Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Egy kenyér, 15 millió búzaszem

2020. június 29. 4:05
Ismét várja a búzafelajánlásokat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a MAGOSZ a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programban a magyarországi és határon túli gazdáktól.

Sövényházi Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Veszprém megyei elnöke a felhívásról szóló sajtótájékoztatón elmondta, az éppen tíz éve létrejött program évről évre több tízezer gyermek ellátásához járul hozzá, illetve a vetőmagadománnyal számos kárpátaljai gazdatársunkat segítjük.

„Tavaly minden eddiginél sikeresebb volt a gyűjtés: több mint 5700 magyarországi és határon túli magyar gazda vett részt az adományozásban, aminek eredményeként közel 800 tonna búzát sikerült összegyűjteni a határon túli gyermekeknek, rászorulóknak” – emlékezett vissza az elnök.

A program Veszprém megyében is sikert aratott: 2019-ben több mint 16 tonna búza gyűlt össze közel 160 gazda részvételével. Ebből 7 tonna adomány búzaliszt a megyében élő rászoruló családokhoz jutott a Vöröskereszten, a Főegyházmegyei Karitászon és a Máltai Szeretetszolgálaton keresztül, további 3 tonna pedig a határokon túli otthonokba, gyerekekhez került. Mindezen felül 13 gazdálkodó és cég is segítette a program eredményességét pénzadománnyal.

A NAK és a MAGOSZ idén ismét várja a felajánlásokat, a gyűjtés pedig reményeik szerint az előző évekhez hasonlóan szépen alakul. Már csak azért is, mert 2020-ban a program külön aktualitással bír: Trianon 100 éves évfordulóján, a nemzeti összetartozás évében talán még erősebben átérezzük a program szlogenjének igazságát: „Egy kenyéren vagyunk”. „Az adományozáson túl ezért a két szervezet abban is elkötelezett, hogy a határon túli magyarság hitét és kitartását a gazdasági és szakmai együttműködések területén is kamatoztassuk” – fogalmazott Sövényházi.

Az elnök hozzátette, természetesen tisztában vannak azzal, hogy ez az év nehézségekkel is járt a gazdák számára és nincsenek könnyű helyzetben. A járványon túl talán még nagyobb problémát jelentett az elemekkel való harc: először a tavaszi fagy keserítette meg a gazdák életét, aztán rögvest jött az aszály, ami lehetetlenné tette, hogy a gabona „kiheverje a korábbi stresszt”. „Éppen ezért nem várjuk el, hogy minél nagyobb mennyiségű felajánlást tegyenek a gazdák, fontosabb, hogy az összefogás mértéke legyen nagy.”

Fotó: magyarokkenyere.huFotó: magyarokkenyere.hu

Emiatt is a koronavírus okozta helyzetben a búzafelajánlás mellett kiemelten számítanak a Magyarok Kenyere Alapítványhoz érkező pénzadományokra és a mezőgazdaságon kívüli személyek támogatására is.

Étkezési búza adományt július 1-től augusztus 20-ig hétköznapokon lehet leadni a gyűtőpontokon: Mezőlakon a GABÉRT 2003. Szövetkezetnél és Küngösön a Veszprémi Mezőgazdasági Zrt.-nél, míg a pénzbeli adományokat a Magyarok Kenyere Alapítvány számlaszámára várják.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 A magyarok maradtak az utolsó poroszok közélet A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. ma 13:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.