2023. június 10.
//
Margit névnap

Összművészeti érzékenyítés lélektől lélekig

Harmadik alkalommal rendez érzékenyítő fesztivált a Petőfi Színház júliusban.

Július 16. és 19. között rendezi meg a III. Lélektől lélekig érzékenyítő fesztivált a Veszprémi Petőfi Színház. A programokat szerdán Oberfrank Pál igazgató és Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes ismertették – a sajtótájékoztatón a színház napközis táborának résztvevői is jelen voltak.

A programsorozatban saját és vendégelőadásokat mutatnak be, melyeket utána Kardos Klára pszichológus vezetésével beszélhetik ki, dolgozhatják fel a nézők. A budapesti Új Színház Zserbótangó című előadását hozza el, melyben Bordán Irén, Esztergályos Cecília és Tordai Teri a művészettel, az élettel, az idős kor nehézségeivel, a megélt élmények gazdagságával foglalkoznak. Az Orlai Produkció két darabbal érkezik: a Megyek utánad című kortárs előadás a Grecsó Krisztián – Bíró Bence szerzőpáros műve, melyben a főhős párkapcsolatait felelevenítve tekint vissza az életére. A 23 perc című monodrámában Járó Zsuzsa az anyaságról, női létről, feleség-állapotról, családon belüli erőszakról mesél. 

Fotó: Orlai Produkció (Megyek utánad)Fotó: Orlai Produkció (Megyek utánad)

A Petőfi Színház repertoárjából a Tortúra kerül terítékre, mely az eltúlzott rajongás és ragaszkodás thrillerbe forduló kamaradrámája; valamint az Égig érő fű, amely a generációk közötti összetartás példameséje. Ez utóbbira különleges akciót is hirdetnek: ha egy 14 éves vagy fiatalabb gyerek egy nyugdíjassal érkezik a darabra, térítésmentesen tekinthetik meg azt. A legkisebbekre is gondoltak a program összeállításakor: a Zenekar a gomba alatt című előadás arra világít rá, hogy többet érhetünk el összefogással, mint ha egymást akadályozva próbálnánk előre jutni. 

Fotó: Petőfi Színház (Tortúra)Fotó: Petőfi Színház (Tortúra)

A színház mellett más művészeti ágak is szerves részei lesznek az érzékenyítő fesztiválnak. Láthatunk kiállítást: Fehér Dániel, a Baltazár Színház színészének festményeivel és élettörténetével ismerkedhetünk meg. Piláth Gábor párkapcsolati szakértő a kapcsolatok nehézségeiről tart előadást, de kortárs tánccal is találkozhatunk Mészöly Andrea Az én házam című koreográfiájában. Az utolsó napon pedig a születése óta vak Agárdi Szilvia koncertjét hallgathatjuk meg vaksötétben – a zenei élményt szintén feldolgozó beszélgetés követi. 

Az előadásokra egységesen 1500 forintos áron lehet jegyet váltani – a szervezők ezzel  szeretnék lehetővé tenni, hogy a nehezebb anyagi körülmények között élők is eljussanak a színházba.

(Címlapfotó: Mészáros Csaba – Az én házam)

Schöngrundtner Tamás
Kovács Bálint

További cikkek

Biztonságossá, sőt, otthonossá lett a gyermekkönyvtár
Biztonságossá, sőt, otthonossá lett a gyermekkönyvtár
Csütörtök délután óvodások műsorával nyitotta meg hivatalosan is kapuit az Eötvös Károly Megyei Könyvtár gyermek részlege.
A megújult Laczkó Dezső Múzeum nyitó tárlata méltó szimbóluma az EKF szellemiségének
A megújult Laczkó Dezső Múzeum nyitó tárlata méltó szimbóluma az EKF szellemiségének
Az Európa Kulturális Fővárosa 2023 program támogatásának köszönhetően a teljesen megújult Laczkó Dezső Múzeum újból megnyitja kapuit. A 120 éves épület a felújítást követően méltó helyszínt biztosít a nyitó tárlatnak, amely Egry József, a Balaton festője születésének 140. évfordulója alkalmából összeállított páratlan kiállítás.
Az Ezrek szimfóniáját adják elő Veszprémben
Az Ezrek szimfóniáját adják elő Veszprémben
Mahler VIII. szimfóniáját, a grandiózus Ezrek szimfóniáját adják elő Veszprémben a Magyar Állami Operaház együttesei és szólistái, valamint a veszprémi régióhoz kötődő művészek július 7-én a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF) program részeként.
Gizella királyné a középpontban a megújult Érseki Palotában
Gizella királyné a középpontban a megújult Érseki Palotában
A nagyközönség számára is tartalmas konferenciát tartott tegnap Veszprémben az Érseki Palotában a Rubicon Intézet, amelynek központi témája Gizella királyné és emlékezetének változásai voltak.
Történeteinkben az identitásunk, mozgóképekben a történeteink
Történeteinkben az identitásunk, mozgóképekben a történeteink
Szerda este a Szentháromság téren startolt el a Magyar Mozgókép Fesztivál. Az ünnepélyes megnyitó után A nemzet aranyai című film vetítése következett.