Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hátrányos helyzetű gyermekeket táboroztat a VMKSZ

2020. június 30. 4:00
A megyei kézilabda szövetség három turnusban közel ötven Veszprém megyei gyereket juttat el a Balatonhoz júliusban.

A Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség (VMKSZ) az arénában tartott hétfőn köszönetnyilvánító sajtóeseményt, amelynek keretében a vezetők a júliusban esedékes jótékonysági táborok hátteréről is tájékoztatták a média képviselőit.

Az eseményen a támogató klubok képviselői és a szponzorok mellett jelen volt a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) operatív igazgató-helyettese, Pitz András, valamint városunk önkormányzati képviselője, Sótonyi Mónika (Fidesz-KDNP) is.

Pitz András, Dr. Soós Kálmán, Sótonyi Mónika, Öcsi Tamás Pitz András, Dr. Soós Kálmán, Sótonyi Mónika, Öcsi Tamás

Büszkék vagyunk rá, hogy a megyei szövetség munkásságának köszönhetően olyan gyermekek részesülnek a közeljövőben táboroztatásra, akiknek valóban nagy szükségük van rá. Olyan gyerekek, akik közel élnek a Balatonhoz, de mégsem biztos, hogy jártak már ott

– mutatott rá az MKSZ operatív igazgató-helyettese a tábor fontosságára. Dr. Soós Kálmán megyei elnöktől megtudhattuk:

a VMKSZ júliusban három turnusban közel ötven gyereket táboroztat a megyéből.

Az első héten a veszprémi Egyedülálló Szülők Klubjának 12-15 éves gyermekeinek szerveznek programokat, míg ezt követően várpalotai valamint hajmáskéri hátrányos helyzetű iskolásoknak, óvodásoknak is szebbé varázsolják majd a hétköznapjait.

Sótonyi Mónika, a Köznevelési, Ifjúsági, Sport és Civil Bizottság elnökeSótonyi Mónika, a Köznevelési, Ifjúsági, Sport és Civil Bizottság elnöke

Készülnek mindezt úgy tenni, hogy a táborok magukban foglalnak majd napi három étkezést, illetve rendszeres kézilabda-oktatást teremben, illetve strandkörnyezetben is. Az összefogást bizonyítja, hogy edzők nemcsak Veszprémből, hanem Ajkáról, Balatonfüredről, de még Székesfehérvárról és Szombathelyről is érkeznek majd önkéntesen.

Köztük szerepel a Telekom Veszprém vezetőedzője, David Davis és az Érd női csapatának korábbi vezetőedzője, Szabó Edina is.

A gyermekeink létezése mellett annál nagyobb boldogság nincs, mint ha egy felejthetetlen élmény után az örömöt is láthatjuk felcsillanni a szemeikben. Veszprém városa, valamint jómagam is büszkén állunk a jótékonysági tábor mellé, hogy az egyedülálló szülőkre nehezedő nyomást ezzel is csökkenthessük. A Veszprém Megyei Kézilabda Szövetség a szakmai tudás mellett a sport szeretetét is átadja majd a gyermekeknek!

– fogalmazott Sótonyi Mónika, aki maga is átvállalta egy gyermek táboroztatási költségeit. 

Bakai Krisztina tulajdonos tett felajánlást a Fitt Büfé nevébenBakai Krisztina tulajdonos tett felajánlást a Fitt Büfé nevében

Az irodavezető Öcsi Tamás elmondta: az alsóörsi önkormányzat jóvoltából a gyerekek rendszeresen strandolhatnak majd, míg a Sobri Jóska Kalandpark felajánlásából Kislődre is minden héten ellátogathatnak. A beltéri edzések megtartására pedig a Wartha Vince utcai csarnokban biztosít lehetőséget városunk vezetése.

Külön felajánlást tett az eseményen a veszprémi Fitt Büfé és Kávézó, valamint a helyi Mert Segíteni Jó Alapítvány. Előbbi ötvenezer forinttal, utóbbi a duplájával járult hozzá ahhoz, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek felejthetetlen élményekkel gazdagodhassanak nyáron.

IMG-9292
IMG-9292
IMG-9292
Simon Dani
domjanattila
domjanattila
domjanattila
Domján Attila
további cikkek
Demjan_1fc65a45
Demjan_1fc65a45
Demjan_1fc65a45
Növekvő ügyszám, széles iparági spektrum – jól halad a Demján Sándor Tőkeprogram Rövid idő alatt látványos előrelépést ért el a Demján Sándor Tőkeprogram (DST): már 29 kis- és középvállalkozás kapott pozitív befektetési döntést, csaknem 6 milliárd Ft értékben. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által alapított MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. segítségével a program célja az, hogy tőkebevonással támogassa a fejlődni vágyó magyar cégek növekedését. A program iránti érdeklődés kiemelkedő – a honlapon www.demjantokeprogram.hu elérhető digitális előszűrésnek köszönhetően néhány perc alatt eldől, hogy egy vállalkozás megfelel-e az alapkritériumoknak. tegnap 17:10
509365055_1166079848893877_2596322433826461150_n
509365055_1166079848893877_2596322433826461150_n
509365055_1166079848893877_2596322433826461150_n
Férfi junior kézilabda-vb: középdöntős a magyar válogatott A magyar férfi junior kézilabda-válogatott középdöntőbe jutott a lengyelországi korosztályos világbajnokságon, mivel 36-31-re legyőzte Argentínát a csoportkör második fordulójában, pénteken. tegnap 16:18
Balaton-Vasut-Mav-Fonyod-Badacsony-Vonatmenetrend-CsodalatosBalaton
Balaton-Vasut-Mav-Fonyod-Badacsony-Vonatmenetrend-CsodalatosBalaton
Balaton-Vasut-Mav-Fonyod-Badacsony-Vonatmenetrend-CsodalatosBalaton
Szombaton lép életbe a MÁV nyári, főszezoni menetrendje A vakáció első napjától, szombattól nyári menetrendre vált a MÁV-csoport: a turisztikai célpontok irányába sűrűbb indulással és nagyobb kapacitásokkal közlekednek a vonat- és buszjáratok – közölte a MÁV pénteken. tegnap 13:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.