Szinte napra pontosan, 75 évvel ezelőtt valami megváltozott a világban. 1945. augusztus 6-án, majd pár napra rá, 9-én az USA atombombákat dobott két japán városra, Hirosimára és Nagaszakira, ezzel gyakorlatilag eldöntve a II. világháború végkimenetelét és életre hívva egy új világrendet, ahol az atomhatalmak állnak a tápláléklánc csúcsán.
Ez a hatalmi viszonyrendszer az, ami a mai napig meghatározza a világpolitikát, sőt, bizonyos megközelítésből fenntartja a békét, hiszen a világháború után nagyon hamar csatlakozott az USA-hoz több másik ország is, akik szintén kifejlesztették a saját atomfegyvereiket, ezzel patthelyzetet teremtve a háborúskodásban. Ma már Szovjetunió/Oroszország, Kína, Franciaország, Egyesült Királyság, Izrael, Dél-afrikai Köztársaság, Pakisztán, India és Észak-Korea is csatlakozott az atomhatalmak sorába, igaz utóbbi esetében talány, hogy a valóságban mennyire sikeres az atomprogramjuk.
1948-as fotó Hirosimáról - még három évvel az atombomba ledobása után is romokban áll a város. FORRÁS: AFP/STF
A felsoroltak közül mind-mind meghatározó szereplője és alakítója a világhatalmi játszmáknak, így nehéz belegondolni, hogy egykoron Magyarország, sőt, azon belül Veszprém környéke is tényező volt az atomfegyverkezés stratégiájában.
Pedig az igazság, illetve amennyi kiderült belőle, pontosan ezt mutatja. Persze itt ne titkos magyar atomfegyverkezésre gondoljunk. Ami miatt hazánk és szűk lakhelyünk is felkerült az atomstratégiailag fontos helyszínek közé, az a Szovjetunió hadászati programja volt. Pontosabban a hidegháború miatti fegyverkezés, majd a stratégiailag fontos földrajzi pontok megerősítése.
Az ötvenes években, amikor a Szovjetunió atomprogramja felpörgött – az első sikeres kísérleti robbantásuk 1949-ben történt meg – számos titkos bázist hoztak létre a mai Oroszország területén, ahol az atomtölteteket tárolták. Viszont egyhamar nyilvánvalóvá vált, hogy nem elegendő a birodalom területén belül kialakítani ilyen tárolókat, így a szovjet befolyás alatt álló országokba, mint amilyen Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország is voltak, elkezdtek bázisokat felépíteni, ahol különböző méretű és számú atomtölteteket tároltak.
Magyarországon öt ilyen helyszínről tudunk: Kunmadaras, Kiskunlacháza, Császár, Tab és Tótvázsony, pontosabban a Tótvázsony és Nagyvázsony közti erdős terület.
A bakonyaljai bázis mibenlétét sokáig homály fedte még az itt élők körében is. Még a dátum sem ismert pontosan, hogy mikor készült el az orosz katonák és munkások által épített laktanya és bunkerrendszer. Valamikor 1967-68 közöttre teszik. Az építkezés során gondosan ügyeltek arra, hogy lehetőleg minél kevesebb fát vágjanak ki, ezzel is növelve az álcázást, valamint a műholdak megzavarása érdekében dróthálót is feszítettek a komplexum egyes épületei fölé.
A Google műholdképén balra fent jelölik Kis-Moszkvát, láthatóan távolabb Tótvázsonytól, az erdő közepén
Annyi bizonyos, hogy nagyon hamar az erdő mélyén egy cirka 38 hektáros területet lezártak, szögesdrótkerítéssel körbekerítettek, a fák közül pedig nagyobb betonépületek nőttek ki, ezeket a közeli Tótvázsonyból is lehetett látni, de a lényegük titkos maradt. Olyannyira, hogy az építkezéskor állítólag a betont szállító teherautónak a kapunál meg kellett állnia és a magyar sofőr helyett már egy orosz katona vitte tovább a bázis területére a szállítmányt.
A helyiek el is keresztelték a bázist Kis-Moszkvának, de hogy mi zajlik a bázis területén belül, arról nem volt tudomásuk széles körben.
Pedig Kis-Moszkvában – nevéhez illően, bár hivatalosan nagyvázsonyi helyrajzi számon terült el – valóban egy kisebb települést hoztak létre, annak minden követelményével, már ami az ellátottságot illeti.
A 80-as évekre kibővült a bázis lakóépületekkel, ezek két többszintes, 30 lakásos panelházat jelentettek, de volt pihenőpark, teázó, óvoda, iskola, könyvtár, sportpályák, játszótér és egy uszoda is a területen.
Elhagyott panelépület. fotó:Stiller Ákos / HVG
Ezek értelemszerűen a bázison dolgozó szovjet tisztek és az ő családjaiknak a kiszolgálására jöttek létre, akik izoláltan éltek itt, egyes szóbeszédek szerint nem is tudták pontosan, hogy melyik országban teljesítenek éppen szolgálatot.
De a lényeg, ami miatt az egész komplexumot megépítették, az a föld alatt volt két emelet mélységben.
Itt tárolták az atomtölteteket, annak a pusztító fegyvernek a „lelkét” aminek erejét Hirosimában és Nagaszakiban már megtapasztalhatott az emberiség.
Pontos szám arról sincs, hogy hány ilyen kisebb-nagyobb atomfejet hoztak Tótvázsony mellé, hiszen, mint oly sok minden más, ez is titkosítva van a mai napig. Következtetni viszont lehet a tároló méretéből. Ez alapján a két 23x40 méteres bunkerben körülbelül 112 atomfejet tudtak tárolni, legalábbis erre utal az, hogy a két teremben a padlóra 56-56 jelzés volt felfestve, ahová a tárolókat az atomfejekkel el lehetett helyezni, precízen, egymástól elkülönítve, könnyű és gyors mozgatást lehetővé téve.
Az atomtöltetek tárolására szolgáló bunker. Fotó: Nagy Attila / Index
A bunker egyébként fel volt szerelve a kor legmodernebb szovjet védelmi rendszerével, és mielőtt valaki megmosolyogná a „modern” és „szovjet” szavak egy kontextusban való használatát, nem árt tudni, hogy a bunker védelmet jelentett az ott tárolt atomtölteteknek és a szolgálatban levő katonáknak egy esetleges támadás ellen, légmentesen zárható volt, saját aggregátorral és vízellátórendszerrel rendelkezett, légkondicionáló is volt bent, valamint egy hónapra elegendő élelmet is tároltak itt, amellett, hogy a higiénia is megoldott volt.
Állítólag a tótvázsonyi bázist egyenesen Moszkvából irányították, tehát nem a magyar központból érkeztek az utasítások, hanem a legmagasabb szintről.
A tótvázsonyi atombunker története körül nagyon sok a „talán” és az "úgy tudjuk” így az sem egyértelmű, hogy mikor szállították el véglegesen az itt tárolt tölteteket az oroszok. Egyes beszámolók szerint erre 1990 márciusában került sor, ráadásul állítólag 12 óra alatt kiürítették a bázist. Az viszont tény, hogy a rendszerváltás után sem maradt őrizetlenül a komplexum.
Régi orosz újságok Kis-Moszkvában. Fotó: Stiller Ákos / HVG
Bár hadászati szempontból stratégiailag már nem fontos tényező Kis-Moszkva, továbbra is a honvédség őrzi a területet, de így is időről-időre van lehetőség kutatóknak, történészeknek felügyelet mellett bejutni a komplexumba. Az ő beszámolóikból tudjuk, hogy bár az épületek állaga leromlott már, és egyes elemeiben hasonlít a szentkirályszabadjai „Halott városra”, kifosztás és rongálás itt nem történt. A rendszerváltás után még az is felmerült, hogy a különleges védelme miatt átköltöztetik ide a Nemzeti Bank aranytartalékát, de végül ez nem történt meg.
A Kis-Moszkva a cirill betűs feliratokkal, elhagyott lakásokkal és félméteres vas ajtajaival a bunkereken ma is őrzi annak az emlékét, hogy Veszprém térsége a szovjet rendszer alatt kiemelt stratégiai pont volt, abba pedig félelmetes belegondolni, hogy a másik atomhatalmak szemszögéből kiemelt célpont is volt.
Fotó: Stiller Ákos / HVG
A cikk megírásánál felhasznált források, amiért nagy köszönet illeti a kutatókat, akik felderítették és dokumentálták mindazt, amit Kis-Moszkváról tudni lehet: 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7.
Nyitókép: falanszter.blog.hu
