Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Újabb két fiatal tehetséggel lett teljes a HOYA kerete

2020. augusztus 4. 19:11 // Forrás: veszpremkosar.hu
Rendkívül megfiatalított, ám annál tehetségesebb és elszánt gárdával vág neki a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém kosárlabdacsapata a 2020/21-es idénynek az NB I/B Piros csoportjában és a Hepp Kupában.

Augusztus 3-án elkezdte a felkészülést a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém kosárlabdacsapatának felnőtt kerete. Az együttes Starhon Katalin erőnléti edzővel dolgozik ezen a héten, amelynek kezdetén felmérik a játékosok fizikai állapotát, állóképességét, majd ennek megfelelően fogják végezni a további munkát.

Jövő hétfőtől pedig már Baksa Szabolcs vezetőedző veszi át az irányítást, aki ezen a héten még az U20-as válogatott összetartásán vesz részt Kecskeméten, mint a csapat technikai vezetője. Innen visszatérve folytatja majd teendőit a HOYA első csapatának élén.

Az együttes szerb légiósa, Nebojsa Djukics, habár megérkezett Magyarországra, a jelenlegi korlátozásoknak megfelelően, kéthetes hatósági karanténba kellett, hogy vonuljon, így ő egyénileg kezdte meg a felkészülését a számára előírt edzésterv szerint. „Duka” majd augusztus 15-én csatlakozhat a társaihoz.

Sipos Mátyás és Gaál Bence - Fotó: veszpremkosar.huSipos Mátyás és Gaál Bence - Fotó: veszpremkosar.hu

Kedden a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém együttesét működtető Veszprém Kosárlabda Kft. megállapodott újabb két fiatal tehetséges kosárlabdázóval, Sipos Mátyással és Gaál Bencével, akik így a felnőtt csapat színeiben folytatják a játékot.

Mindkét fiatal részt vett a CBA-Veszprém nyári táborában az elmúlt hetek során. Sipos Mátyás már korábban alá is írt az akadémiával, miszerint teljes körű ösztöndíjasként részt vesz annak elitképzésébe. Gaál Bence a mai napon ezt szintén megtette. Ezt követően a nemzetközi utánpótlásbázis és a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém szakmai stábja úgy döntött, hogy a két ifjú sportoló fejlődése érdekében hasznos lenne az, ha pályára lépne az NB I/B piros csoportjában, ezzel segítve a megfiatalított felnőtt csapatot is.

Sipos Mátyás 2003. április 3-án született, 195 cm magas és 77 kg súlyú. Az irányító eddig Szombathelyen játszott, valamint tagja a korosztályos válogatottnak, amelynek a múlt héten tért vissza az edzőtáborából.

Gaál Bence 2002. november 9-én született, 196 cm magas és 98 kg súlyú. A főként erőcsatár poszton bevethető játékos eddig a Kiss Lenke Kosársuliban pallérozódott.

Velük kiegészülve kialakult a gárda teljes kerete a 2020/21-es szezonra. Ezzel a rendkívül megfiatalított (az átlagéletkor 20,7 év), ám annál tehetségesebb és elszánt gárdával vág neki a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém a 2020/21-es idénynek az NB I/B Piros csoportjában és a Hepp Kupában.

#0 – Szücs Péter
#2 – Sipos Mátyás
#4 – Birkás András
#7 – Madár András
#12 – Futó Balázs
#13 – Orgona Gergő
#18 – Veingartner András
#20 – Simon Márton
#21 – Szabó Péter
#31 – Nebojsa Djukics
#35 – Gaál Bence

vehir.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
holnap 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.