Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Veszprémi tehetséget támogat a MOL Alapítvány

2020. június 27. 15:54
A Veszprémi Kempo SE tizennégy éves reménységét, Czuppon-Horváth Lilit beválasztották a MOL Alapítvány 2020-as Tehetségtámogató Programjába. Békési Gergely tanítványa rászolgált a támogatásra, hiszen a belföldi bajnoki címek mellett alapembere lett a magyar válogatottnak is. A nemzetközi sikereinek köszönhetően pedig az Európai Fekete Öves Tanács hazánk legjobb ifjúsági lány versenyzőjének választotta a tavalyi évben.

A MOL Tehetségtámogató Program sport kategóriája olyan fiatal sportolók támogatását tűzte ki célul, akik korábban már bizonyították tehetségüket országos vagy nemzetközi versenyeken, továbblépésükhöz azonban anyagi segítségre van szükségük.

A MOL Alapítvány 2020-as felhívására összesen 378 kérelem érkezett be. A szakértői előszűrést követően a továbbjutott pályázatokról zsűri mondott véleményt. A zsűri tagjai voltak Bruckner Gábor, az utanpotlassport.hu főszerkesztője, dr. Szabó Tamás, a Sportdiagnosztikai Központ igazgatója és Szilágyi Áron, kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, a MOL Alapítvány jószolgálati nagykövete.

Veszprém nagy reménysége, Czuppon-Horváth LiliVeszprém nagy reménysége, Czuppon-Horváth Lili

A végső döntést a korábbi évekhez hasonlóan az alapítvány kuratóriuma hozta meg, amely alapján 2020-ban a 10-18 év közöttiek kategóriájában összesen 85 fiatal nyert el összesen 27,1 millió forint támogatást. Köztük szerepel a Veszprémi Kempo SE tizennégy éves reménysége is, Czuppon-Horváth Lili.

A tehetségek sporteszközök vásárlására, utazási költségtérítésre vagy sportpályafutásukat segítő egyéb kiadásokra fordíthatják a támogatást.

Lili vezetőedzője, Békési Gergely portálunknak hangsúlyozta, hatalmas büszkeséget jelent számukra, hogy a MOL elismerte tanítványuk teljesítményét. Kiemelte: a megítélt összegnek köszönhetően a közeljövőben több nemzetközi versenyre is eljuthatnak majd.

Fotók: Veszprémi Kempo SEFotók: Veszprémi Kempo SE

Czuppon-Horváth Lili nem véletlenül érdemelte ki a MOL Alapítvány zsűrijeinek figyelmét. Ugyanis az elmúlt idényben a belföldi bajnoki címek mellett rendre bizonyított külföldön is úgy, hogy közben alapemberré vált a korosztályos válogatottban is.

Nemzetközi sikereinek köszönhetően az Európai Fekete Öves Tanács hazánk legjobb ifjúsági lány versenyzőjének választotta 2019-ben. Lili edzője hozzátette: tanítványa több szabályrendszerben is megállta a helyét, a munkát pedig mindig alázattal, komoly odafigyeléssel végezte.

A támogatás egyébként edzőtáborok finanszírozására is fordítható, ami szintén szolgálja majd városunk kemposának fejlődését: a vezetőedző és tanítványa jelenleg a portugáliai világkupára készülnek, amelyet - ha csak a vírushelyzet nem szól közbe - ősszel rendezhetnek a szövetségek.

Simon Dani

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.