Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
12°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
12°C

Bódi Bernadett a másodosztályú Budaörshöz szerződött

2020. június 26. 8:37 // Forrás: MTI
A másodosztályú Budaörsben folytatja pályafutását Bódi Bernadett 141-szeres válogatott kézilabdázó.

A budaörsi klub honlapjának tájékoztatása szerint a 34 éves szélsővel - akinek távozását szerdán jelentette be a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO - hároméves szerződést kötöttek.  

Győrben a sportág legmagasabb céljaiért küzdhettem, hálás vagyok mind a két felejthetetlen korszakért, amit az ETO-ban tölthettem. Sok, ingázással töltött év után szerettem volna közelebb lenni a családomhoz, úgy, hogy az általam szenvedélyesen szeretett kézilabdát sem kell feladnom

- nyilatkozta Bódi. Hozzátette: tudása legjavával kívánja segíteni a csapatot célja elérésében, hogy feljussanak az élvonalba.

Bódi 2002 tavaszán játszotta első mérkőzését a győriek felnőttcsapatában. Öt évvel később Dániába igazolt, majd a Békéscsaba, a Siófok és a Dunaújváros játékosa volt, aztán 2013 nyarán tért vissza Győrbe, vagyis összesen tizenhárom szezonon keresztül erősítette az ETO-t. Hét-hét alkalommal nyert bajnokságot és Magyar Kupát, négyszer Bajnokok Ligáját. Győri karrierje alatt Bódi 467 tétmérkőzésen szerepelt, ezeken 863 gólt dobott.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.