették fel életüket.

István szerint ha jól gazdálkodik egy zenész, és nem hétről hétre próbál élni, akkor néhány hónapig elegendő tartalékot meg lehet spórolni. Ez az időszak viszont a korlátozó intézkedések bevezetése óta hamarosan letelik, így ha nyártól nem indulhatnak el a fellépések, akkor bizony néhányan teljesen tönkremehetnek.

De akkor mivel tölti a szabadidejét egy zenész, ha próbateremben nem próbálhat a bandával, egyáltalán szükséges-e szinten tartania magát, ha egyszer beindulnak a fellépések, vagy ezt már az évek és a rutin megoldják?

Erre István egyértelmű választ adott: a zenétől egy zenész nem tudja elvágni magát, ő maga is otthonában gyakorol, elsősorban szóló-fellépéseire.

A szomszédok eddig nem szóltak szerencsére, viszont azt szoktam mondani, hogy ha feszült vagy és üvölteni szeretnél, azt is megteheted büntetlenül, hiszen zenészként tudod, hogy jól szól

- teszi hozzá önironikusan.

Visszatérve a zenészek egzisztenciális helyzetére, István szerint is a kormány által bejelentett intézkedés, miszerint az előadóművészeknek a rendkívüli helyzetben nem kell fizetnie KATA-t levett egy komoly anyagi terhet a vállukról, viszont a megélhetéshez ez sem elég, csupán megszabadultak egy havi rendszerességű kiadástól.

Sok népszerű popzenész ilyenkor alkotói karanténba vonul és valószínűleg nyáron nem csak új karanténdalokat lehet majd hallani, hanem számos új kislemez jelenik meg a zenei palettán. Megkérdeztük Istvánt, hogy tapasztalatai szerint a fél-amatőr zenészek mennyire tudják ezt az időszakot kreatív munkára hasznosítani?

Az ő véleménye már kevésbé volt ennyire pozitív, szerinte a megélhetési problémák nagyobb terhet jelentenek, így a session-zenészek, vagy egy turnézenekar tagjainak az életét – amennyiben korábban nem vágtak bele egy-egy saját zenei projektbe – most inkább az anyagi túlélés tölti ki.

Mindezek ellenére ő maga is azt vallja, hogy a legelső az egészség megóvása, így a korlátozó intézkedések óta csak a legszükségesebb esetben hagyta el otthonát. Zenésztársaival telefonon, vagy az online megoldásokon keresztül tartja a kapcsolatot, így támogatják egymást és készülnek arra, hogy hamarosan újra a színpadra állhassanak. Mert abban egyetértenek, hogy ennek az időszaknak is vége lesz. Csak a rock'n roll örök!

Hajas Bálint
Simon Dániel
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 A magyarok maradtak az utolsó poroszok közélet A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. ma 13:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.