Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

SEHA-liga: felőrölte a Bresztet, döntőbe jutott a Veszprém

2020. szeptember 5. 4:00
A zadari elődöntő második félidejében érvényesítette erőfölényét a fehérorosz bajnok Meskov Breszttel szemben a veszprémi kézilabdacsapat, amely így bejutott a regionális liga vasárnapi fináléjába.

Bár alighogy elkezdődött az idény, máris trófeáért szállt harca a Veszprém kézilabdacsapata. A SEHA-liga 2019/2020-as kiírásának eredetileg április elejére kiírt négyes döntőjét ugyanis a koronavírus-járvány miatt ezen a hétvén pótolják a horvátországi Zadarban. A Telekom – amelynek keretéből a sérült Rasmus Lauge mellett Székely Márton, Kentin Mahé, Nikolaj Markussen is kimaradt – a csoportküzdelmek során oda-vissza legyőzött Meskov Breszt ellen szállt harcba a pénteki első elődöntőben.

A már említett csoportmérkőzések óta több helyen is változott a fehérorosz bajnok kerete. William Accambray, Branko Kankaras, Darko Djukics, Nemanja Obradovic, Artsiom Kulak és Daniel Andrejev is elhagyta a klubot, a helyükre Pawel Paczkowski éppen Veszprémből, Vladimir Vranjes Tatabányáról, Stas Skube a Vardartól, Dimitrij Szantalov pedig a Csehovszkij Medvegyitől érkezett.

Fotók: SEHA-ligaFotók: SEHA-liga

Noha az első gólt a bosnyák Panic révén a beloruszok szerezték, Manaszkov és Marguc vezetésével fordítottak a bakonyiak (6. perc: 3-1). Pesic előbb Borozan átlövését, majd Manaszkov ziccerét is hárította. A helyzetkihasználás terén tehát adódtak nehézségei a Veszprémnek, amit zsinórban három góllal büntetett a rivális.

Tíz perc elteltével Jahia és Nenadics érkezett a pályára, utóbbi azonnal kiosztott egy szép gólpasszt Nilssonnak. Marguc biztos kézzel értékesítette az újabb helyzetét is, így megint a mieinknél volt az előny (12. perc: 5-4).

A folytatásban felváltva estek a gólok, Skurinszkij vezetésével szorosan tapadtak a bresztiek, de a játékrész kétharmadáig nem tudtak fordatani. Ekkor ismét Skurinszkij mattolta Corralest, Paczkowski pedig meg is duplázta a különbséget (8-10).

David Davis azonnal időt kért, Maqueda pedig szép góllal szállt vissza a meccsbe. A kapusok teljesítményét nem érhette kritika: Pesic Nilsson kísérletét, Corrales pedig Paczkowski löketét hatástalanította. Hárommal a szünet előtt Manaszkov egyenlített, majd Corrales mutatott be újabb bravúrt.

Vajlupov második hetesére Cupara érkezett, aki egy gyönyörű védéssel mutatkozott be, majd a kipattanót is megfogta. Az exszegedi Skube végül mégis vezetéshez juttatta az övéit, Nenadics pedig labdát szerzett és egyenlített. Ekkor sem hagyták magukat a bresztiek, Raul Alonso időkérése után Skube hetesből állította be a 12-13-as féidei állást.

Borozan a második felvonás elején szerezte az első találatát, miközben Skurinszkij már hatnál járt. Lékai is feliratkozott a gólszerzők, majd Neneadics és Nilsson is megzörgette a hálót, 16-14-nél másodszor is időt kért Alonso. Szantalov bombájával kapaszkodott a fehérorosz bajnok, de Corrales újabb hétméteres-hárítása után – először a mérkőzésen – háromra nőtt a különbség (42. perc: 19-16).

A Meskov a második félidőben már nem tudott azzal a hatékonysággal védekezni, amivel az elsőben, így állandósult a két-háromgólos különbség. A mieinknél Nenadics, a túloldalon Panic járt élen a gólszerzésben (48. perc: 23-20).

A Veszprém frissebbnek és határozottabbnak tűnt ellenfele kapuja előtt, Moraes és Lékai találata után harmadszor is időt kért az ellenfél spanyol trénere. A balszélső Jurinok először próbálkozott kapura lövéssel – be is talált –, de azonnal jött a válasz a hat gólig jutó Nilssontól (54. perc: 27-21).

Corrales a harmadik breszti büntetőt is megfogta, ezúttal Szelvaszjuk bánta. A hajrára beszálló Malus irányításával mínusz háromra zárkóztak a Meskov, de Corrales újabb bravúrjával minden kérdés eldőlt. A 28-24-es végeredményt Nenadics állította be, aki a második félidőben ötször, összesen hatszor volt eredményes.

Az Építők tehát bejutott a vasárnapi (20.30) döntőbe. Ellenfele az északmacedón Vardar Szkopje lesz, amely büntetőpárbaj után győzte le és a horvát PPD Zagrebet.

SEHA-liga, elődöntő:
Telekom Veszprém–Meskov Breszt 28-24 (12-13)
Zadar (zárt kapuk mögött). Vezette: Gubica, Milosevic (horvátok).
Veszprém: Corrales – Marguc 6 (2), Maqueda 2, Nilsson 5, Lékai 2, Borozan 2, Manaszkov 3.
Csere: Cupara (kapus), Blagotinsek, Nenadics 6, Jahia, Ligetvári, Strlek 1, Moraes 1.
Vezetőedző: David Davis.
Breszt: Pesic – Vajlupov 2 (1), Panic 5, Vranjes 1, Szelvaszjuk, Jurinok 2, Skurinszkij 6.
Csere: Mackevics (kapus), Skube 2 (1), Paczkowski 1, Szantalov 2, Sumak 1, Malus 2, Obranovic.
Vezetőedző: Raul Alonso.
Kiállítások: 10, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 2/2, ill. 5/2.

Zatkalik Dávid
Események
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
Besiktas
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 13. 21:00
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Al Ahly
Időpont
2025. augusztus 15. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
28-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/2026
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
VfL Gummersbach
Időpont
2025. augusztus 16. 20:20
Helyszín
Doboj, Bosznia-Hercegovina
Eredmény
27-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Orlen Wisla Plock
Időpont
2025. augusztus 23. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2025/26
Hazai
FH Hafnarfjörður
Vendég
One veszprém HC
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Hafnarfjörður Arena (Izland)
Eredmény
22-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 6. 17:00
Helyszín
Sportcsarnok Budakalász
Eredmény
32-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 10. 18:45
Helyszín
Sparekassen Danmark Aréna (Aalborg, Dánia)
Eredmény
32-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 13. 18:15
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
30-42
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HBC Nantes
Időpont
2025. szeptember 18. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
30-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 24. 18:45
Helyszín
Dinamo Hall (Bukarest, Románia)
Eredmény
27-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
Sydney Uni
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 27. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
15-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
al-Ahli
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 28. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
31-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. szeptember 30. 16:15
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
23-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FC Barcelona
Időpont
2025. október 2. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Budai Farkasok-Rév
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 5. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
Eredmény
26-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2025. október 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2025. október 11. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Sporting CP
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 16. 20:45
Helyszín
Pavilhao Joao Rocha Arena (Lisszabon, Portugália)
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. október 23. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 8. 16:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Kolstad Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 12. 18:45
Helyszín
Trondheim Spektrum (Trondheim, Norvégia)
Eredmény
29-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
NEKA
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
38-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. december 4. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
2025. december 7. 17:30
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
47-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
39-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
47-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 5. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
HE-DO B BRAUN Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 9. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 21. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 27. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 27. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 12. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 24. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.