Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 7. Ambrus
Veszprém
6°C
2025. december 7. Ambrus
Veszprém
6°C

Pályázatból fejlesztették a vámosi temető világítását

2020. április 30. 4:00
A Magyar Falu Program 3,3 millió forintos támogatásával, összesen 4,6 millió forint értékben fejlesztették a nemesvámosi temetőt.

A részben a református, részben a katolikus egyház által fenntartott temető fejlesztésére a Nemesvámosi Református Egyházközség pályázott. A támogatásból két hulladéktároló konténert vásároltak, valamint hat napelemes közvilágítási kandellábert helyeztek el a temetőben. 

A helyszín bejárása során Ovádi Péter, a térség parlamenti képviselője elmondta: választókerületében 24 település jogosult pályázatot benyújtani a Magyar Falu Programban, a körzetben tavaly 52 pályázat nyert támogatást összesen közel 800 millió forint értékben. 

"Nagy lehetőség a Program a kistelepülések számára, hiszen általa olyan fejlesztések, beruházások megvalósítására van, illetve lesz lehetőség, amelyet egy kis lélekszámú kis költségvetéssel működő település önerőből nem tudna megvalósítani. Szerencsére aktív, agilis polgármesterek dolgoznak a települések élén, akik folyamatosan figyelik és élnek is a fejlesztési lehetőségekkel" – mondta Ovádi.

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
A múltból épít jövőt tíz éve a Gerence közössége kultúra A múltból épít jövőt tíz éve a Gerence közössége A Gerence Hagyományőrző Néptáncegyüttes az Agórában ünnepelte tízéves jubileumát, ahol a “Múltunkból eredő jövő” című gálaműsor a Szent Mihály napja és Advent közötti bakonyi hagyományokat elevenítette fel teltház előtt.  ma 14:56 Fellobbant a remény gyertyája Veszprémben illatos advent Fellobbant a remény gyertyája Veszprémben Advent második hétvégéjén ismét megtelt a Szent Imre tér és a Kossuth utca ünnepi hangulattal: Veszprém városa hagyományaihoz hűen meggyújtotta a második gyertyát az adventi koszorún, az Illatos Advent rendezvénysorozat részeként.  ma 12:04 Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet közélet Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet Ünnepélyes keretek között adták át Nemesvámoson a Jager Holding legújabb kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely új lendületet ad a térség ipari és technológiai fejlődésének. A 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat évtizedek óta meghatározó szereplője az elektromos kapcsolószekrények gyártásának, és az új beruházás tovább erősíti pozícióját a nemzetközi innovációs térképen. tegnap 12:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.