A kilencvenes évek derekán egy fiatal fiú, aki akkoriban Tihanyban élt, kezébe kapott egy régi orosz gyártmányú fényképezőgépet. Nem volt különösebb célja vele, csak hogy a családi nyaralást megörökítse. De a fotózásnak van egy különös gravitációs ereje, ami ha egyszer eléri azt, aki befogadó rá, nagyon hamar hobbiból hivatássá tud válni.
Így indult Hölvényi Kristóf életében is a pillanatok vizuális megörökítésének szenvedélye, ami a Balaton-felvidékről egészen a Közel-Keletig vezette őt, de erről kicsit később.
A régi orosz gépet hamarosan modernebb eszközre cserélte és kezdetekben a természetfotók világában merült el, madarakat, majd a rovarvilágot kezdte fotózni. Ezután egyre többször nyúlt olyan témákhoz, amelyeknek emberek állnak a középpontjában.
Idővel egyre inkább elkezdte hajtani a vágy, hogy meglásson és felfedezzen még több pillanatot és élethelyzetet is.
Kezdetben a tinédzser vagányság, valamint az arab világ iránti érdeklődése vezette Kristófot a Közel-Keletre, először 2010-ben. Lépésről-lépésre megtervezett utazás helyett stoppal indult el kelet felé egy fényképezőgéppel és egy megrakott hátizsákkal. Országról országra haladt stoppolva, majd egészen dél-kelet Törökország kurdok lakta régiójáig jutott el első alkalommal. Közel-Kelet iránt már akkor is nagy érdeklődést mutatott, viszont ezután a látogatás után döntötte el, hogy még mélyebben szeretne elmerülni a kultúrában, ezért egyetemi szakjának is ezt, az arabisztika szakot választotta a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.
Ezt követően közel-keleti országba először 2013-ban lépett. Egyiptomban az „arab tavasz” 2011-es forradalma után Muhammad Morszi elnök vette át az ország irányítását, első demokratikusan megválasztott vezetőként, azonban őt 2013-ban elmozdították a helyéről, ez pedig nagy tüntetéshullámot és katonai szükségállapotot eredményezett az országban.
Kristóf ebben az időszakban érkezett Egyiptomba, viszont mindvégig megvolt benne az, hogy felesleges veszélynek nem teszi ki magát, ugyanakkor a lehető legközelebb került a harcokhoz.
Itt találkozott Jászberényi Sándor riporterrel, akinek főként azt köszönheti, hogy hosszú beszélgetéseik során elmagyarázta neki, hogy hogyan tudja megőrizni a józan ítélőképességét, mi az a helyzet, amibe érdemes belemenni és mibe nem riporterként.
„Még amikor otthon voltam és elképzeltem ezt az utazást, vagánynak éreztem, hogy háborús övezetben fogok fotózni. Elképzeltem, ahogy lövések dördülnek, én pedig egy fedezék mögül fényképezek. A valóság azonban teljesen mást hozott ki belőlem.”
Egyik esetben, Egyiptomban nem messze az ő otthona mellett is lövések dördültek. Kristófot és lakótársát a kíváncsiság kivezette az utcára, egészen annak a hídnak a közelébe, ahol a harcok dúltak.
„Amikor a házak között visszhangozva eldörrentek a lövések, zölfülűként azt sem tudtam eldönteni, hogy melyik irányból lőnek. Az agyam átkapcsolt, az életösztön felülírt mindent, ezért csak futottunk a legközelebbi biztonságos fedezékig.”
Kristóf 2017-ben az iraki Moszulban dolgozott, ahol akkoriban még a koalíciós erők és a terroristák összecsapásai zajlottak. Moszul az Iszlám Állam iraki fővárosa volt, amelynek felszabadításáért éppen akkor harcoltak, viszont emellett a város már felszabadított területein az emberek már elkezdtek visszatérni a régi, megszokott életükbe is.
Ekkor már volt némi tapasztalata arról, hogy hogyan kell eligazodni egy arab országban, mégis ott és akkor sokkal feszültebb volt a helyzet annál, hogy előre ki lehessen számítani, hogy mi fog történni a következő napokban. Ez persze nem arab sajátosság, minden olyan országra igaz a Földön, ahol zavargások vannak.
Kristófot elmondása szerint nem ezek az események hajtják az arab országokba, kiváltképp azért sem, mert a legtöbb esetben békésen élnek az emberek ezeken a helyeken is. Meg akarja mutatni azt a békés világot is az európai embereknek, egyfajta hidat akar képezni a kultúrák közt, ezért tér vissza időről időre valamelyik arab országba.
Kristóf számos országban megfordult már és örökített meg a mindennapi életből is olyan pillanatokat, amelyek adott esetben egy teljesen más képet tárnak elénk az ott élő társadalomról. Munkái során megfordult Libanonban, Jordániában, Tunéziában, Marokkóban, Észak-Irakban és a már említett Törökországban és Egyiptomban is.
Ha valaki azt gondolná, hogy ezekhez az utakhoz elegendő a kellő eltökéltség és a félelem kiűzése magunkból, akkor nagyot téved, erről pedig Kristóf világosított fel.
Ő maga a Jezsuita Menekültszolgálat közel-keleti irodájának segítségével utazott több alkalommal is a Közel-Keletre, hivatalosan nekik dolgozott.
A valóságban a kiutazás sem úgy működik, mint ahogy azt Európában megszoktunk. Azaz nem elég felszállni a repülőre, majd a célországban még tömegközlekedéssel eljutni a kívánt helyre. Ezeken a helyeken kapcsolati rendszer nélkül szinte a reptérről sem lehet kilépni.
Itt jönnek a képbe a fixerek. Ők olyan helyiek, sok esetben újságírók, akik segítenek elintézni a bürokratikus háttérmunkát, segítenek autót bérelni, vagy éppen fordítanak, tehát az országba érkező külföldi újságírók kollégáivá válnak. A saját helyismeretükkel és tapasztalatukkal segítenek megoldani kritikusabb helyzeteket, elsősorban bürokratikus nehézségeket.
Ezeknek a fixereknek magas díja van, akár napi több száz dollárt is elkérhetnek, viszont nélkülük lényegében nem lehet közlekedni a városokban. Ők képben vannak a napi katonai hírekkel és aktualitásokkal, ők segítenek gondtalanul átjutni a check-point-okon, de még fotóalanyokról is gondoskodnak. Velük dolgoznak a Reuters, a CNN és BBC riporterei is.
„Manapság, ha szóba kerül Szíria, vagy Irak, mindenkinek csak a sivatag és a háborús képek ugranak be, pedig a hétköznapi élet nem sokban tér el más országokétól, az ottani embereknél is ugyanazok a problémák lépnek fel, ugyanazok a dolgok fontosak az életben, mint például a család és a gyerekek.”
Kristóf jelenleg a Jezsuita Menekültszolgálat európai irodájában dolgozik Brüsszelben, de továbbra is keresi a lehetőségeket, hogy ismét eljuthasson valamelyik közel-keleti országba, állítása szerint, ha hívnák, hogy holnap indulhat, gondolkodás nélkül csomagolna.
Ezen kívül időről időre visszatér Veszprémbe is, ahol évek óta fotózza az Utcazene Fesztivált, ahol elmondása szerint időről-időre belefut ismerős társaságokba is a lencsén keresztül.
Forrás: Ecoport
Hajas Bálint I Fotók: Hölvényi Kristóf
Kristóf munkásságából ide kattintva lehet még több képet megnézni.
