Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
10°C

A Fűzfő nyerte a tóparti rangadót

2020. augusztus 24. 11:00
A Balatonfűzfő fordulatos, bár sok hibával tarkított mérkőzésen 2-1-es győzelmet aratott a vendég Balatonalmádi felett a VEHIR.HU megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 2. fordulójában.

Szép számú közönség várta a jól előkészített pályára lépő csapatokat szombaton Balatonfűzfőn. A hazaiakat a visszavágás hajtotta, miután az utolsó két mérkőzésüket elveszítették a szomszédvár Balatonalmádi ellen. A nyitó fordulóban a FAK idegenben biztosan hozta a három pontot, a vendégek pedig szabadnaposak voltak.

Az első félidőt a vendégek kezdték, az elején már igyekeztek letámadásokkal zavart okozni a hazai védelemben. Többször szép akciókat csúnyán fejeztek be. Feltűnő volt az almádi középpálya aktivitása Hoffer Leventével az élen. A fűzfőiek a keresztpasszos játékokból igyekeztek kontrákat építeni. Ha a vendégek jobban koncentráltak volna, akkor már az első félidőben megszerezhették volna a vezetést. Így 0-0-val vonultak pihenőre.

A második félidőre láthatóan feltüzelte a fűzfői csapatot a hazai mester. Az 54. percben Magda –Zágor passz után a kaputól 25 méterre álló Espárhoz került a labda, aki igazítás nélkül a bal felső sarokba bombázta a labdát. A vendég kapus nem érhette el (1-0).

Igyekezett az Almádi gárda hajtani az egyenlítésért. A 68. percben Hegedűs kapott egy jó indítást és 17 méterről a hosszú alsót célozta meg. Radnai kapusnak minden tudására szükség volt, hogy a hálóba tartó labdát ujjheggyel kitolja az oldalvonalon túlra. A 70. percben egy előre ívelést Kelemen fejjel továbbított a berobbanó Burcsik elé, aki 13 méterről a tehetetlen Radnai kapus lába mellett a kupa továbbította a labdát (1-1).

Rohamozott az Almádi, a 74. percben Hegedűs sokadszorra futott el a bal oldalon és a 16-oson belül kapura lőtt. A labda centikkel kerülte el a bal kapufa tövét. A 78. percben Espár bedobását röviden mentették a vendég védők, a labda Magda elé került, aki 22 méterről centikkel lőtt a bal kapufa mellé.

A 81. percben a saját térfelén Magda labdát szerzett, ügyesen indította a bal szélen elfutó Auerbachot, akit Sánta nem tudott szerelni, így a fűzfői játékos az ötös sarkáról középre gurított és a jó ütemben érkező Zágor négy méterről lőtt a hálóba (2-1). A hátralévő időben igyekezett az almádi gárda, de jól zárt a hazai védelem, őrizte az eredményt. A semleges nézők fordulatos, bár sok hibával tarkított mérkőzést láthattak.

VEHIR.HU megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság, 2. forduló:
Fűzfői AK–Balatonalmádi SE 2-1 (0-0)
Vezette: Pap Ervin (Szabó Z., Pintér G.) Balatonfűzfő, 100 néző.
FAK: Radnai – Gimes (Czipp), Mári, Reznyák, Balatoni – Espár (Liszi), Auerbach, Magda – Nyári (Farkas), Szabó P. (Koltai), Zágor (Mód). Vezetőedző: Csucsánszky Zoltán.
Balatonalmádi SE: Borda – Sánta, Horváth B., Kiss, Csabai – Hoffer, Burcsik, Kelemen – Bencsik, Hegedűs, Mátyás. Vezetőedző: Kozma Csaba.
Gólszerzők: Espár (54.), Zágor (81.), ill. Burcsik (70.).
Jók: Radnai, Magda, Auerbach, ill., Hegedűs, Hoffer, Kelemen.

Edzői értékelések

Csucsánszky Zoltán: – Ugyan többet támadott az Almádi, de a célfocit mi játszottuk. Gratulálok a csapatoknak, hogy ebben a melegben ilyen focit tálaltak a nézőknek.

Kozma Csaba: – A ziccereket illik berúgni! Ma is legalább hat ziccert hagytak ki a játékosaim.

Tudósított: Pozsgai Miklós


További eredmények

TIAC VSE–Sümeg VSE 4-1 (0-1)
Gólszerzők
: Tóth M. (54., 66., 89.), Kiss J. (72.), ill. Rédei (38.).

Herendi PSK–Tihanyi FC 0-5 (0-3)
Gólszerzők
: Benedek (2.), Nemes (22.), Király (27., 50.), Horváth B. (75.).

Devecser SE–Badacsonytomaji SE 5-2 (1-0)
Gólszerzők
: Paksai (40.), Burucs (77.), Király (80.), Budavári (87., 90.), ill. Kulman (60. – öngól, Kiss M. (63.).

Gyulafirátót SE–Magyarpolány SE 2-5 (1-2)
Gólszerzők
: Tímár (36.), Kövesi (91.), ill. Molnár (22.), Bencsik (41.), Szakonyi (66.), Gottfried (79.), Házi (86.).

Péti MTE–Úrkút SK 1-3 (0-2)
Gólszerzők
: Rados (77.), ill. Reizinger (13., 61.), Korpos (36.).

Ajka Kristály SE–Várpalotai BSK 7-0 (4-0)
Gólszerzők
: Szedlacsek (5., 25.), Szabó Z. (31.), Ambrus (42.), Tisonyai (58.), Gergőcs (81.), Szarka (88.).

Forrás: MLSZForrás: MLSZ

vehir.hu
további cikkek
Élre áll a Fűzfő? – az idény eddigi legizgalmasabb mérkőzése következik vármegyei foci Élre áll a Fűzfő? – az idény eddigi legizgalmasabb mérkőzése következik A VEHIR.HU Veszprém vármegyei labdarúgó élvonal hétvégi fordulójában a listavezető Úrkút az üldöző Balatonfűzfő otthonába látogat. A csapatokat jelenleg két pont választja el egymástól, a tópartiak győzelem esetén megelőzhetik címvédő riválisukat. 2024. április 18. 8:06 A Fűzfő nyerte a rangadót, a Tihany tizenkettőt gurított vármegyei foci A Fűzfő nyerte a rangadót, a Tihany tizenkettőt gurított A VEHIR.HU Veszprém vármegyei labdarúgó I. osztály elmúlt hétvégéi fordulójában a második helyen álló Balatonfűzfő 1-0-ra nyert Pápán, míg a Tihany 12-0-ra múlta felül a sereghajtó Várpalotát – összefoglaló, képriport. 2024. április 15. 8:56 Pápa–Fűzfő rangadóval folytatódik a vármegyei élvonal vármegyei foci Pápa–Fűzfő rangadóval folytatódik a vármegyei élvonal A VEHIR.HU Veszprém vármegyei labdarúgó élvonal hétvégi fordulójában a negyedik pozíciót elfoglaló Pápa a második Fűzfő ellen tervez három pontot szerezni. 2024. április 11. 9:35 Boromisza Dániel irányítja az Úrkút csapatát vármegyei foci Boromisza Dániel irányítja az Úrkút csapatát Az 1. Futsal Club Veszprém egykori alapembere, Boromisza Dániel megbízott játékos-edzőként folytatja pályafutását a Veszprém vármegyei labdarúgó I. osztály címvédője, a jelenlegi listavezető Úrkút csapatánál. 2024. április 10. 12:44

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.