Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
7°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
7°C

Nyáresti döntetlen a barátságos hazain

2020. július 16. 12:54
Kétszer is sikerült felállnia vert állásból városunk NB III-as labdarúgócsapatának szerdán a stadionban rendezett hazai felkészülési mérkőzésén. Fordítani azonban nem tudott a VLS Veszprém, amelynek így be kellett érnie 2-2-es egállal a szintén harmadosztályú vendég Iváncsa ellen.

Első és egyetlen hazai edzőmeccsére készült szerdán kora este – a soron következő idényben is – az NB III Nyugati csoportjában szereplő VLS Veszprém. Labdarúgócsapatunk a szintén harmadosztályban szereplő Iváncsa KSE együttesét látta vendégül a Városi Stadionban, ahová egyébként körülbelül száz néző is kilátogatott.

A nyáresti időjárás nemcsak meccsnézésre, hanem labdarúgásra is abszolút alkalmasnak bizonyult. Ahogy a stadion gyepszőnyege is, amely már évek óta nem örvendett ilyen minőségi, jó állapotnak (külön öröm a kapusokra nézve, hogy a kapuelőteret ismét fű borítja).

A találkozó abszolút jó iramban vette kezdetét. Körülbelül a huszadik percet súrolhattuk, amikor a balszélen megiramodó Sárossy sikerrel passzolt a középen helyezkedő Molnár Balázs elé. A tiszta helyzetet azonban a fiatal támadó nem tudta sikerrel kihasználni: a tizenhatos vonaláról a vendég kapu mellé tüzelt.

A vendégek nem sokkal később meg is bosszulták a hazaiak kimaradt ziccerét, ugyanis Sárossy ezúttal saját kapuja előtt ténykedett. Tette mindezt a játékvezető szerint szabálytalanul: a megítélt büntetőt Domokos higgadtan a bal alsóba belsőzte (34. perc: 0-1)

Félidei állás: VLS Veszprém–Iváncsa KSE 0-1

Pető Tamás vezetőedző a folyadékpótlás közben kisebb fejmosást is tartott labdarúgóinak. Akiket ezzel sikerült is feltüzelnie: a csereként beállt Horog ugyanis két kényszerítőt követően ígéretes helyzetbe került, majd kíméletlenül bombázott tíz-tizenkét méterről a bal alsó sarokba (62. perc: 1-1).

Nem tartott azonban sokáig az öröm, hiszen pár perccel később máris egalizáltak a fehér mezes vendégek: egy, a jobb oldalon zajló támadást követően a beadott labda az üresen helyezkedő Baloghnál landolt, aki így higgadtan, a hazai kapusnak esélyt sem adva fejelhetett a bal oldalra (65. perc: 1-2).

Úgy tűnt, nem esik már több gól a találkozón, a lefújást megelőzően azonban Majornak sikerült betörnie a tizenhatoson belülre, majd egy csellel be is csapnia védőjét. Így magát senkitől sem zavartatva lőhette a ki a rövid sarkot, egyúttal beállítva a végeredményt is (88. perc: 2-2).

Végeredmény: VLS Veszprém–Iváncsa KSE 2-2

Felkészülési mérkőzés:
VLS Veszprém–Iváncsa KSE 2-2 (0-1)
Veszprém, Városi Stadion, 100 néző.
Veszprém: Deczki – Dobsa, Gulyás, Sárossy, Rédling Cs., Somogyi, Rápó, Vass, Molnár Balázs, Major, Gálfi. Csere: Molnár Bence, Michel, Burdi, Jánó, Schőnig, Herczeg, Kovács, Mátyás, Horog. Vezetődző: Pető Tamás. 
Iváncsa: Prokop – Varga, Greksa, Fekecs, Domokos, Madarász, Pribék, Tóth, Csaba, Nicsenko, Szellák. Csere: Ordasi, Gere, Schnierer, Vallejos, Balogh. Vezetőedző: Domján Attila.
Gólszerző: Horog, Major ill. Domokos, Balogh

A VLS a vasárnapi, tatabányai edzőmérkőzésen elért döntetlenje után második felkészülési meccsén is egált jegyzett. A veszprémieknek a jövőben muszáj lesz keményebben is beleállniuk az ütközetekbe, illetve kihasználniuk a lehetőségeiket a bennmaradásuk érdekében.

A bakonyiak legközelebb szombaton, 10.30-as kezdéssel a Dunaújváros otthonában játszanak felkészülési meccset.

Galéria
Veszprém – Iváncsa 2-2 (0-1)
Simon Dániel
Kovács Bálint
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 1. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Credobus Mosonmagyaróvár
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 8. 11:00
Helyszín
Mosonmagyaróvár, MTE 1904 Sporttelep
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2026. március 14. 14:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Dorogi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 22. 17:00
Helyszín
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2026. március 29. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Gyirmót FC Győr
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 5. 18:00
Helyszín
Győr, Alcufer Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2026. április 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 19. 17:00
Helyszín
Balatonfüred, Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2026. április 26. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
FC Sopron
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
Sopron, Soproni Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Puskás Akadémia FC II
Időpont
2026. május 10. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Budaörs
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 17. 17:00
Helyszín
Budaörs, Budaörsi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Újpest FC II
Időpont
2026. május 24. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.