Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kampány indult az élelmiszerpazarlás csökkentésére

2020. szeptember 17. 13:00 // Forrás: MTI
"Élj maradéktalanul!" elnevezéssel társadalmi célú kampányt indított a Médiaunió Alapítvány az élelmiszerpazarlás visszaszorítása érdekében - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.

Közleményük szerint az idén augusztustól 2021 februárjáig tartó kezdeményezés során törekednek az élelmiszer-pazarlással kapcsolatos szemléletformálásra, hosszútávon pedig az élelmiszerpazarlás csökkentésére.

Magyarországon évente fejenként 68 kilogramm élelmiszert dobnak ki a szemetesbe, az élelmiszerhulladékok több mint a fele a háztartásokból kerül ki. Évente 88 millió tonna élelmiszer vész kárba az Európai Unióban, Magyarországon pedig családonként 270 kilogramm.

Hargitai Lilla, a Médiaunió ügyvezető igazgatója a közleményben kiemeli, hogy a Médiaunió minden évben kiválaszt egy kiemelkedő társadalmi ügyet, amely kapcsán egy kommunikációs kampány segítségével aktivizálja az embereket, idén a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pályázatát támogatják.

Az "Élj maradéktalanul!" kezdeményezésnek kettő fő pillére van: egy erős online, illetve egy TV, rádió, sajtó és közterületi kommunikációs kampánnyal hívják fel a kidobott élelmiszer mértékére és értékére a társadalom figyelmét. A  www.eljmaradektalanul.hu honlapon, rádióreklámokban és közterületen konkrét tippeket is adnak arról, mit kell kezdeni a megmaradt élelmiszerrel. Továbbá indul egy több állomásból álló edukációs road-show is. Az edukációs kampány olyan támogatók jóvoltából valósulhat meg, mint a Tesco Global Áruházak Zrt., az OTP Bank Nyrt. - tette hozzá.
 

A kampányban részt vesznek intézmények, szervezetek és szakmai partnerek, többek között az Agrárminisztérium (AM), a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Agrárgazdasági Kutató Intézet is.

vehir
vehir
vehir
vehir.hu
további cikkek
inigo-de-la-maza-LQJg_PXPPUs-unsplash
inigo-de-la-maza-LQJg_PXPPUs-unsplash
inigo-de-la-maza-LQJg_PXPPUs-unsplash
Nébih: biztonságos és kiváló minőségű a magyar hús A szigorú élelmiszerlánc-felügyeleti hatósági rendszer, benne a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) is garantálja, hogy kizárólag biztonságos magyar hús kerülhet a lakossághoz a húsvéti ünnepekre készülve is - közölte a Nébih. 2025. április 17. 8:48
bottles-1868175_1280
bottles-1868175_1280
bottles-1868175_1280
Mutatjuk, melyik élelmiszernél lehet és melyiknél tilos kicentizni a szavatossági időt „A tejesdobozokra a lejárati időt miért nem oda írják, ahova odaírják, hogy hova írják?” Az ismert hazai humorista által felvetett dilemmáról hosszan el lehetne vitatkozni, viszont most mégsem ezt tesszük, hanem a divany.hu segítségével körbe nézünk a hűtőszekrényekben és megnézzük, melyik élelmiszereknél lehet rugalmasan kezelni a szavatosságot és hol érdemes a saját egészségünk megóvása érdekében fegyelmezetten betartani azt. 2024. december 27. 22:27
kyle-mackie-qgfjZUXup1M-unsplash
kyle-mackie-qgfjZUXup1M-unsplash
kyle-mackie-qgfjZUXup1M-unsplash
A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor Az idei húsvéti szezon előtt nem volt jelentős alapanyag-áremelkedés, ezért a húsfeldolgozók legalább a tavalyihoz hasonló forgalomra számítanak, többségük 5-15 százalékos növekedést is vár az idei ünnepi időszakban, a kisebb üzemeknél a húsvéti forgalom elérheti az éves mennyiség 30 százalékát is - írta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége szerdai közös közleményében, amelyben azt ajánlották a fogyasztóknak, hogy keressék a hazai termékeket, hiszen a magyar eredet a minőség garanciája. 2024. március 20. 12:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.