Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
9°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
9°C

A szeptemberi hétvégéken újra kitárul a Völgy kapuja

2020. augusztus 26. 18:00
Ha a jubileumi Művészetek Völgyét nem is sikerült idén megrendezni, Kapolcs és környéke idén is megnyitja kapuit az érdeklődők előtt.

Szeptembertől négy hétvégén át könnyed kulturális eseménysorozattal várja Kapolcsra a látogatókat a Művészetek Völgye stábja. A Völgyhétvégék koncertjein, kiállításain, túráin, előadásain, filmvetítésein, beszélgetésein összesen ötszáz fő vehet majd részt, egy-egy hétvégére megnyitnak a Művészetek Völgye kedvenc udvarai is.

“A Völgyhétvégéket azoknak ajánljuk, akik szívesen töltik a hétvégéjüket a természetben, szeretnek kirándulni, játszani és aktívan részt venni beszélgetéseken, előadásokon, művészeti workshopokon, elmerülni egy kiállítás képeiben, kikapcsolódni egy koncerten vagy filmvetítésen. Más lesz az őszi program, mint a Művészetek Völgye, ezt fontosnak tartjuk elmondani, a nyári izzás és pezsgés helyét most a finom őszi nyugalom és lelassulás veszi át. Jóval kisebb léptékű, lassabb lüktetésű mini fesztiválokat tervezünk, betartva a járványügyi előírásokat” – mondta Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye Fesztivál igazgatója.

Szeptember 3-tól indulnak a Völgyhétvégék, rögtön az első nap hivatalosan is megnyílik Kapolcs új főtere, ami egyúttal egy új fesztiválhelyszín is lesz az őszi eseménysorozat alatt. Itt lép fel többek között az Erik Sumo Band, a Csík Zenekar, a Kiscsillag, az Irie Maffia, HOBO, az Anna and the Barbies, a Random Trip, a 30Y és az Ivan and the Parazol. A Főtér színpadán mutatkoznak be először a Némafilmhez filmzenét! pályázat nyertesei, akik saját szerzeményüket adják elő élőben egyedülálló módon a Nemzeti Filmintézet két némafilmjének zenei aláfestéseként. 

Szintén felújított pompájában, társasjátékokkal, kiállításokkal és a Filmarchívum filmjeivel várja a látogatókat a MűvészVölgy Kúria névre keresztelt kapolcsi Kastély. A főtéri események mellett egy-egy hétvégére programot hoznak Kapolcsra a Művészetek Völgye udvarai is. Kedvenc előadóit hívja meg Harcsa Veronika, impró színházzal készül a Momentán Társulat, fiatal tehetségeket mutat be a Hangfoglaló Udvar, az önkifejezés új művészeti formáival ismerteti meg a közönséget a MANK Artporta. A népzene, a néptánc és a hagyományőrzés szerelmeseit a Hagyományok Háza Folkudvara és a 30 éves Muharay Elemér Népművészeti Szövetség Muharay Udvara várja.

A Pest-Buda Udvarban egész napos lesz a játszóház, ezen a helyszínen valósul meg a Világzenei Udvar, valamint a Kaláka Versudvar programja, a koncertek előtt pedig izgalmas beszélgetésekbe lehet bekapcsolódni. Szó lesz a klímaváltozásról, a vírushelyzetről, az átrajzolódó turizmusról, a nagyvárosok jövőjéről. Két hétvégére is helyi termékekkel tölti meg a fesztivált az ÉltetőVölgy és több Kék Abroszos Vendégasztal is finom falatokkal készül. Kiállításra hív az 51-es körzet, a kapolcsi buszmegálló, zöld programokra a Művészetek Zöldje, beszélgetésekre a Magyar Írószövetség. Kinyit a Diabelli, a Völgykomolyzene helyszíne, a Manó Udvar, Böbi Nosztalgiaboltja és a Virágzsó Udvar.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park a környék szépségét és természeti adottságait bemutató kirándulásokat szervez, az Aktív Magyarország és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány támogatásával pedig további aktív kikapcsolódási lehetőségek valósulnak meg. Minden nap két kerékpártúra indul, ahol az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő e-bike-okat tesztelhetik a vállalkozó kedvűek és a Völgyhétvégéken debütál a Digitális Vándor túra applikáció is. Aki pedig futóversenyen próbálná ki magát, annak lehetősége lesz a megmérettetésre egy 6,2 km-es távon vagy a Művészetek Völgye félmaratonon.

Fontos tudnivalók

A kulturális eseménysorozat otthona a Balaton-felvidék egyik legcsodálatosabb települése, Kapolcs és bár általában itt sok érdekesség szabadon elérhető, a járványügyi korlátozások okán a Völgyhétvégék alatt minden helyszín kizárólag jeggyel látogatható, a létszám pedig napi ötszáz főben lesz maximalizálva. A helyszínek úgy kerülnek kialakításra, hogy a vendégek kényelmesen és biztonságosan tudják élvezni a programokat, a szervezők arra kérnek mindenkit, hogy tartsák be az aktuális előírásokat, vigyázzanak magukra, egymásra és Kapolcsra.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Zenébe zárni a pillanatot Zenébe zárni a pillanatot A félelmek azt súgják, vájtfülűnek kell hozzá lenni vagy éppen zeneileg képzettnek, pedig egyik sem igaz. A jazz élvezetéhez csupán nyitottság kell, érezni a jelen pillanat rezdüléseit. Hiszen éppen erről szól a műfaj, és ezt szeretnék átadni a Magyar Jazz Ünnepén is a Művészetek Völgyében július 30-ig. 2023. július 29. 11:13 Július végén tíz napon át Művészetek Völgye Július végén tíz napon át Művészetek Völgye Immár 31. alkalommal rendezik meg a Művészetek Völgyét. Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden 36 helyszínen a szervezők több mint kétezer programmal várják az érdeklődőket július 22-től 31-ig. 2022. május 10. 15:11 Egy nap, egy éjszaka Kapolcson – ahogy mi láttuk kultúra Egy nap, egy éjszaka Kapolcson – ahogy mi láttuk Nem túl rutinos fesztiválozóként mégis - vagy talán éppen ezért - úgy döntöttünk, lenézünk Kapolcsra, és megnézzük, megtapasztaljuk, hogyan is kell a Művészetek Völgyében elvegyülni… 2021. július 27. 4:00 Művészetek Völgye: több mint 1800 program, idén először opera is várja a látogatókat Művészetek Völgye: több mint 1800 program, idén először opera is várja a látogatókat A 30 éves Művészetek Völgye 1869 programmal várja az érdeklődőket július 23-tól augusztus 1-jéig. Ókovács Szilveszter, az Opera főigazgatója bejelentette: a fesztiválon először opera is lesz, a nyitónapon Donizetti Szerelmi bájitalát adja elő az intézmény társulata. 2021. június 3. 13:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.