Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

Hátrányos helyzetű gyermekeket táboroztat a VMKSZ

2020. június 30. 4:00
A megyei kézilabda szövetség három turnusban közel ötven Veszprém megyei gyereket juttat el a Balatonhoz júliusban.

A Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség (VMKSZ) az arénában tartott hétfőn köszönetnyilvánító sajtóeseményt, amelynek keretében a vezetők a júliusban esedékes jótékonysági táborok hátteréről is tájékoztatták a média képviselőit.

Az eseményen a támogató klubok képviselői és a szponzorok mellett jelen volt a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) operatív igazgató-helyettese, Pitz András, valamint városunk önkormányzati képviselője, Sótonyi Mónika (Fidesz-KDNP) is.

Pitz András, Dr. Soós Kálmán, Sótonyi Mónika, Öcsi Tamás Pitz András, Dr. Soós Kálmán, Sótonyi Mónika, Öcsi Tamás

Büszkék vagyunk rá, hogy a megyei szövetség munkásságának köszönhetően olyan gyermekek részesülnek a közeljövőben táboroztatásra, akiknek valóban nagy szükségük van rá. Olyan gyerekek, akik közel élnek a Balatonhoz, de mégsem biztos, hogy jártak már ott

– mutatott rá az MKSZ operatív igazgató-helyettese a tábor fontosságára. Dr. Soós Kálmán megyei elnöktől megtudhattuk:

a VMKSZ júliusban három turnusban közel ötven gyereket táboroztat a megyéből.

Az első héten a veszprémi Egyedülálló Szülők Klubjának 12-15 éves gyermekeinek szerveznek programokat, míg ezt követően várpalotai valamint hajmáskéri hátrányos helyzetű iskolásoknak, óvodásoknak is szebbé varázsolják majd a hétköznapjait.

Sótonyi Mónika, a Köznevelési, Ifjúsági, Sport és Civil Bizottság elnökeSótonyi Mónika, a Köznevelési, Ifjúsági, Sport és Civil Bizottság elnöke

Készülnek mindezt úgy tenni, hogy a táborok magukban foglalnak majd napi három étkezést, illetve rendszeres kézilabda-oktatást teremben, illetve strandkörnyezetben is. Az összefogást bizonyítja, hogy edzők nemcsak Veszprémből, hanem Ajkáról, Balatonfüredről, de még Székesfehérvárról és Szombathelyről is érkeznek majd önkéntesen.

Köztük szerepel a Telekom Veszprém vezetőedzője, David Davis és az Érd női csapatának korábbi vezetőedzője, Szabó Edina is.

A gyermekeink létezése mellett annál nagyobb boldogság nincs, mint ha egy felejthetetlen élmény után az örömöt is láthatjuk felcsillanni a szemeikben. Veszprém városa, valamint jómagam is büszkén állunk a jótékonysági tábor mellé, hogy az egyedülálló szülőkre nehezedő nyomást ezzel is csökkenthessük. A Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség a szakmai tudás mellett a sport szeretetét is átadja majd a gyermekeknek!

– fogalmazott Sótonyi Mónika, aki maga is átvállalta egy gyermek táboroztatási költségeit. 

Bakai Krisztina tulajdonos tett felajánlást a Fitt Büfé nevébenBakai Krisztina tulajdonos tett felajánlást a Fitt Büfé nevében

Az irodavezető Öcsi Tamás elmondta: az alsóörsi önkormányzat jóvoltából a gyerekek rendszeresen strandolhatnak majd, míg a Sobri Jóska Kalandpark felajánlásából Kislődre is minden héten ellátogathatnak. A beltéri edzések megtartására pedig a Wartha Vince utcai csarnokban biztosít lehetőséget városunk vezetése.

Külön felajánlást tett az eseményen a veszprémi Fitt Büfé és Kávézó, valamint a helyi Mert Segíteni Jó Alapítvány. Előbbi ötvenezer forinttal, utóbbi a duplájával járult hozzá ahhoz, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek felejthetetlen élményekkel gazdagodhassanak nyáron.

Simon Dani
Domján Attila
további cikkek
Palasics Kristóf a következő idényben is Spanyolországban véd Telekom Veszprém Palasics Kristóf a következő idényben is Spanyolországban véd Palasics Kristóf válogatott kézilabdakapus a következő idényben is a spanyol élvonalbeli CB Ciudad de Logrono játékosa lesz. ma 10:22 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. ma 8:09 Az emberek lelke éberkómába esett véleménycikk Az emberek lelke éberkómába esett A magyar közélet minőségét nem azzal tette tönkre leginkább a politika, hogy szomszédok már nem beszélnek egymással, vagy hogy családi ebédek torkolnak üvöltöző veszekedésbe. Sokkal nagyobb baj, hogy az emberek lelke éberkómába esett. Ennek pedig jó példája, hogy tízezrek tapsolnak egy minden jel szerint nárcisztikus, abuzáló embernek a színpadon. Véleménycikk arról, amikor az érzelmi intelligenciát takaréklángra csavarja a politikai erekció. ma 9:54 A szezon végén távozik a Balatonfüred edzőpárosa kézilabda A szezon végén távozik a Balatonfüred edzőpárosa György László és Imre Vilmos a szezon végén távozik a Balatonfüredi KSE élvonalbeli férfi kézilabdacsapatától. tegnap 19:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.