Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Közgyűlés: szervizút, kettős kereszt, koronavírus

2020. szeptember 25. 4:00
Rendkívüli közgyűlést tartottak kedd délelőtt a Városházán.

Aszfaltozott úttal enyhítenék a torlódást

A soron kívüli ülésen a képviselő-testület úgy módosította a Településszerkezeti Tervet, a Szabályozási Tervet, valamint a Helyi Építési Szabályzatot, hogy a déli intézményközpont területén a 73-as és a Szentkirályszabadjára, Balatonalmádiba vezető út között egy új szervizút épülhessen

Hartmann Ferenc frakcióvezető (MSZP-LMP-P) azt kérdezte, hogy ha már tíz éve folynak a tárgyalások a déli ekerülő felújításáról, akkor mi az oka annak, hogy nem készült el már a kivitelezés kezdetére a most tárgyalt terelőút, miért csak most módosítanák a Helyi Építési Szabályzatot?

Brányi Mária alpolgármester (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy az elmúlt években nem volt napirenden a nyolcas út felújítása, az idei év elején kereste meg a kivitelező az önkormányzatot, hogy az építéssel kapcsolatos feladatokról egyeztessenek. Az alpolgármester szerint tehát idén vált ismertté a felújítás menetrendje, ekkor derült ki, hogy szükség lesz egy átmeneti megoldásra a 73-as és a Balatonalmádira vezető utak összekötésére.

Brányi MáriaBrányi Mária

Katanics Sándor (DK-Szakszervezet) frakcióvezető elmondta: felháborodott visszajelzéseket kapott a jelenlegi közlekedési renddel kapcsolatban, szerinte az emberek nem tudnak róla, hogy milyen lehetőségeik vannak. A frakcióvezető azt kérte, ne varrják az ellenzék nyakába, ha a városvezetés biztos többség birtokában sem tudja kezelni a helyzetet.

Brányi Mária fehívta a figyelmet arra, hogy állami beruházásról van szó, így az önkormányzatnak nincs kontrollja a kivitelezés felett. Az alpolgármester szerint a NIF Zrt. megfelelően tájékoztatta a lakosságot a várható fejlesztésekről, a tájékoztató anyagot minden postaládába bedobták, és az a médiában is megjelent. 

Kovács Rajmund független képviselő szerint előre lehetett tudni, hogy mikor kezdődik a csomópont átépítése, nem az utolsó pillanatban kellene kapkodni a terelőút megépítésével kapcsolatban. 

Porga Gyula polgármester (Fidesz-KDNP) szerint mindenki azt szeretné, ha hétfőn este lezárnák az utat és kedden már egy többszintes csomópontra ébrednénk, de ez nem realitás. Egy ilyen építkezés kellemetlenségekkel jár, de az első napok feszültsége után megszokjuk majd, hogy másfél évig ilyen körülmények között kell léteznünk. A polgármester rámutatott: megéri vállalni a nehézségeket, mert jobb minőségű, korszerű úttal gazdagodunk, és megszűnik a nyári szezonban a városra nehezedő forgalmi nyomás. 

Porga GyulaPorga Gyula

Kettős kereszt a közterületen

Döntött a közgyűlés arról is, hogy hozzájárulnak egy kettős kereszt felállításához az Egry lakótelepen, a Hajlat utca – Átrium utca sarkán, a Trianon-évforduló alkalmából. Az előterjesztés úgy fogalmaz:

A kereszt világszerte ismert és számos helyen megtalálható szimbólum, amelynek különösen vallási és kulturális jelentősége kiemelkedő. Ismert, hogy a kereszt fontos jelkép, útmutató is egyben. Az útszéli keresztek, feszületek állítása mindig is fontos volt az adott településen élőknek, így a megjelölt helyszín környékén lakóknak is fontos, hogy környezetükben kereszt álljon a közterületen.  A trianoni 100 éves évfordulóhoz kapcsolódva állíttatja fel kérelmező a kettős keresztet, hozzájárulva a méltó megemlékezéshez.

A testületi ülésen egy a kereszt szomszédságában élő lakos fejezte ki ellenérzését amiatt, hogy a kihelyezett alkotás a kilátást zavarja, és nem szeretné, ha az esetleg zarándokhellyé váló alkotáshoz érkező turisták zavarnák a nyugalmát. A kereszt kihelyezését kezdeményező polgár elmondta: nem gondolta, hogy bárkinek kellemetlenséget okoz a kereszt kihelyezésével. Katanics Sándor frakcióvezető szerint precedenst teremt az az eljárás, hogy valaki közterületen felállít egy tárgyat, majd utólag dönt róla a Közgyűlés, és ebben a kérdésben nem érzelmi alapon kell döntést hozni. Hartmann Ferenc frakcióvezető kezdeményezésére a polgármester megbízta az illetékes munkacsoportot, hogy dolgozzák ki a polgári kezdeményezésre közterületekre kihelyezendő műtárgyak egységes eljárásrendjét.

Katanics SándorKatanics Sándor

Napirend után

Kovács Rajmund független képviselő arról kérdezte a polgármester a koronavírus kapcsán, hogy ha Veszprémben is be kell zárni intézményt, akkor a bezárás idejére az ott dolgozók a teljes bért megkapják? Illetve ha megjelenik bizonyítottan a vírus bármelyik városi intézményben, akkor van-e arra mód, hogy az adott intézményben lévő személyeket egyenként leteszteljék a városi tesztkészletből koronavírusra? A polgármester elmondta: mivel önhibájukon kívül nem tudják végezni a munkájukat, a dolgozók természetesen teljes bért kapnak. A városnak ugyanakkor nincs tesztkészlete, ez nem önkormányzati hatáskör.

Kovács RajmundKovács Rajmund

Szintén a koronavírus volt a témája Katanics Sándor (DK-Szakszervezet) frakcióvezető felszólalásának is. "Mivel az élet nem állhat le és a tavaszi időszakhoz képest egészen más jellegű védekezés zajlik jelenleg az egész országban és Veszprémben is, szükség lenne pontos naprakész tájékoztatást adni a Veszprémben élők, tanulók, az itt dolgozók számára" – fogalmazott. Mint mondta, azt szeretné elérni, hogy a polgármester "szerezze meg a Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatalától a koronavírussal fertőzöttek, a karanténban lévő személyek pontos számát és kapjon a város lakossága a polgármestertől arról is naponta tájékoztatást a város honlapján, hogy mely oktatási intézményeket érinti karantén részlegesen vagy teljes egészében".
 

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Szavakban igen, tettekben már kevésbé támogatja néhány képviselő, hogy idén is legyen Gyárkert Szavakban igen, tettekben már kevésbé támogatja néhány képviselő, hogy idén is legyen Gyárkert A márciusi közgyűlésen került pecsét arra a hivatalos döntésre, ami lehetővé teszi, hogy az EKF sikerprojektje, a Gyárkert idén is folytatódjon, sőt egészen 2026-ig a város kiemelt fesztiváljai közé tartozzon. A közgyűlés erről szóló szavazásán viszont meglepő módon nem voltak egységesek a kérdésben a fideszes és ellenzéki képviselők. 2024. április 5. 14:25 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. 2024. március 28. 15:09 További kedvezményeket a veszprémieknek és logikusabb gazdálkodást szeretne a Reformerek képviselője közgyűlés További kedvezményeket a veszprémieknek és logikusabb gazdálkodást szeretne a Reformerek képviselője Több Veszprémet érintő téma kapcsán is részletesen kifejtette a véleményét Kovács Rajmund, a Reformerek politikai párt önkormányzati képviselője, aki néhány közgyűlési döntést maga is támogatott, pár esetben viszont fenntartásokat fogalmazott meg. 2024. március 7. 8:44 Költséget vetettek, kenyeret törtek közgyűlés Költséget vetettek, kenyeret törtek A ciklus vége előtt néhány hónappal alakult át az ellenzéki térfél; elfogadták a költségvetést; újabb kedvezményekkel bővült a Veszprém kártya. Összefoglalónk a februári közgyűlésről. 2024. február 29. 22:26

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.