Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

LMP: következetes stratégiára és lakossági bevonásra van szükség az EKF-projektben

2020. augusztus 19. 18:00
Az LMP szerint a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa projekt csak akkor lehet sikeres, ha tervszerű és következetes stratégia áll mögötte és jobban bevonja a lakosokat.

Az LMP két politikusa, Ungár Péter országgyűlési képviselő és Gerstmár Ferenc veszprémi önkormányzati képviselő péntek délután tartott sajtótájékoztatót a 2023-as Európa Kulturális Főváros projekt kapcsán Veszprémben.

Ungár kiemelte, a kultúra az a nyelv, amelyen egy közösség tagjai egymással és a külvilággal szót értenek, ezért kívánatos lenne, hogy ebbe a párbeszédbe az állam valamennyi polgára bekapcsolódhasson, és hogy a kulturális szolgáltatások mindenki számára elérhetők legyenek. Mint mondta, az LMP támogatja az EKF-projektet, ám szükséges volna a társadalmi szolidaritás és a nemzeti önazonosság korszerű tartalmakkal való megerősítése.

Nem elég, hogy itthon…

„Nem elég, hogy itthon hangoztatjuk, hogy kulturális nagyhatalom vagyunk. Erről a külvilágnak is tudomást kell szereznie. A magyar kultúra nemzetközi jelenlétének erősítése elsőrendű állami kötelezettség” – hangsúlyozta. Az ezzel kapcsolatos erőfeszítések Ungár szerint csak akkor lehetnek sikeresek, ha tervszerű és következetes stratégia áll mögöttük- utalt kevésbé jó példaként Pécsre, amely 2010-ben volt Európa Kulturális Fővárosa.

A Veszprém-Balaton 2023 program egyik legfontosabb hirdetett értéke a közösségépítés, és az, hogy hozzájárul a széttöredezett és egymással nem kommunikáló társadalmi rétegek kapcsolódásához. A pályázat része volt, hogy széleskörű összefogásban valósul meg, beleértve a helyi civil szervezeteket és az ellenzéki politikai szereplőket is – ezt már Gerstmár Ferenc mondta.

Gerstmár Ferenc és Ungár Péter újságírók előtt az augusztus 14-i sajtótájékoztatón Veszprém belvárosábanGerstmár Ferenc és Ungár Péter újságírók előtt az augusztus 14-i sajtótájékoztatón Veszprém belvárosában

Felidézte, a 2023-as projektért felelős kormánybiztos, Navracsics Tibor egy a Népszavának adott interjúban azt mondta: jogos a kritika, hogy az ellenzék és a civil szervezetek hiányolják a bevonást, ám a koronavírus miatt mindent át kellett programozni. „A városi képviselő-testületben szándékaim szerint hamarosan olyan bizottság alakul majd, amiben minden párt egyenlően delegál tagokat. Én valóban úgy gondolom, hogy program akkor lehet sikeres, ha az ellenzék is megfelelően részt vehet és vesz a munkában.” Az LMP egyetért a Navracsics Tibor által megfogalmazottakkal és várja a városvezetés ezirányú lépéseit – mondta Gerstmár Ferenc.

A lakossági bevonásról szólva úgy fogalmazott: érdekeltté kell tenni az adott területeken élőket, hogy részt vegyenek a terület fejlesztésében, így növelve a kötődést a lakosság és a település között. Gerstmár úgy látja, érdemes lenne intenzívebben megszólítani a lakosságot, hogy az ő ötleteik is minél inkább hasznosulhassanak. Példaként említette, hogy a Bakonyalja városrészben lévő Török Ignác utcában lévő betonkerítés lehetőség szerint minőségi, vidám festést kaphatna az utcafronton, javítva a lakókörnyezet vizuális állapotát és a mindennapi közérzetét.

gesztesiakos
gesztesiakos
gesztesiakos
Ge. Á.
domjanattila
domjanattila
domjanattila
Domján Attila
további cikkek
hosszuasztal-5
hosszuasztal-5
hosszuasztal-5
Visszatér a nyár legnagyobb közösségi eseménye: újra Hosszúasztal Piknik a Veszprémvölgyben 2025-ben immár harmadik alkalommal rendezik meg a Hosszúasztal Pikniket a Veszprémvölgyben, változatlan formában, mégis néhány újítással fűszerezve. A rendezvényről szerdán tartottak sajtótájékoztatót, ahol a szervezők hangsúlyozták: a piknik mára a város egyik legkedveltebb eseménye lett, és egyben a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa évad egyik legmaradandóbb öröksége is. Az idei programot június 22-én, vasárnap délután 3 és 6 óra között rendezik meg, és már most hatalmas az érdeklődés. 2025. június 5. 16:19
DA502215 V k
DA502215 V k
DA502215 V k
Kortárs ékszerek, Japán színei és arcai a Művészetek Házában Szombat délután három kiállítás is nyílt a Művészetek Házában, de egy valami mindben közös, méghozzá az, hogy a világ ugyanazon pontjára kalauzolnak: Japánba. A nemzetközi kortárs ékszerművészet tizenhét alkotótól, köztük négy japán művésztől mutat be munkákat, valamint egy páros fotókiállításon ismerhetjük meg Honsú szigetét: Kovács Bálint és Toroczkai Csaba fotóművészek által. 2025. április 13. 14:01
kuldottseg-2
kuldottseg-2
kuldottseg-2
Veszprémbe érkezett a vuhszi delegáció, mert ők is pályáznak a Zene Városa címre Évekkel ezelőtt, 2019-ben az UNESCO A zene városa címmel tüntette ki Veszprémet. Vuhszi városa is pályázik a címre, így a kínai delegáció a királynék városában tett látogatást, hogy személyesen is megértse, megtapasztalja, miért nyerhette el anno Veszprém a címet. 2025. április 10. 14:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.