Nyílegyenesen sikló vitorlások szelik a Balaton tükörsima vízét, mellettük komótosan haladnak az utasszállító hajók békésen egymás mellett – ez az idillikus kép a magyar tengerről ma, és akár 66 évvel ezelőtt is érvényes lehetett. Mégis, az ötvenes évek derekán egy olyan tragédia hagyott örök nyomot a tó történelmében, ami még ma is számos kérdést felvet és talán már sosem tudjuk meg az igazságot.
A tényeken viszont nem lehet változtatni: 1954. május 30-án a balatonfüredi kikötőből kifutva felborult a Pajtás nevű gőzhajó, a fedélzetén 180 utassal, akik közül 23-man hullámsírba vesztek.
A Pajtás tragédiája, a háttérben jól látszik a tihanyi apátság épülete (fotó: amirolatortenelem.blog.hu)
Az ötvenes évekre a Balaton már nem csak a kiváltságos arisztokrata kör üdülőhelyének számított, magyar családok tízezrei választották nyaralásuk céljául, a déli part pedig kezdett felzárkózni a nagyobb hagyományokkal rendelkező északi párja mellé, miközben a vízen fénykorát élte a gőzhajózás.
A Pajtás névre keresztelt hajó is itt teljesített szolgálatot azokban az években. A hajót még 1917-ben építették a budapesti Schlick hajóüzemben és 1918-tól először a Dunán közlekedett, igaz még csak „II.” néven, ugyanis akkoriban római számmal jelölték a folyami átkelőhajókat. A háborúban aknára futott, ezután 1946-ban emelték ki a Duna vízéből, majd átépítése után 1951-től immáron a Balatonon szolgált, immáron Pajtás néven.
A névváltoztatást megelőzően számos átalakításon esett át, egyes feltételezések szerint ezek a módosítások is szerepet játszottak a tragédiában, de erről majd később.
A Pajtásba nagyobb hajócsavarokat szereltek be és a hajótestet is megmagasították, hogy több utast tudjon szállítani, az engedélye szerint maximum 200-at.
A Pajtás a baleset előtti években a Dunán teljesített szolgálatot (fotó: amirolatortenelem.blog.hu)
1954. május 30-án délelőtt egy Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalat kellett teljesítenie, ami önmagában semmi rendkívülit nem jelentett. Az időjárás kedvező volt, vihar nem volt a környéken. A hajó menetrend szerint meg is érkezett Siófokról Balatonfüredre, ahonnan 11 óra 15 perckor indult tovább a tihanyi kikötőbe.
A tragédia ekkor történt, alig három perccel, hogy elhagyta a füredi kikötőt, amikor még alig csak 10-15 méterre távolodott el a parttól.
A korabeli beszámolók szerint a hajótest hirtelen elkezdett inogni, először balra dőlt, majd hirtelen jobbra, végül ismét balra, ekkor viszont már nem egyenesedett vissza, hanem végérvényesen az oldalára fordult, a hajótestbe pedig beömlött a víz.
Mivel partközelben volt még, hamar megfeneklett a hajótest, így nem merült el teljesen a hullámokban, sokaknak pedig ez jelentette a menekülést. A fedélzeten lévő gyermekek – akik közül többen gyermeknapi ajándékúton vettek részt – meg tudtak kapaszkodni a hajótestben, de így is többen voltak, akik beszorultak a hajó alá, vagy a belső részekben rekedtek, ahová betört a víz.
Aznap épp egy vitorlásversenyt rendeztek a helyszínen, a résztvevők közül pedig több hajó és csónak is egyből a bajbajutottak segítségére sietett, egymás után mentették ki a kétségbeesett embereket. Így is 23 embert nem sikerült kimenteni, néhányuk holttestét pedig csak napokkal később találták meg az iszapban.
A hajó többszöri kibillenés után a baloldalára dőlt (fotó: cultura.hu)
A tragédiából felocsúdva egyből elkezdődött a hibások felkutatása, de a szovjet államigazgatás még ezt megelőzően is intézkedett arról, hogy nehogy olyan eredmény születhessen a vizsgálatokból, ami a pártvezetésre nézve kínos lehet.
Szintén korabeli beszámolók szólnak arról, hogy a vitorlásverseny miatt a helyszínen tartózkodó ÁVH-s tisztek villámgyorsan begyűjtötték a parton bámészkodóktól a fényképezőgépeket, hogy nehogy meg tudják örökíteni a tragédiát, valamint központi utasításra a telefonközpontot is az ellenőrzésük alá vonták, hogy telefonon se terjedhessenek a szemtanúk beszámolói.
A legelső feltételezett hibást Heisz Pál személyében, a Pajtás kapitányában nevezték meg, holott még semmilyen vizsgálat nem zajlott le. A helyszínre érkező Babics Antal egészségügyi miniszter egyből a felelős felakasztását követelte, de ezt a veszprémi ávós parancsnokhelyettes megtagadta, tekintettel egy korábbi kivégzésre, ahol egy vonatszerencsétlenség után felakasztották a forgalmistát, később pedig kiderült, hogy nem ő volt a hibás abban a balesetben.
A kapitány feltételezett hibája abban merült ki, hogy túl sok utast engedett fel a Pajtásra, ami így instabillá vált, ez vezetett a szerencsétlenséghez. A tragédia után azonnal letartóztatták, vizsgálati fogságban pedig 8 hónapot töltött, majd 5 társával együtt összesen 30 év börtönre ítélték, később viszont 8 hónapra módosították ezt az ítéletet, amibe a vizsgálati fogságban töltött hónapokat is beleszámították, így Heisz Pál szabadon távozhatott a bíróságról, igaz utána még évekig nem kapott munkát.
A kommunista vezetés gondosan ügyelt arra, hogy az emberekhez csak korlátozottan és ellenőrzötten jussanak el a hírek a tragédiáról.
Egy korabeli tudósítás így ír a katasztrófáról:
A Magyar Távirati Iroda jelenti, hogy a „Pajtás“ nevű balatoni csavargőzös 1954. május 30-án délelőtt 11.45 órakor Balatonfürednél felborult. A hajón a személyzettel együtt 185 fő tartózkodott. A mentési munkálatok a szerencsétlenség után haladéktalanul nagy erővel megindultak. A hajón utazók közül tizenkét személy: Csornai Antalné, Csornai Piroska, Csernus Ferencné, Vittmann Sándor veszprémi lakos, Villányi Mária mözsi, Vituska Mária őcsényi, Ötvös Iván mesterszállási, Bernhardt Gyuláné pesterzsébeti, Huszti Mária hajdúnánási, Homonnai Imre beregdaróci, özv. Domemis Gyuláné budapesti és Göbölyös László szekszárdi lakos életét vesztette. Többen kisebb sérüléseket szenvedtek.
Természetesen már akkor tudvalévő volt, hogy az áldozatok száma nem merült ki 12-ben.
A tragédia pontos oka nem egyértelmű, viszont az egyik legelterjedtebb ezek közül arról szól, hogy a közelben zajló vitorlásverseny miatt a hajó utasai hirtelen a hajótest baloldalára futottak, hogy lássák a vitorlásokat, ez pedig kibillentette a Pajtást. Az ijedségtől ezután a másik oldalra özönlöttek az emberek, majd ismét a baloldalra, ami végül a borulást eredményezte.
Akár logikus is lehetne ez a feltételezés, ha a túlélők beszámolói nem arról szólnának, hogy a hajóban olyan sokan voltak, hogy szinte mozdulni sem lehetett, nemhogy egyik oldalról a másikra átfutni. Így tehát az emberek nem billenthették ki saját mozgásukkal a hajót.
Az indulás előtti pillanatok a zsúfolt hajón (fotó: amirolatortenelem.blog.hu)
Valami viszont mégis olyan erőt gyakorolt a hajótestre, hogy az felborult, ezt pedig egy másik magyarázat szerint a korábban elbontott füredi kikötő és fürdőház vízalatt hagyott facölöpjei okozták. Bár írásos feljegyzés nem maradt róla, de állítólag a hajósoknak tanították, hogy Balatonfüreden a part mellett melyik részeket kell elkerülniük, nehogy beleütközzenek a víz alatt az akadályokba. Egy korabeli dokumentum viszont megemlíti, hogy a tragédia után titokban eltávolították a vízből ezeket az épületmaradványokat, amelyek akár a tragédiát is okozhatták, hiszen a szemtanúk beszámolója szerint a hajó hirtelen borult fel, tehát nem lehetetlen, hogy a víz alatt érte egy olyan nyomás, ami ilyen szinten kibillentette.
Egy másik elmélet szerint a Pajtás korábbi átépítésénél vétettek tervezői hibát, amikor megnagyobbították a hajótestet, viszont a stabilitásra nem figyeltek.
Ezt támasztja alá az akkor 17 éves Illés Erzsébet beszámolója is, aki így emlékszik a Pajtásra, amikor még csak a füredi kikötőben várták.
Amint a hajó közeledett a parthoz, egyre jobban látszott, hogy inog, billeg. Ez furcsának tűnt, mert ragyogó, nyugodt idő volt, és a víztükör is teljesen simának látszott. Ahogy egyre jobban közeledett a hajó a mólóhoz, annyira nagyokat billegett, hogy el nem tudtam képzelni, hogy erre egyáltalán fel lehet szállni. Amikor egészen közelre ért, talán fél vagy egy méterrel is magasabban állt a padlója, mint a móló kövezete. Egy lefelé billenésnél aztán ugyanennyivel mélyebbre került. A beszálláshoz odatett híd olyan meredeken állt felfelé, majd aztán lefelé, hogy lecsúsztunk volna rajta. Várni kellett, amíg újra egyenesbe nem jött. Rengetegen voltunk a hajón, az egész fedélzet teljesen megtelt. El is kezdték beküldeni az embereket a hajó belsejébe. Ekkor már elfogott a félelem, hogy elsüllyedünk, és nem mozdultam el a móló felé néző korláttól, ahol felszálltam.
A túlélő félelme sajnos beigazolódott, perceken belül a hajó felborult és közel 200 ember került a vízbe, akik közül többen még úszni sem tudtak. Többen sokkot kaptak, páran viszont megőrizték a hidegvérüket és elkezdték menteni a többieket. Volt olyan beszámoló, ami arról írt, hogy egy katona háromszor fordult meg a part és a hajóroncs között, miközben mindig kimentett valakit, utolsó útjáról viszont már nem tért vissza.
A Pajtást csak nehezen tudták kiemelni a vízből a baleset után (fotó: furedtv.hu)
A hajón több katona is utazott, akik szintén vízbe estek, és hiába tudtak jól úszni, a nehéz ruházatuk hamar magába szívta a vizet és végül az húzta le őket a mélybe.
A hősök közt kiemelik még Vámosi Gyulát, aki a hajótestben volt fűtő. Az elbeszélések szerint, amikor betört a víz a hajóba, ő már tudta, hogy nem lesz esélye a megmenekülésre, de utolsó erejével még kiengedte a gőzt a motorból, nehogy felrobbanjon. A kiáramló gőz ugyan megsebesített néhány menekülőt, de így is ki tudja hány életet mentett meg lélekjelenlétével!
A Pajtást miután kiemelték a vízből ismét átalakították, motoroshajó lett belőle és előbb Siófok néven a Balatonon, majd a Dunán, immáron Dömsöd néven szolgált tovább. 1987-ben nyugdíjazták, a legutolsó hírek szerint pedig azóta magántulajdonba került.
A füredi sétányon emlékmű tiszteleg a tragédia áldozatai előtt
Felhsznált források: 1; 2; 3; 4
A Pajtás tragédiájáról egyébként közösségi finanszírozásban terveznek filmet készíteni Május 30. címmel a veszprémi SzeretFilm stúdió tagjai a jövőben.
