Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Növeli a közösség összetartó erejét a Káli-medencei Kőfeszt

2020. augusztus 19. 4:00 // Forrás: Vehir, MTI
A folklórra fókuszáló fesztivált az EKF projekt is támogatja. Navracsics Tibor kormánybiztos szerint a rendezvény erősíti a 2023-as programsorozat arcélét.

A Káli-medence hét településének (Balatonhenye, Szentbékálla, Köveskál, Mindszentkálla, Kékkút, Kővágóörs, Pálköve) összefogásával második alkalommal rendezik meg augusztus 27-29. között a Kőfesztet, amelynek során összesen 24 helyszínen 149 program várja az érdeklődőket –erről beszélt a rendezvény alapító-főszervezője, Csúri Ákos a programot beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón Kővágóörsön. Mint mondta, a Kőfeszt középpontjában a folklór áll, a programok között kiállítások, gyermekprogramok, koncertek, színházi előadások, valamint előadással egybekötött régészeti programok és beszélgetések is szerepelnek.

Fotó: Németh Loretta / Kőfeszt FacebookFotó: Németh Loretta / Kőfeszt Facebook

„Látható lesz majd Lázár Csaba, a Csík zenekar, Szarka Tamás (Ghymes), a Fonó zenekar, az Erdőfű zenekar és a Magos zenekar is. Gólyalábosok, utcai komédiások, bábosok jelennek meg minden településen, a kővágóörsi zenei Hyde-park pedig egész nap szórakoztat”-áll a fesztivál honlapján. A koronavírus és a létszámlimit miatt a koncertekre előregisztráció szükséges.

Csúri Ákos kiemelte, mivel idén sok látogatóra számítanak, ugyanazokat a programokat több időpontban és más településeken is bemutatják, hogy senki ne maradjon le azokról. A tavalyi évhez képest újdonság, hogy idén lezárják a fesztivál szívét adó Kővágóörs Jókai utcáját, így az sétálóutcaként funkcionál majd. Az autósok részére egy nagyobb parkolót alakítanak ki a központtól nem messze. Cél, hogy a Kőfeszt évről évre gyarapodjon, ezért ha idén jól sikerül a program, jövőre meghosszabbítják–mondta.

Egybevág a 2023-as tervekkel

A Kőfesztet idén már a 2023-as EKF projekt is támogatja. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program kormánybiztosa, Navracsics Tibor azt mondta, a fesztivál a gazdaságélénkítő szerepe mellett az adott közösség összetartozását is növeli, miközben jelentős pontjává válik a térség önazonosságának. A kormánybiztos szerint a Kőfesztet azért is volt érdemes támogatni, mert nagy növekedési potenciál van benne, filozófiájában és programjában számos olyan elem van, amely nem csak egybevág az EKF-programsorozattal, a terveikkel és a pályázati anyaggal, de erősíti is azt. „Méltó helye van a Kőfesztnek az Európa Kulturális Főváros programsorozatban, sőt, erősíti is az arcélét”-fogalmazott.

Navracsics Tibor a Kőfeszt beharangozó sajtótájékoztatóján 2020. augusztus 13-án Kővágóörsön. Fotó: Mátyus TamásNavracsics Tibor a Kőfeszt beharangozó sajtótájékoztatóján 2020. augusztus 13-án Kővágóörsön. Fotó: Mátyus Tamás

Kővágóörs polgármestere, Horváth Dezső szerint a festői szépségű Káli-medencében ma már a turizmusra és a vendéglátásra kell helyezni a hangsúlyt, épp ezért a fesztivál megrendezése személyes és gazdasági érdeke is az itt lakóknak-hangsúlyozta.

Tartsuk be a higiéniai szabályokat

Takács Szabolcs Veszprém megyei kormánymegbízott a sajtótájékoztatón örömét fejezte ki a balatoni turizmus élénkülése miatt, de felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus még köztünk van, ezért arra kérte a Kőfesztre érkezőket, hogy tartsák be az alapvető higiéniai szabályokat és tartsák meg a védőtávolságot. A Kőfeszt zárt terekben tartott rendezvényein kötelező lesz a maszkviselés, és minden ilyen programon kézfertőtlenítőket is kihelyeznek. Elmondta, a fesztivál ideje alatt a rendőrség folyamatosan ellenőrizni fogja a létszámkorlátozások betartását.

gesztesiakos
gesztesiakos
gesztesiakos
Ge. Á.
további cikkek
kofeszt-4
kofeszt-4
kofeszt-4
Indul a Kőfeszt – a nyugalom fesztiválja, a Pannon Egyetem támogatásával Immár a hatodik alkalommal rendezik meg a Kőfesztivált, július 31-től augusztus 4-ig. Összesen 120 programmal várják az érdeklődőket, 6 településen, és 12 helyszínen. 2024. július 23. 14:59
Kőfeszt_5
Kőfeszt_5
Kőfeszt_5
Negyedik alkalommal érkezik a Balaton-felvidékre a Kőfeszt, a „nyugalom fesztiválja” Augusztus 2-7 között Kővágóörsön és kilenc másik Balaton-felvidéki településen rendezik meg immáron negyedik alkalommal a Kőfesztet. A fesztivál a tradicionális magyar hagyományokat ötvözi a 21. századi fesztiválok trendejeivel. A VEB 2023 program által is támogatott fesztiválon a képzőművészet, az irodalom, a kézművesség, a gasztronómia és természetesen a zene is megjelenik, utóbbinál idén az egyik húzónév Demjén Ferenc lesz. 2022. július 21. 15:18
204A0031
204A0031
204A0031
Ismét felpörög a veszprémi és balatoni kulturális élet Az elmúlt évekhez képest kicsit csendesebben zajlik a veszprémi nyár – legalábbis júliusig. Augusztustól kezdve aztán az ősz közepéig programok tömkelege vár bennünket a városban és a régióban, amelyek már a 2023-as évet is előkészítik. 2020. június 29. 4:05

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.