2023. június 1.
//
Tünde névnap

A jó kritikának ereje van – megjelent a legújabb Séd

2020. szeptember 8. 13:00
Végre ismét kézbe lehet venni a Séd – veszprémi kritikai lapot. A bemutatón az idei év 2. 3. és 4. lapszámát ismertették.

Az újság lapszámának tematikájához igazodva a bemutató helyszínéül a Vár utcában található Hősök kapuja szolgált, ami jelenleg a Laczkó Dezső Múzeum kortárs üvegművészeti gyűjteményének kiállítóhelye.

A jó kritikának ereje van – kezdte meg beszédét Brányi Mária alpolgármester, aki elmesélte, a Séd egykori lapszámában valaki megfogalmazott egy igencsak jó kritikát egy szobor elhelyezésével kapcsolatban. A kritika elolvasása után a városvezetés úgy döntött, foglalkozik az üggyel. Az alpolgármester egyébként is rendszeres olvasója a lapnak, mint mondta, az újság igazi minőségi lap, amely friss és naprakész.

Géczi János író, a folyóirat szerkesztője elsőként a szerzőknek köszönte meg munkájukat, hiszen az elmúlt félévben a pandémia eseménytelenebb időszakában is kitartottak. Most viszont egyszerre három lapot foghatnak kezükben az érdeklődők, hiszen egy időben jelenhettek meg, de a kisebb „szabálytalanság” ellenére is rendkívül színes irományok születtek.

Márkusné Vörös Hajnalka Otthonok című írásában betekintést nyújt a Cholnoky család múltjába, méghozzá földrajzi megközelítésből. De ezzel az írással még nem merítette ki a harmadik lapszám a Cholnokyék témakörét, hiszen a Cholnoky Jenő-emlékévhez kapcsolódva számos írás született a családról különböző megközelítésekből.

Igazi csemege - szintén a harmadik lapszámban - Palágyi Sylvia régész írása A balácai jeneszterhez címmel, amelyben nem csupán térben  - a Veszprém melletti Balácára kalauzolja az olvasókat -, de időben is utazásra invitálja az érdeklődőket. Szintén folytatódik a jeneszter mediterrán cserjéről szóló értekezés, méghozzá Strenner József munkájában.

Az összművészetek zenei ága sem maradhatott el, a negyedik lapszámban Nyakas Krisztián ír a Presszókerti Pál utcai Fiúk koncertről. Egy egészen új műről, Can Togay Átmeneti ember című kötetéről is kritika született, Éltető Erzsébet tollából.

A tárhely ezzel nem fogyott ki, a Séd folyóiratokat már a terjesztési pontokon "várják" olvasóikat. 

Szabó Eszter

További cikkek

Veszprémben lesz az Ünnepi könyvhét országos megnyitója
Veszprémben lesz az Ünnepi könyvhét országos megnyitója
Június 8. és 10. között, a Kossuth utcán rendezik meg Veszprémben a könyvhetet.
Nem kell mindenkinek élsportolónak lennie, de egészségesnek igen!
Nem kell mindenkinek élsportolónak lennie, de egészségesnek igen!
Sporttudomány az egészség és teljesítmény szolgálatában címmel tartották meg a XX. Országos Sporttudományi Kongresszust a Pannon Egyetemen. Az országos rendezvény három napon keresztül látja vendégül a szakma jeles képviselőit.
Mediterrán ritmus és szenvedély – egyenesen Sevillából
Mediterrán ritmus és szenvedély – egyenesen Sevillából
Vérpezsdítő tánc, nagy szerelmi hódításokat bemutató operák – Sevilla érzéki arcát mutatta meg a veszprémieknek.
Hatalmas sikert aratott a Szilágyi néptáncgálája
Hatalmas sikert aratott a Szilágyi néptáncgálája
A Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános és Alapfokú Művészeti Iskola dupla előadás keretében rendezte meg hagyományos néptáncgáláját pénteken az Agórában. Az esemény hatalmas sikert aratott: a több mint kétszázötven táncos egyaránt telt ház előtt léphetett színpadra.
Egyszerre elegáns és fiatalos – elindult a MusiColours ifjúsági zenei fesztivál
Egyszerre elegáns és fiatalos – elindult a MusiColours ifjúsági zenei fesztivál
Tizenhárom országból közel ezer fiatal érkezett Veszprémbe, hogy bekapcsolódjanak a MusiColours Európai Ifjúsági Zenei Fesztivál programjaiba. A fellépőkkel már vasárnap délután lehetett találkozni a város különböző színpadjain, a hivatalos megnyitót viszont csak este tartották az ActiCity-ben. Itt nem csupán a környezet és az új épület miatt elegáns, emelkedett a hangulat, a gyerekek és fiatalok bemutatták, hogy a zene iránti alázat és profizmus nem feltétlen az életkor függvénye.