Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Völgyi Marcell az élvonalban bizonyíthat

2020. június 11. 19:31 // Forrás: veszpremkosar.hu
Két év után – bajnoki ezüstéremmel és Hepp-kupa győzelemmel a tarsolyában – távozik a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém kosárlabdacsapatától a kiváló erőcsatár-center.

Völgyi Marcell két szezont töltött a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém csapatában, amely idő alatt egy bajnoki ezüstérmet szerzett az NB I/B Piros csoportjában, valamint magasba emelhette a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa trófeáját is. A 2020/21-es idényt azonban már az egy osztállyal feljebb szereplő Zalakerámia ZTE KK színeiben kezdi meg.

Büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt két évet a sorainkban töltötte, arra pedig talán még inkább, hogy milyen nagy fejlődésen ment keresztül városunkban – olvasható a veszprémi klub hivatalos honlapján. A veszpremkosar.hu szerkesztői az itt töltött időszakáról kérdezték a távozó erőcsatár-centert.

– Két szezont töltöttél nálunk, hogy érezted magad Veszprémben?
– Mindkét szezonban jó emberekkel tölthettem a mindennapjaimat, akik hiányozni fognak.

– Emlékszel az első meccsedre? Milyen volt?
– A csapatot nem tudnám megnevezni, de az ezt követő győzelmi szériánk az, ami nagyobb emléket hagyott meg bennem.

Völgyi Marcell két év után távozik Veszprémből - Fotó: veszpremkosar.huVölgyi Marcell két év után távozik Veszprémből - Fotó: veszpremkosar.hu

– Ha egy momentumot kiemelhetnél az itt töltött időszakból, melyik lenne az?
– Amikor a Hepp Kupát a magasba emeljük a srácokkal és az azt követő, kötelező ünneplés az egész csapattal.

– És melyik volt a legkevésbé szép emlék?
– Ennek az ünneplésnek a másnapja (nevet).

– Közel lehetett volna a csapat a feljutáshoz idén is, ám a járványhelyzet miatt a bajnokságot lezárták. Milyen érzések vannak benned ezzel kapcsolatban?
– Óriási űr maradt bennem az első szezon után, így aztán második idényben még inkább csak a feljutás lebegett a szemem előtt, szóval rossz volt így befejezni ezt a szezont.

– Nemcsak a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém, de extramunkát végezve a CBA-Veszprém akadémiájának edzésein is keményen dolgoztál. Milyen pluszt adott ez hozzá a teljesítményedhez?
– A CBA-Veszprém vezetőedzője, Arvydas Straupis mester az életben és pályán is sok tanáccsal látott el, de ezen felül sok pluszt adtak a csapattársaim is, Madár Banditól kezdve Szűcs Petiig bezárólag mindenki!

– Melyik volt a játékod azon szegmense, amelyre a legnagyobb hangsúlyt fektetted? Hogy érzed mely területeken fejlődtél a legtöbbet?
– A dobásra feküdtem rá leginkább, és ezen a mai napig dolgozom is. Starhon Kati erőnléti edzőnek köszönhetően a fizikai állapotomat mondanám legnagyobb fejlődési területnek.

– Hogy érzed, összességében mennyire sikerült elérned a céljaid Veszprémben?
– Sajnos nem sikerült, mert szerettem volna elnyerni a felsőbb osztályba való jutást.

– Egy új megmérettetés vár rád az első osztályban, a ZTE színeiben. Mik az elvárásaid magaddal szemben?
– Ez most egy következő lépcsőfok az életemben. Nagyon várom és izgatottan készülök.

– Búcsúzásként üzennél pár szót a veszprémieknek?
– Minden hazai mérkőzés nagy élmény volt. Köszönöm az összes pályán töltött percet!

vehir.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
holnap 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.