Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C

Negyedik forduló, harmadik győzelem

2020. augusztus 17. 4:00
Ezidáig pazar bajnoki rajtot produkál az NB III Nyugati csoportjában szereplő VLS Veszprém, amely vasárnap késő délután a Ménfőcsanak otthonában is győzni tudott, így továbbra is veretlen az idényben.

Miután az NB III Nyugati csoportjának harmadik fordulójában megérdemelt, 2-0-s győzelmet aratott városunk labdarúgócsapata szerdán, a vendég Bicske együttese elleni hétközi hazai összecsapáson, Vass Szilárd és társai annak a reményében utaztak vasárnap a Ménfőcsanak otthonába, hogy három ponttal távozzanak a Kisalföldről.

A kezdést követően a vendég bakonyiak rögvest magukhoz ragadták a kezdeményezést, ugyanakkor megfontolt játékot produkáltak. Kisebb helyzetből több is akadt, de a legnagyobb lehetőség közel a negyvenedikhez adódott Pető Tamás tanítványai előtt.

A 39. percben a fiatal Molnár Balázst a büntetőterületen belül a hazaiaknak már csak buktatva sikerült megfékezniük. A síp megszólalt, büntetőt ítélt a játékvezető, amelyet Nagy Richárd a jobb alsóba belsőzve magabiztosan váltott gólra (félidei állás: 0-1).

A több lehetőséget kidolgozó VLS Veszprém diadalmaskodott (archív fénykép)A több lehetőséget kidolgozó VLS Veszprém diadalmaskodott (archív fénykép)

A szünetről visszatérve viszont öt perc sem kellett a veszprémieknek ahhoz, hogy megduplázzák előnyüket: egy kidolgozott szituációt követően Nagy Richárdnak sikerült dupláznia, aki hat-hét méterről esélyt sem adva bombázott a kapu bal felső csücskébe (47. perc: 0-2).

Próbált nem kockáztatni, tartalékolni a VLS, amelynek védői a hetvenedik percet súrolva lemaradtak egy bal oldalról érkező hazai beadásról. A ménfőcsanaki Gelencsér pedig ki is használta az adódó lehetőséget: az ötös vonaláról zavartalanul, Deczki Máténak esélyt sem adva fejelt a kapuba (68. perc: 1-2).

Több találat ugyanakkor nem esett a találkozón, a VLS Veszprém a negyedik fordulóban immár harmadik győzelmét aratta.

Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 4. forduló:
Ménfőcsanak–VLS Veszprém 1-2 (0-1)
Ménfőcsanak, 300 néző. Vezette: Héra (Domján, Tóth Cs.)
Ménfőcsanak: Sánta – Szilvágyi (Éri, 57.), Vincze, Veres, Gelencsér (Koncsag, 80.), Németh (Vayer, 57.), Serfőző, Kelemen, Csonka, Androsch, Kerékgyártó.
VLS Veszprém: Deczki – Krebsz (Rédling, 74.), Dobsa, Gulyás, Somogyi, Varga, Kovács D., Vass, Nagy R. (Rápó, 63.), Molnár B., Victor (Gálfi, 46.)  Vezetőedző: Pető Tamás.
Gólszerzők: Nagy R. (40., 47. – az elsőt büntetőből), ill. Gelencsér (68.).

A harmadosztályú bajnokság soron következő, ötödik körében megyei rangadónak lehetnek szemtanúi azok, akik augusztus 23-án, vasárnap 17.30-kor kilátogatnak a veszprémi Városi Stadionba, ahová a belépés a nagy rivális Pápai Perutz ellen is díjtalan lesz.

Simon Dani
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Practical VSC 21 14 4 3 49 23 26 46
2. OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 21 14 4 3 43 22 21 46
3. BICSKEI TC 21 12 4 5 30 20 10 40
4. III. KER. TVE 21 11 6 4 33 20 13 39
5. DOROGI FC 21 9 7 5 34 25 9 34
6. BUDAÖRS 21 9 3 9 32 34 -2 30
7. GYIRMÓT FC GYŐR II. 21 8 6 7 41 46 -5 30
8. KOMÁROM VSE 21 7 9 5 26 26 0 30
9. KELEN SC 21 8 3 10 26 34 -8 27
10. CAOLA SC SOPRON 21 7 6 8 31 27 4 27
11. BALATONFÜREDI FC 21 7 5 9 28 32 -4 26
12. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 21 6 7 8 28 29 -1 25
13. SZOMBATHELYI MÁV HALADÁS VSE 21 5 4 12 28 38 -10 19
14. ETO AKADÉMIA 21 5 4 12 24 34 -10 19
15. ZTE FC II. 21 4 4 13 20 37 -17 16
16. CSORNAI SE 21 3 2 16 23 49 -26 11
Utolsó módosítás: 2024. március 26. 10:28
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Bicskei TC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 1. 15:00
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2023. október 8. 15:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Tatabánya
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 15. 15:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Csorna
Időpont
2023. október 22. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
III. Ker. TVE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. október 29. 13:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2023/2024
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budafoki MTE
Időpont
2023. november 1. 12:30
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Kelen SC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 5. 13:00
Helyszín
Budapest, Kelen SC Sporttelep
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Sopron
Időpont
2023. november 12. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2023. november 18. 13:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Szombathelyi MÁV Haladás
Vendég
Practical VSC
Időpont
2023. november 26. 13:00
Helyszín
Szombathely, Haladás VSE Sporttelep
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kecskeméti TE
Időpont
2024. február 28. 17:00
Helyszín
Ajka, Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2024. március 3. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
ZTE FC II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 10. 11:00
Helyszín
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Budaörs
Időpont
2024. március 17. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. március 24. 14:00
Helyszín
Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Puskás Akadémia FC II.
Időpont
2024. március 31. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Gyirmót FC Győr II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 7. 11:00
Helyszín
Gyirmót, ALCUFER Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2024. április 14. 16:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Dorogi FC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. április 21. 17:00
Helyszín
Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2024. április 28. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Csornai SE
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 5. 17:00
Helyszín
Csorna, Kocsis István Városi Sporttelep
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
III. Ker. TVE
Időpont
2024. május 12. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Practical VSC
Vendég
Kelen SC
Időpont
2024. május 19. 17:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2023/24
Hazai
Caola SC Sopron
Vendég
Practical VSC
Időpont
2024. május 26. 17:00
Helyszín
Soproni Városi Stadion
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.