Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Gyopáros: a Magyar falu programra jövőre több mint 250 milliárd forint jut

2020. július 12. 4:40 // Forrás: MTI
A Magyar falu program keretösszege jövőre meghaladhatja a 250 milliárd forintot - jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton a Győr közeli Rábapatonán.

Gyopáros Alpár elmondta, hogy tavaly 150 milliárd volt a keretösszege a programnak, idén pedig már biztos, hogy meghaladja a 200 milliárd forintot. A fejlesztésekkel az a cél, hogy a fiatalok, amikor arról döntenek, hogy falun vagy városban éljenek, ne életminőség, hanem életstílus között válasszanak.

A fejlesztések keretében a helyi életminőséget szeretnék javítani, óvodák és iskolák felújításával, bölcsődék építésével, sport-, kulturális és szociális célú beruházásokkal, a falu- és tanyagondnoki hálózat bővítésével.

Hozzátette, hogy a falusi csok népszerű, kilenc hónap alatt több mint tízezer család vette idénybe.

Gyopáros Alpár kitért arra is, hogy a program keretében szeretnék elérni, hogy néhány éven belül minden településnek legyen háziorvosi szolgáltatása. E cél megvalósítása érdekében tavaly hatmilliárd forint keretösszegben 973 településen újítottak fel rendelőket, vagy szereztek be orvosi eszközöket.

Idén 750 településen négymilliárd forintból valósulnak meg ilyen fejlesztések, de várhatóan lesz többletforrás is a beruházásokra - mondta, hozzátéve, hogy tavaly és idén együttesen húsz orvosi szolgálati ház épül és mintegy harminc helyen felújítják a meglévőt.

Kérdésre válaszolva kitért arra is, hogy tavaly indult a településeket összekötő állami mellékúthálózat fejlesztésének programja, a falusi útalap. Ennek keretében tavaly 50 milliárd forint értékben megközelítőleg 400 kilométernyi útszakasz felújítása kezdődött el. Idén 72 milliárd forint, 2021-ben pedig 90 milliárd forint jut erre a feladatra.

Ezek a beruházások teljes pályaszerkezetcserét jelentenek. Vannak azonban olyan utak, amelyeknél csak a felső aszfaltréteget kell kicserélni, ezekre az úgynevezett nagyfelületű aszfaltjavítási munkálatokra 7 milliárd forint áll rendelkezésre idén, jövőre pedig 12 milliárd forint. A két programmal 2019 és 2021 között országszerte 2500 kilométeren újulnak meg mellékutak

vehir.hu
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én közélet Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. ma 17:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.