2020. augusztus 12. // Klára névnap

Elveszni és beleszeretni a piacozásba

Alkudozás helyett nálunk a vevő és árus bizalmas viszonya, ami meghatározza a piacozás mibenlétét. De vajon mit találunk a Vásárcsarnok épülete alatt és hány éves a legidősebb kofa? Helyszíni riportunkban a veszprémi piac mindennapjainak jártunk utána.

Mindenkinek van egy bejáratott piaci kofája, egy olyan árus, ahol a legjobb a paradicsom, a legfrissebb a hústermék és mindig édes az őszibarack – pontosabban így lehet leírni romantikusan a piacra járás szokását, de a valóságban inkább csak az igény fogalmazódik meg az őstermelők termékei iránt, sok esetben az emberek nem jutnak tovább a franchise élelmiszerboltokon a napi, vagy heti bevásárlás során.

Pedig mint a legtöbb városban, úgy Veszprémben is működik, mi több, pezseg egy hely, ahol pont azokat a friss termelői élelmiszereket lehet beszerezni, amelyekre annyira ácsingózik a legtöbb háztartást vezető ember.

Ebbe az intézménybe, a veszprémi Vásárcsarnokba látogattunk el, hogy a pincétől indulva az árusok pultja mögé is betekintsünk, azért, hogy testközelből ismerjük meg a piacozás mibenlétét.

Tapasztalatlan piacozóként idegenvezetőt is kapunk magunk mellé Bellovics Istvánné Edit személyében, aki VKSZ Zrt. csoportvezetőjeként felel a Vásárcsarnok működéséért. Ugyanis a veszprémi piac, pontosabban a Vásárcsarnok épülete a város tulajdonában van, de a VKSZ üzemelteti, tudtuk meg Edittől, ahogy azt is, hogy a maga 8841 négyzetméteres alapterületével egy focipálya méretű területet töltenek meg az árusok az épületen belül. Összesen 32-en, ha csak az asztalok mögött sorakozó őstermelőket nézzük, igaz ennek a duplája is elférne. Ennyi eladónak tud helyet biztosítani a Vásárcsarnok a pavilonok bérlőin kívül, igaz az szezontól függő, hogy éppen hányan jelennek meg a reggel 6-os nyitáskor a csarnokban.

Vannak olyan bérlőink is, akiknek már a szülei, sőt nagyszülei is ide jártak, azaz 30-40 éve jelen vannak az árusok közt. Persze bárki nem jöhet árulni, mindenképpen szükséges hozzá, hogy a NAK-nál (Nemzeti Agrárgazdasági Kamara) kiváltsa az őstermelői igazolványt, ezután tudja csak megváltani nálunk a helyét

- mesél Edit a tradíciókról és a szabályokról.

Érkezésünkkor egyébként a Vásárcsarnok területén vászonszatyros idős nénik mellett néhány fonott kosaras anyuka sétált pultról pultra, ők lennének a törzsvásárlók? - Tesszük fel a kérdést Editnek.

Jellemzően az idősebb korosztály látogatja a piacot, ebben semmi újszerű nincs. Igaz voltak és vannak is olyan kezdeményezéseink, amivel a fiatalabbakat, főleg családosokat szeretnénk becsábítani ide. Ezt úgy próbáltuk elérni, hogy az óvodáknak hirdettünk egy programot, hogy csoportosan jöjjenek el, nézzék meg a piacot a pincétől az árusokig, mi pedig a bejárás során elrejtettünk a gyerekeknek valamilyen kis ajándékot, amit meg kellett találniuk. Ennek egyébként nagy volt a sikere, a gyerekek élvezték és ezután a szülőkkel is visszajöttek, hogy itt vásárolják meg az egészséges alapanyagokat a vasárnapi ebédhez.

Pedig lényegében nincs már olyan termék, amit ne lehetne megkapni egy nagyobb üzletlánc polcairól, viszont nagy különbség van a piaci árusok és a multik között, és nem csak minőségi szempontból.

A piacon nem csak termékekhez és márkákhoz kötődnek a vevők, hanem személyekhez is. Egy idő után kialakulhat az a bensőséges viszony, hogy a vevő még azzal is tisztában van, hogy a tojásokat tojó tyúkokat például mivel takarmányozzák. De Edit elmondása szerint arra is volt példa, hogy a vevők megbeszélték az árusokkal, hogy konkrétan milyen paprikára, mekkora uborkára van szükségük, és ő legközelebb meghozta azokat az igények szerint, amiről tudni lehet, hogy azt előző nap szedték le és biztos, hogy nem permetezték előtte. Volt olyan is, hogy valakinek nagyon ízlett a málna, amit megvásárolt itt, erre az árus legközelebb málnatöveket hozott a vevőnek, mert ő bizalmi alapon megkérte rá.

A piacozáshoz valahol hozzátartozik a koránkelés is, vagyis a sztereotípia ezt mondatja velünk. Edit részben igazat ad, hiszen ő is ismer olyan eladót, akinek reggel 8-ra már elfogy az áruja, akkora a kereslet rá, viszont sokan itt vannak délutánig is, tehát aki nem koránkelő, vagy ideje csak délelőtt, esetleg ebéd után engedi, hogy kijöjjön a piacra, az sem marad üres kézzel. Ki kell tapasztalni, kapjuk meg a jó tanácsot a későbbiekre nézve.

Maradva a sztereotípiáknál, miközben már készülődünk Edit irodájában, hogy elinduljunk körbenézni az árusok között, muszáj, hogy a piszkos anyagiakról is érdeklődjünk. A köztudatban az a kép él a piacról, hogy, bár az itteni áruk minősége valóban magasabb egy szupermarketes társához képest, ezzel együtt drágábbak is. Edit ezt azzal magyarázza, hogy az őstermelők által termesztett áruk értékében benne van a kisember kezemunkája is, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy sokan távolról utaznak ide az éjszaka, hogy eladásra kínálják termékeiket. Van olyan eladó aki Sopron mellől, vagy Nagykanizsáról jár Veszprémbe, de a legtávolabbi árus Szegedről jár fel hetente kétszer. Átlagosan 10-15%-kal magasabbak az árak itt, viszont sokszor hallani olyan rácsodálkozást is a vevőktől, hogy jé, ezt ugyanennyiért kapjuk meg a szupermarkertben, meséli Edit.

A szupermarketekben viszont egészen biztos, hogy nincs olyan pluszszolgáltatás, mint például a gombaszakértő, aki szintén állandó eleme a veszprémi piacnak. Ő az, aki akár fél órát is tud mesélni egy-egy gombáról, miközben még receptjavaslatokat is ad. Ez amúgy annyira népszerű, hogy a gombaszakértő pultja mellé Editék külön nyomtattak gombából készült ételek receptjeit, amit aztán nagyon hamar elvittek a vevők.

Lassan elindulunk a Vásárcsarnok pincéjébe, ami egy hosszú folyosó és végig az aluljáró felőli oldaltól a pályaudvarig tart. Összesen 26 pincehelyiség található itt, van közte hűtőház és egyszerű rakodótér is. A raktárak elosztásánál is szeretnék megkönnyíteni az árusok életét, egy teherlift is üzemel, a nagyobb mennyiségű áruknak, de akár arra is van lehetőség, hogy egy-egy négyzetmétert béreljenek azok az őstermelők, akik a megmaradt árujukat nem szeretnék már hazavinni, hanem a következő napon innen viszik fel az eladótérbe.

A hűvös kirándulás után végül megkezdjük körutazásunkat az árusok között, Edit pedig lelkesen mesél a legkülönfélébb történetekről velük és a vevőkkel kapcsolatban.

Érdekes azt tapasztalni, ahogy az évek alatt lassan változnak a vevői igények, úgy alakul át a piaci kínálat is. Bár egyértelműen továbbra is termelői zöldségek, gyümölcsök, vagy éppen húsok adják a kínálat java részét, az utóbbi években már megjelentek az árusok között olyanok is, akik különféle gluténmentes, vagy paleo termékeket árusítanak, sőt egy kifejezetten magokat és aszalt zöldségeket, valamint gyümölcsöket forgalmazó vállalkozónak is van már helyisége a vásárcsarnokban, elsősorban a vegán étrend követelményei szerint.

Ezeken kívül Edit naponta tapasztalja, hogy többen már nem a műanyag zacskóba pakolják az árut, hanem saját, többször használatos táskájukba, vászon szatyrukba kérik az eladót, hogy pakoljon.

Körutunk elején, rögtön a bejárattal szemben egy idős nénibe botlunk, aki gondosan elkészített virágcsokrait árulja. Megtudtuk, hogy a Mariska néni 92 éves (!) és hetente kétszer, Ösküről jár be eladni a kertjében szedett virágokat. A szépkorú eladóktól egyébként nem kérnek bérleti díjat, ezzel is próbálják segíteni őket Edit elmondása szerint.

Az sem a véletlen műve, hogy melyik eladó melyik standot kapja meg. Akik több éve állandó árusok, szinte mindig ugyanazt a helyet kapják, így a vevőknek sem kell sokat keresgélni őket, viszont a háttérben meg kell felelni azoknak az előírásoknak is, amelyek előírják, hogy a henteseket, tejterméket árusítókat, zöldséggel és gyümölccsel kereskedőket egymástól távolabb kell elhelyezni.

Mi most épp egy barackot áruló úrhoz lépünk oda, Edit elmondása szerint az egyik legjobb őszibarackot lehet itt megkapni. Igaz, jelenleg nincs sok ilyen gyümölcs - ezt már József meséli a pult mögül - hiszen az idei időjárás nem kedvezett nekik. Sajnos ez egy olyan tényező, ami ellen tehetetlenek azok, akik gazdálkodással foglalkoznak, de így is találunk még nektarint és saját készítésű ivóleveket is a pulton. József egyébként 30 éve itt árul a veszprémi piacon, de ő is ismer még legalább 10-15 olyan eladót, aki szintén évtizedek óta jelen van.

Pont egy másik ilyen árushoz lépünk oda pár pulttal arrébb, Anikónak már az anyósa is Veszprémbe jött árulni Nagykanizsáról, ő pedig tőle vette át ezt a vállalkozást. Megkérdeztük, hogy miért nem a kanizsai piacra jár árulni, Anikó válaszában pedig egy olyan tényezőre világított rá, amire eddig nem is gondoltunk volna.

Mivel Veszprém inkább egy ipari város, errefelé nincs annyi termelő, így nagyobb a kereslet a háztáji termékekre, így eladói szempontból is jobban megéri eljönni Veszprémbe.

Ezt egyébként Edit is megerősíti, mióta ő itt van, folyamatosan arra törekednek, hogy több őstermelő, úgynevezett „kosaras néni” legyen a piacon, de ezen a környéken annyira nem elterjedt ezzel a tevékenységgel foglalkozni, így lehet az, hogy a veszprémi piacon más megyéből, vagy akár régióból származó árusok is megjelennek.

A pultok után átsétálunk a pavilonokhoz, elsőként egy zöldségeshez, ahol Erika egymaga viszi az üzletet már hosszú évek óta. Ő jár Budapestre beszerezni az árukat és tőle vásárolhatják meg Veszprémben is a paradicsomot, cukkinit, vagy éppen amire szükség van a háztartásban.

Bár ő maga a nagybanin szerzi be az árukat, sok esetben szintén őstermelőktől, sőt van olyan „üzleti partnere” aki kifejezetten csak neki ad el paradicsomot, hogy ő azt tovább értékesítse a veszprémi vásárcsarnokban. Időről időre szükség van külföldi árukra is, a narancsot például Spanyolországból szerzi be, de az import mindig jelölve van a pulton.

Erika egyébként most már szemmértékre el tudja dönteni, hogy melyik a jó áru, amit bátor szívvel eladásra kínál ő is, de ha szükség van rá, akkor le is teszteli, meg is kóstolja ezeket a zöldségeket, gyümölcsöket.

Pár pavilonnal arrébb a veszprémi vásárcsarnok egyik kuriózumát mutatja meg Edit. Az egyik ilyen épületben egy mini pékség működik, ahol saját kezűleg készülnek a rétesek, valamint sok másik édes és sós péksütemény. Bár Petrát, a pékség üzemeltetőjét már nem találtuk a helyén, Edit elárulja, hogy ő az, aki minden nap hajnali 2 órakor már bent van, hogy nyitásra frissen megsüsse az árukat.

Mivel ottjártunkkor amúgy is a déli órát súroltuk, valamint rengeteg impulzus érte érzékszerveinket, idejét éreztük, hogy megebédeljünk valahol. Ezt a tervünket csak megerősítette az egyik hentesnél tett látogatásunk. Edit tapasztalatai szerint a rendszeresen piacra járóknak már mind megvan a bevált húsüzlete is, itt is sokszor előre leadott igények szerint hoznak húsokat.

Mi most nem bízzuk a saját gasztronómiai tudásunkra magunkat, így alapanyagok helyett Editet kérjük meg, hogy ajánljon egy olyan helyet, ahol meg tudunk ebédelni a vásárcsarnokon belül. A több lehetőség közül mi egy olyan helyet választottunk, ahol a napi menü kínálata mellett húsételekből, halakból, rántott zöldségekből és szendvicsekből is válogathattunk.

Mivel mégiscsak piacon vagyunk, a hurka-kolbász kombináció mellett döntöttünk. Miközben szeleteltük a gőzölgő ételt, mellettünk jöttek-mentek az emberek, ki elvitelre kért egy napi menüt, ki leült a pulthoz elfogyasztani azt.

Nem is vitás, a piacon mindig zajlik az élet, mellettünk épp a legfinomabb kovászos uborka receptjét ecsetelték, majd arról kezdődött egy diskurzus, hogy mennyi csípős kell és mennyi a túl sok egy gulyásban. Kiadós ebédünket végül lefojtottuk még egy sajtos-tejfölös lángossal is, hogy teljes legyen a piaci élmény.

Európában számos nagyvárosban a helyi piacokra külön turizmus is épül és nemzetközi rangsort is fel szoktak állítani. Így lett például 2016-ban a budapesti Fővám téri piac Európa legjobb piaca, lekörözve akkor az isztambuli Nagy Bazárt, vagy a londoni Portobello Road-ot is. Bár hazánkban a piacozásnak nincsenek meg azok a tradicionális hagyományai, mint például egy keleti bazársoron, ahol kötelezően elvárt az alkudozás, azért a magyar vásárcsarnokokban is találkozhatunk olyan jegyekkel, amit talán máshol nem tapasztalhatunk meg.

Az árusok több évtizedes tapasztalata a magyar termékekről, azok mibenlétéről, sokszor kialvatlan fáradsággal, mégis kimeríthetetlen energiával társulva az arcukon. Vagy a kimért egy kiló alma mellé még egy ajándék őszibarack, esetleg kóstoló a pult alól valamelyik limitált áruból. Ehhez viszont nem kell elutazni Veszprémből sem, csak szentelni kell egy kora reggeli órát az életünkből, hogy elvesszünk a Vásárcsarnokban.

Hajas Bálint
Kovács Bálint
2020. augusztus 12. // Klára névnap