2020. október 22.
//
Előd névnap

A belső erkölcsi iránytű vezeti

Bár a gazdasági termeléshez nem járulnak hozzá, munkájuk nélkül mégis szegényebbek lennénk a mindennapokban. Idősek, rászorulók és teljes családok életét könnyítik meg, a „köszönöm” legtöbbször mégsem szavakban hangzik el. Győri Piroskával, a veszprémi szociális otthonok vezetőjével beszélgettünk a hétköznapokról, a megbecsülésről és az időseket sújtó népbetegségről, a demenciáról.

A szociális munka, ezzel együtt a szociális dolgozók megbecsültsége a társadalom körében finoman szólva sem a legmagasabb. Mégis magától értetődő, hogy ha idős emberek otthonokba kerülnek, akkor ott vannak azok a szociális dolgozók, akik segítenek akár a napi rutin elvégzésében, akár egy nehezebb időszak átvészelésében. Talán kicsit úgy tekint rájuk a társadalom, mint azokra az emberekre, akik jelenléte a mindennapokban a közösséggel együtt jár.

Tehát, ha mi is részei vagyunk egy város közösségének – márpedig ha nem a remeteéletet választjuk, akkor ugyanúgy alakítjuk, részt veszünk a közösség szervezésében – akkor evidenciának érezzük a szociális munkások jelenlétét. Holott ez is egy szakma, amit az emberek önmaguk választanak, pontosabban egy hivatás, amihez nélkülözhetetlenek a kellő kompetenciák, de mindenekelőtt egy olyan személyiség, ami alkalmassá teszi az embert, hogy jó szociális munkás legyen.

Győri Piroska a veszprémi VKTT Egyesített Szociális Intézmény vezetője közel 150 szociális munkás feladatait koordinálja, miközben a szervezés mellett a lelki eredetű kihívásokkal is szembe kell néznie, úgy, mint szociális munkás és úgy, mint vezető.

De mégis, ha röviden össze kellene foglalni, hogy milyen tulajdonságokkal kell, hogy rendelkezzen egy jó szociális munkás, akkor melyek ezek az adottságok?

Piroska egy bűvös hármas rendszert említ ennek kapcsán, amit a szakma is elismer: készség, képesség, ismeret.

Ezek közül az ismeretet meg lehet tanulni, a készséget lehet fejleszteni, de a képességet bizonyos szinten személyiségében kell, hogy hordozza egy szociális munkás.

Persze leírhatunk még olyan elcsépelt fogalmakat, mint empátia, elfogadás, előítélet-mentesség, hitelesség, nyitottság, jó kommunikációs készség, de ezek keveset érnek, ha nincs egy stabil, edzett, kitartó, tűrő ember.

Amikor azt mondja valaki, hogy ő már mindent látott a szakmában, egészen biztos, hogy téved, hiszen mindig lehet egy új szituáció, egy új élethelyzet, ami olyan problémákat vet fel, amivel eddig nem találkoztunk, de egy szociális munkásnak ezt is meg kell tudnia oldani. Ilyenkor segít a saját belső erkölcsi iránytűnk.

Piroska őszintén beszélt arról is, hogy aki szociális munkásnak készül, annak el kell fogadnia, hogy jelenleg ez az ágazat a tápláléklánc végén van. Ezt is el kell viselni, de meggyőződése, hogy alapvető fontosságú a szociális területen dolgozók munkája. Amikor egy családban baj van, felértékelődik ez a munka, a hétköznapokban viszont pont az ellenkezője a megbecsültség terén. Mielőtt azonban bárki ezen keseregni kezdene, és örök elégedetlenségben dolgozna, óva int Piroska attól, hogy ez rányomja a bélyegét a hétköznapokra.

Úgy kell tekinteni a mi szakmánkra, hogy ez az az ágazat, amelynek presztízse nem emelkedik annyira ívesen.

Mégis, a köszönet minden jóérzésű ember lelkének jót tesz, Piroska azonban szociális munkásként felhívja a figyelmet arra, hogy az, aki kizárólag a hálára apellál munkája során, azt segítő szindrómának nevezik, ez pszichés torzulás a személyiségben. Persze elismerésre és apró gesztusokra szükség van, mert ezek nélkül nem lehet dolgozni. A szociális munkások köszönetnyilvánítása valahol a kettő között van egy arany középúton.

Ez a valóságban akkor ölt testet, amikor egy idős gondozott hozzátartozója például elmeséli nekik, hogy mi az, amivel könnyebb lett az élete otthon azáltal, hogy idős hozzátartozóját jó kezekben, a szociális otthonban tudhatja. De ugyanígy, ha azt látják, hogy az idősek az odafigyelés, a rendszeres étkezések következtében jobban vannak, az nekik már egyfajta köszönet és elismerés a munkájukért.

A jó segítő célja, a másik fél jobb léte. A segítés a szakma és hivatás, alapidentitása, a területen dolgozók többsége ezeket a jeleket fogja, ez az alapértelmezett beállítás. Ezt fogja, mint egy számítógép az otthoni wifit. Odafordul, ahol nehézséget lát, megemeli, elintézi, átsegíti, naponta elmondja, reménykedik, bízik, hisz. Azt látom szépnek, ha valaki jobban van, ha feláll, ha magára talál, szakszóval, ha képessé válik valamire.

Mindezek szép és jó gondolatok, ugyanakkor fel kell tennünk Piroskának azt a kérdést is, ami néhány kritikára világít rá a szociális otthonok esetében. Bár Veszprémben ilyen hírek szerencsére nem láttak napvilágot, országosan többször eljut a vezető hírekbe is, hogy egy-egy szociális intézményben a gondozottakat elhanyagolják, nem segítenek nekik kellőképpen.

Az időskorúak szociális biztonságát elsősorban az idősek önmaguk, családjaik, az őket körül ölelő helyi közösség tagjai, ezentúl a helyi önkormányzat, továbbá az állam szavatolja.  Ez egy alapdilemma is. Kinek a dolga segíteni, kinek van ebben felelőssége? Elsősorban önmagunknak, a közvetlen környezetünknek. Nem helyes, de nem is szerencsés, ha saját erőfeszítéseket mellőzve megoldunk helyzeteket, sem a gyermekek, sem az idősek esetében. Idősotthoni elhelyezésnél óvatosan kezelendő téma, hogy mi jár a szolgáltatással, mert ez állapot függő, ugyanazt a fizikai mentális jóllétet különböző szintű beavatkozással érjük el. Nem azért nem viszi le a kolléga a szemetet, vagy viszi fel az ebédet, mert nem dolga. A szakembereknek meg kell látnia, hogy az idős embernek pont az a napi séta, kimozdulás szükséges egy hosszabb távú cél érdekében, akkor is, ha itt fáj, ott fáj.

Mindezek mellett nehéz megfogalmaznia röviden még Piroskának is, hogy mit nevezne leginkább a szociális szakma szépségének, de ha egy valamit kell kiemelni, akkor ő az együttműködésre világítana rá. Egy idős ember gondozása többszereplős feladat. Van, amit a család garantál, van, amit az állam, vagy az önkormányzat, a biztonságot viszont a szociális munkások. Ha ezek együtt, hatékonyan működnek, akkor azt nagyon jó látni és ott szembetűnik a szociális munka szépsége Piroska szerint.

Ugyanennek az éremnek a másik oldala, amikor a nehézségekről beszélünk a szociális munka területén. Ebből jóval többet fel lehetne sorolni, de Piroska szerint, ha kizárólag ezekkel foglalkoznának, akkor jóval nagyobb lenne a lyuk a városban a szociális hálón.

Ezért, ha csak egyet kell kiemelni, akkor azokat az eseteket nevezi meg, amikor egy idős gondozottjukat elveszítik. Bár az otthonokban is nagyon nehéz ezt feldolgozni, az igazi lelki kihívást az jelenti, amikor egyedül van a házi gondozó és az idős embert a saját lakásában találja meg, az az igazán nehéz.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy egy ilyen, lelkileg megterhelő hivatásban a szociális munkások honnan tudnak erőt meríteni, hogyan oldják meg azt, hogy a problémák és a felmerülő gondok ne maradjanak velük akkor sem, ha lejár az aznapi műszak.

Piroska szerint, ha otthon a magánélet rendezett valakinél, az a munkában is nagyon sokat jelent. Nekik is szükségük van arra a védőhálóra, amit csak szeretteiktől kapnak meg. Az ő esetükben az otthon harmóniája a munkájuk eredményességében is számít.

Hogy ez mennyire adott helyben, azt Veszprémben közel 150, egészen pontosan 145 szociális munkás példáján keresztül lehet leszűrni, ugyanis ennyien dolgoznak Piroskáék a Völgyi kúti és a Török Ignác utcai idősek otthonában, térségi szinten közel 1000 idős emberért felelősséget vállalva.

Amikor a szervezeti felépítésről és a fenntartásról, valamint a feladatokról érdeklődtünk, Piroska elmondta, hogy náluk egyfajta egymásra épülő szolgáltatások vannak, ahol a legalapvetőbb az étkezés biztosítása, hiszen az idősek a mindennapi rutinjukból ezt adják fel elsőnek. Persze itt sem kizárólag az étel biztosítása a fontos. Ilyenkor naponta találkoznak az idősekkel, látják, hogy az étkeztetésen kívül másban is segítségre szorul-e. Például személyes higiéniájában, vagy csak otthonában szükség van-e házi segítségnyújtásra? Ezek után, következő lépcsőfokként a nappali ellátórendszert üzemeltetik. Ezzel a lehetőséggel olyan idősek élnek, akik saját maguk be tudnak jönni az otthonba, mert otthon magányosak, társaságra vágynak. Amikor viszont ezek a szolgáltatások már nem elegendőek, akkor jön a bentlakás.

 

Győri Piroskával hosszasan beszélgettünk a demenciáról is, arról az időseket sújtó betegségről, ami ellen ma nem létezik ellenszer, és nem csak az idős ember, hanem hozzátartozóik életét is megkeseríti. Valamint szót ejtettünk a veszprémi demens foglalkoztatóközpontról is. Az erről szóló riportunkat alábbiakban tekinthetik meg Piroska tolmácsolásában.

 

 

Hajas Bálint
Domján Attila