Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Megújult a gyulafirátóti református templom

2020. szeptember 24. 4:00
A felújítási munkálatok tíz éve kezdődtek, azóta fokozatosan teljesen megújult az épület.

A katolikus gyökerű településre a török uralom megszűnése után érkeztek az első reformátusok. A két felekezet sokáig egymást segítve működött, a település Árpád-kori templomát is közösen hozták helyre és használták a 18. században. Miután azonban újabb katolikus német telepesek költöztek a faluba az 1700-as évek második felében, az egyetlen templom mind szűkösebbé vált, a reformátusok pedig egyre inkább kiszorultak Isten házából. A 19. század végére aztán megszületett az elhatározás, hogy a református közösség saját templomot építsen, melynek költségeit közadakozásból állták. 

A templomot történetének első évszázadában csak egyszer újították fel, így 2008-ban, az épület centenáriumán ismét felmerült a javításának, megszépítésének gondolata – a következő időszakban pedig előbb a tetőszerkezetet, majd a templombelsőt, most pedig, a tízévnyi munka megkoronázásaként a külső falakat is restaurálták.

A vasárnapi istentiszteleten Ovádi Péter országgyűlési képviselő is a közösség odaadását, összefogását méltatta. "Egy gondos, figyelmes és becsületes munkának az eredményét láthatjuk, amely méltó Isten házához. Ráadásul mindehhez türelem és kitartás is társult, hiszen immáron 10 éve folyamatosan megújul, megszépül a rátóti templom valamelyik része" – fogalmazott.

"Mi lenne jobb példa az isteni jelenlétnek a bizonyítására, mint a megújult és megszépült gyulafirátóti templom?! Mindez egy olyan összefogás eredménye, amelyért az Önök egyházközössége együttesen szeretett volna tenni, az akaratot pedig tettek követték, ma pedig mindannyian megbizonyosodhatunk arról, hogy mire képes az, milyen ereje van annak, ha egy közösség egy irányba, azonos elvek és erkölcsök mentén képes haladni" – mondta Ovádi.

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
1848. március 15-én vált felnőtté a szabad magyarság nemzeti ünnep 1848. március 15-én vált felnőtté a szabad magyarság Az elmúlt napokban megtartották a városrészi megemlékezéseket a közelgő nemzeti ünnephez kapcsolódva: csütörtökön Gyulafirátóton, pénteken Kádártán hajtottak fejet az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek emléke előtt. 2026. március 14. 7:33 Már készülnek a tervek, megújul a rátóti Német utca Gyulafirátót Már készülnek a tervek, megújul a rátóti Német utca Csütörtökön lakossági fórumon mutatták be a gyulafirátóti Német utca felújításának terveit. Varga Tamás alpolgármester biztosította a megjelenteket: rendelkezésre áll a szükséges forrás, így megvalósul a régóta várt rekonstrukció. 2026. január 24. 14:58 Engedjék szabadjára a fantáziájukat a gyulafirátótiak! közélet Engedjék szabadjára a fantáziájukat a gyulafirátótiak! A gyulafirátótiak dobogón végeztek egy fontos versenyben, amelyben Veszprém összes városrésze elindult. A nemrég lezajlott részvételi költségvetés szavazásában ugyanis harmadik helyen végzett, ezzel megvalósulhat a Kastélykert udvarának felújítása. Ezzel párhuzamosan elindult egy közösségi tervezés is a városrészben, ami Veszprém több részén már sikerrel vizsgázott. Szerdán az első ilyen fórumon a polgármester azt kérte a rátótiaktól: engedjék szabadjára fantáziájukat. 2025. november 13. 17:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.