Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Indul a Kőfeszt – a nyugalom fesztiválja, a Pannon Egyetem támogatásával

2024. július 23. 14:59
Immár a hatodik alkalommal rendezik meg a Kőfesztivált, július 31-től augusztus 4-ig. Összesen 120 programmal várják az érdeklődőket, 6 településen, és 12 helyszínen.

A KŐFESZT első öt éve igazi sikertörténet: a fél évtized alatt tizennégy település adott otthont a rendezvény programjainak, idén Kővágóörs, Kékkút, Balatonhenye, Köveskál, Pálköve és Révfülöp rendezi meg az igazi magyar ízekkel és motívumokkal átszőtt fesztivált. Az elmúlt években több százezer ember volt kíváncsi a rendezvényre, az ország összes pontjáról, sőt külföldről is érkeztek látogatók: könnyű- és komolyzenei előadók, számos prózai előadás, kiállítások, kerekasztal-beszélgetések közül válogathattak.

Dr. Navracsics Tibor, Csúri Ákos és Ferenczi GyörgyDr. Navracsics Tibor, Csúri Ákos és Ferenczi György

A fesztivál sajtótájékoztatóját hétfő délután tartották a Kőkút Kert Vendéglőben, amely a programsorozat egyik fő támogatója a DUNA Aszfalt és a Szabadics Építőipari Zrt. mellett. Az eseményt Csúri Ákos, a fesztivál alapítója nyitotta meg, aki a kezdetekről mesélt és a tavalyi Európa Kulturális Fővárosa évről, amikor a rendezvény aranykorát élhette, amelyet igyekeznek a jövőben is fenntartani.  

A szervező elmondta, hogy az EKF-nek volt egy nagyon határozott törekvése, hogy kiemelten azokat a programokat támogatja, amelyektől elvárja, hogy a programsorozat vége után is életképesek maradjanak, bennük pedig látták a potenciált.

,,A mi fesztiválunknak minden programja ingyenes: a magyar néptáncot, a magyar népzenét, a magyar népdalokat, azt mi az anyanyelvünkként fogjuk fel, és a saját anyanyelvéért nem kér pénzt az ember. Ezt szeretnénk a későbbiekben is fenntartani” – emelte ki Csúri Ákos.

Zölden és QR-kóddal támogatható a rendező Határtalan Hangok Közhasznú AlapítványZölden és QR-kóddal támogatható a rendező Határtalan Hangok Közhasznú Alapítvány

Az EKF kapcsán felmerült az is, hogy a fenntarthatóság mennyire fontos a fesztivál számára, hogy mennyire zöldek:

,,Hogyha visszaviszik a palackokat, vagy az üres sörösüvegeket, és a QR kódot az automatánál aláteszik, akkor azzal az alapítványt támogatják 50 forinttal. Ezzel is próbáljuk a látogatókat arra ösztönözni, hogy ha már visszavágynak, akkor jó célt is szolgáljanak, mert ez nem az alapítvány működésére megy, hanem a jövő évi programokra. A szabad táncháznál már az adományládikák is megteltek, ki-ki annyit tett bele, amennyit gondolt, de ezzel is segítette a programsorozatnak a zökkenőmentes megvalósítását.”

A megnyitó sajtótájékoztatón dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter is részt vett, aki öt éve , a kezdetektől dolgozik együtt a fesztivál szervezőivel a Kőfeszt kapcsán, és aki úgy véli, a program jelenléte a térségben hiánypótló.

,,Igazán a Kőfeszt az, amely több településre kiterjedő összefogással egy olyan lendületet tudott adni a Káli-medencének, amely kiválóan illeszkedik abba az építkezésbe, amely részben az Európa Kulturális Fővárosa programsorozatnak köszönhető, és itt a Dunántúl közepén egy kreatív régiót hoz majd létre. Ebben a fesztiváloknak óriási szerepe van. A fesztivál ugyanis nem csupán  a kulturális szabadidő eltöltésének eszköze, vagy apropója, hanem egy olyan esemény, amely közösségeket hoz létre, embereket csalogat ide a térségbe. Itt a Kőfesztnél is egyértelműen láthatjuk, hogy a Káli-medence kulturális kínálatának és általában nyári kínálatának és turisztikai vonzerejének alapeleme a Kőfeszt, ugyanakkor a helyi gazdaságot is lendületbe hozhatja. Vendégeket csábít ide, az itteni vendéglátás számára többletbevételt jelent, a vállalkozások számára többlet felvevőpiacot jelent, a turizmus számára olyan megélénkült érdeklődést, amely az év további napjaira vagy hónapjaira is esetleg fenntartja a fényét ennek a térségnek, és az itt élők számára is a szállások kiadása révén, a vállalkozások működtetése révén többletbevételt tesz lehetővé.

A miniszter úgy fogalmazott, hogy összességében a Kőfeszt és általában a fesztiválok nemcsak azért fontosak, mert jó a hangulat, gazdag a műsorkínálat, jól érzik magukat az emberek, hanem azért is hasznosak, mert hozzájárul a térség jólétéhez és annak a gazdasági modellnek a kialakításához, amely pár éven belül egy olyan kreatív régiót termelt ki magából, ahol a kultúra a gazdaság egyik motorja.

Navracsics Tibor szerint a Kőfeszt zárja a határát egy egybefüggő fesztivál térségnek, amelybe beletartozik a várpalotai Inota Fesztivált, a VeszprémFest, az Utcazene vagy például az Auer Fesztivál, és a Művészetek Völgye is.

A miniszter fontos bejelentést is tett a sajtótájékoztatón, egy új támogató bemutatásával, melynek hozzájárulásával még nagyobb lendületet kaphat a Káli-medence magyar folklór központjának fesztiválja:

,,A Pannon Egyetem, amely a térség egyeteme, és amely a jövőre vonatkozó küldetéseként a Balaton régió képviseletét, és annak tudományos kutatómunkával történő támogatását is abszolút célul teszi, szintén a támogatók közé lép be mostantól, és a  rendezvényeit anyagilag is támogatja, valamint az itteni tapasztalatokat a további kutatómunkája során is hasznosítani fogja„

Ahogy a miniszter fogalmazott, abban bíznak, hogy ezáltal tudják szolgálni azt a célját a Pannon Egyetemnek, hogy ne csupán a kiválóság és a tudományok fellegvára legyen, hanem a térségről őrzött tudások, elemzések és kutatások olyan gyűjtőhelye, amely a külföldiek, illetve a magyar közvélemény számára is érdekessé és rentábilissá teszi az egyetemet.

Arról, hogy pontosan milyen élményekkel gazdagodhat az, aki ellátogat a fesztiválra Ferenczi György beszélt, aki fellépőként és vendégként is aktív résztvevője a programoknak:

úgy gondolja, hogy itt nem csupán fellépnek az előadók, hanem egy közösségi zenélés alakul ki, amikor egy koncert során valójában egy egész napos beszélgetés részévé válhatunk.

A nyugalom fesztiválján találkozhatunk többek között a Szent Efrém Férfi énekegyüttessel, a Pál István Szalonna és bandája-Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, Modern Art Orchestra trió Petőfi szuperprodukciójával, a Misztrállal, Hevederrel és Üsztürüvel, fellép Egri Péter és a Mystery Gang, Pokorny Lia, Gubik Petra, Kálloy Molnár Péter, Márfi Márk és az idén 15 éves színészzenekar, a Harmadik figyelmeztetés is,  megnyílik a rendkívül tehetséges, mindössze 18 esztendős Mlinkó Márton László „Kölök” kiállítása, mint ahogy kerekasztal-beszélgetések is alátámasztják a kőfesztes szlogent, miszerint itt „élőben chatelünk”. A Firkin – Szalóki Ágival és Horti Zoltánnal – ősbemutató keretében viszi színpadra Berg Judit Rumini Tükör-szigeten című könyvéből készült előadást. Idén második alkalommal rendezzük meg a KŐ-BAJUSZ-FESZT-et, ahol minden a magyar bajuszról szól és a nap fénypontja pedig a bajuszmustra.Rengeteg családi és gyerekprogram, kézműves-foglalkozás várja az érdeklődőket, a nagy sikerű folkprogramok (Fordulj egyet, ne nevess! és Pannon forgatag, az ördöngösfüzesi Hideg Anna néni és Horti Zoltán pajzán meséi) idén sem maradnak el, mint ahogy az éjszakai táncházak sem.

Balogh Dóra
Vámosi Patrik
további cikkek
Ötmilliárd forint az államtól szociális tűzelőanyagra közélet Ötmilliárd forint az államtól szociális tűzelőanyagra Ötmillárd forintot biztosít a kormány a szociális tűzelőanyag programra, amellyel az önkormányzatok támogatják a rászorulókat, mondta Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztzési miniszter Pusztamiskén, ahová már meg is érkezett ez a támogatás. ma 10:22 Karácsonyi ízek a világ körül Karácsonyi ízek a világ körül A karácsony nemcsak a szeretet és a családi összejövetelek ünnepe, hanem a gasztronómiai kalandoké is. Ahány ország, annyi szokás – és ez különösen igaz az ünnepi asztalokra. A helyi kultúra, történelem és ízvilág keveréke teszi egyedivé a karácsonyi ételeket, amelyek gyakran generációról generációra öröklődnek. Szerkesztőségünk most képletesen elutazott a világ különböző nemzeteinek ünnepi konyháiban, hogy megismerjük, milyen fogások varázsolják felejthetetlenné az ünnepeket! tegnap 17:29 Középpontban a környezeti nevelés Pannon Egyetem Középpontban a környezeti nevelés A Pannon Egyetemen 2022 óta fut a Tématerületi Kiválósági Program 2021 keretében a Nemzeti Kutatások alprogram, amely a környezettudatos életmóddal kapcsolatos társadalmi és nyelvi attitűdök vizsgálatát veszi górcső alá online szövegek és kérdőíves felmérések alapján. A projekt 2025 végéig tart. 2024. december 19. 18:19 Újra megjelent Darnay Kálmán: Kaszinózó táblabírák I-II. – korfestő történeti tréfák című könyve kultúra Újra megjelent Darnay Kálmán: Kaszinózó táblabírák I-II. – korfestő történeti tréfák című könyve 2024. december 18. 13:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.