Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 7. Ambrus
Veszprém
1°C
2023. december 7. Ambrus
Veszprém
1°C

Hat veszprémi jelölt a BL-szezon álomcsapatába

2020. május 25. 20:34
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) hétfőn nyilvánosságra hozta ötvenes listáját, amelyből kikerül majd a 2019/2020 férfi Bajnokok Ligája idény álomcsapata.

Mint ismert, az EHF a koronavírus-járvány miatt a csoportkör után félbeszakította a Bajnokok Ligája idei kiírását, s törölte az egyeneskieséses szakaszt. A december 28-29-re tervezett kölni négyes döntőbe az A és B csoport első és második helyezettjei – a spanyol Barcelona, a francia PSG, a német Kiel és a Veszprém – kerültek.

Az európai szövetség mindezek ellenére idén is közzétette szokásos ötvenes listáját, amelyen a szezon legjobbjai szerepelnek. Tíz kategória – a hét poszt, valamint a legjobb védő, fiatal és edző – öt-öt jelöltjére lehet szavazni. A kategóriák egy-egy jelöltjét a sorozatban érdekelt edzők nevezték meg, a másik négyet pedig az EHF szakértői és az újságírók „delegálták”.

Blaz Blagotinsek idén is ott van a legjobbak között (archív fotó)Blaz Blagotinsek idén is ott van a legjobbak között (archív fotó)

A legtöbb játékost a német rekordbajnok THW Kiel és a Telekom Veszprém adja. A bakonyiaktól Sterbik Árpád, Dragan Gajic, Rasmus Lauge, Petar Nenadics, Manuel Strlek és Blaz Blagotinsek, valamint David Davis edző is jelölt. A legjobb fiatalok között található továbbá Szita Zoltán is, akit a Veszprém adott kölcsön a lengyel Plock együttesének. 

A Szeged négy kézilabdázóval szerepel a listán. Mikler Roland, Bánhidi Bence és Bogdan Radivojevics mellett arra a Jorge Maquedára is lehet voksolni, aki nyártól már a Telekomot fogja erősíteni.

Három olyan játékos van, aki „megvédheti címét”, vagyis az előző idény álomcsapatában is helyet kapott: Mikkel Hansen (PSG), Timur Gyibirov (Vardar) és Blaz Blagotinsek.

A nyilvános szavazás május 26-án, kedden indul.


Posztonkénti jelöltek a férfi kézilabda BL 2019/2020-as idényének álomcsapatába

Kapusok:
Andreas Wolff (Kielce)
Sterbik Árpád (Telekom Veszprém)
Gonzalo Perez de Vargas (Barca)
Niklas Landin (Kiel) – az edzők jelöltje
Mikler Roland (Szeged)

Jobbszélsők:
Niclas Ekberg (Kiel)
Valentin Ghionea (Sporting CP)
Bogdan Radivojevics (Szeged)
Dragan Gajic (Veszprém)
Blaz Janc (Kielce) – az edzők jelöltje

Jobbátlövők:
Alex Dujshebaev (Kielce) – az edzők jelöltje
Valentin Porte (Montpellier)
Amine Bannur (Dinamo Bucuresti)
Jorge Maqueda (Szeged)
Nedim Remili (PSG)

Irányítók:
Barisz Puhovszkij (Motor Zaporizzsja)
Petar Nenadics (Telekom Veszprém)
Luka Cindric (Barca) – az edzők jelöltje
Mikkel Hansen (PSG)
Domagoj Duvnjak (Kiel)

Beállók:
Bánhidi Bence (Szeged) – az edzők jelöltje
Hendrik Pekeler (Kiel)
Arcem Karalek (Kielce)
Johannes Golla (Flensburg)
Kamil Syprzak (PSG)

Balátlövők
Vladiszlav Osztrusko (Eurofarm Rabotnik)
Sander Sagosen (PSG) – az edzők jelöltje
Ante Kaduz (Dinamo Bucuresti)
Lukas Nilsson (Kiel)
Rasmus Lauge (Veszprém)

Balszélsők:
Hugo Descat (Montpellier) – az edzők jelöltje
Timur Gyibirov (Vardar)
Sebastian Barthold (Aalborg)
Diogo Branquinho (Porto)
Manuel Strlek (Veszprém)

Védők:
Patrick Wiencek (Kiel)
Blaz Blagotinsek (Veszprém)
Henrik Möllgaard (Aalborg)
Viran Morros (PSG)
Thiagus Petrus (Barca) – az edzők jelöltje

Fiatalok:
Alexander Blonz (Elverum)
Josip Sarac (Celje)
Aleix Gomez (Barca)
Szita Zoltán (Wisla Plock)
Andre Gomes (Porto) – az edzők jelöltje

Edzők:
Xavi Pascual (Barca) – az edzők jelöltje
Raul Gonzalez (PSG)
Filip Jicha (Kiel)
David Davis (Veszprém)
Magnus Andersson (Porto)

Zatkalik Dávid
Tál Dominik
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 12 12 0 0 508 322 186 24
2. OTP Bank-Pick Szeged 12 11 0 1 429 340 89 22
3. MOL Tatabánya KC 11 8 0 3 320 302 18 16
4. FTC-Green Collect 12 6 1 5 385 359 26 13
5. Csurgói KK 11 5 2 4 316 319 -3 12
6. CYEB-Budakalász 12 6 0 6 325 348 -23 12
7. Dabas KC 12 5 1 6 344 358 -14 11
8. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 12 5 1 6 352 375 -23 11
9. Balatonfüredi KSE 12 5 0 7 323 327 -4 10
10. HSA NEKA 12 5 0 7 323 339 -16 10
11. QHB Eger 12 5 0 7 313 378 -65 10
12. PLER-Budapest 12 3 1 8 322 365 -43 7
13. Carbonex-Komló 12 3 0 9 305 349 -44 6
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 12 1 0 11 318 402 -84 2
Utolsó módosítás: 2023. december 2. 19:57
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. június 9. 20:30
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
27-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Tatabánya
Időpont
2023. augusztus 8. 11:00
Helyszín
Telki, Edzőközpont
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Nexe
Időpont
2023. augusztus 11. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Benfica
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. augusztus 18. 20:00
Helyszín
Portugália, Viseu
Eredmény
23-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Porto
Időpont
2023. augusztus 19. 16:30
Helyszín
Portugália, Viseu
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzése, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
KS Kielce
Időpont
2023. augusztus 24. 19:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
26-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Gyöngyös
Időpont
2023. augusztus 26. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
49-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Csurgó
Időpont
2023. augusztus 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-29
részletek
Sorozat
SEHA barátságos torna
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Eurofarm Peliszter
Időpont
2023. szeptember 1. 18:00
Helyszín
Törökország, Sakarya
Eredmény
35-28
részletek
Sorozat
SEHA barátságos torna
Hazai
Meskov Breszt
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 2. 18:00
Helyszín
Törökország, Sakarya
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Tatabánya
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 9. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
24-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Magdeburg
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 14. 20:45
Helyszín
Magdeburg, Németország
Eredmény
28-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. szeptember 16. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Montpellier
Időpont
2023. szeptember 21. 20:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
GOG
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 28. 18:45
Helyszín
Odense, Dánia
Eredmény
36-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. október 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
45-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
22-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FC Porto
Időpont
2023. október 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
44-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
ma 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.