Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kiütéssel nyert a VLS Veszprém!

2020. szeptember 28. 7:10
A koronavírus-járványt jócskán megszenvedő VLS Veszprém kiütéses, 5-0-s győzelmet aratott a vendég Nagyatád együttese felett vasárnap kora este a labdarúgó NB III Nyugati csoportjának 11. fordulójában.

Két elhalasztott bajnoki és egy kupamérkőzést követően – miután szombaton este lejárt a labdarúgók karanténideje – vasárnap ismét pályára léphetett a VLS Veszprém, amely a harmadosztály tizenegyedik körében a Nagyatádot látta vendégül a Városi Stadionban.

Az őszies időjárás ellenére is körülbelül kétszáz veszprémi szimpatizáns buzdította Pető Tamás tanítványait, akik a vírushelyzet következtében kissé szokatlan összeállításban, de abszolút motiváltan léptek pályára.

Az első játékrészben számtalan lehetőséget kialakított a mezőnyfölényben játszó VLS, a gól viszont rendre elmaradt. A szünet előtt pár pillanattal azonban rámosolygott a szerencse a bakonyiakra: egy bal oldali szögletet követően ugyanis a jól helyezkedő Victor Michelt találta meg a labda. A nigériai csatár pedig nem habozott, pazar fejesének köszönhetően végül előnnyel vonulhattak szünetre a veszprémiek (1-0).

Parádés teljesítményt nyújtottak a veszprémi labdarúgók (archív fénykép)Parádés teljesítményt nyújtottak a veszprémi labdarúgók (archív fénykép)

A vezetés megszerzését követően plusz önbizalomra tettek szert Pető Tamás tanítványai, akiknek a második játékrészben már a befejezésekkel sem akadtak problémáik. Ezt bizonyítja, hogy Major Norbertnek tíz perc leforgása alatt sikerült dupláznia, ezzel egyúttal pedig három gólosra növelnie a VLS Veszprém előnyét (60. perc: 3-0)

A nagyatádiak helyzetét ugyanakkor tovább nehezítette, hogy két játékosuk belépését is piros lappal jutalmazta a játékvezető. A kettős emberelőnyt sikerrel használták ki a bakonyiak; a védő Gulyás Gergő első találatát jegyezte az idei kiírásban, míg a lefújást megelőzően Krebsz Máténak sikerült beállítani az 5-0-s végeredményt.

Férfi labdarúgó NB III Nyugati csoport, 11. forduló:
VLS Veszprém–Nagyatádi FC 5-0 (1-0)
Veszprém, Városi Stadion, 200 néző. Vezette: Erdélyi (Kovács-Brankó, Vad).
VLS Veszprém: Deczki – Dobsa, Gulyás, Victor Michel (Krebsz, 59.), Pavlitzky (Keresztes, 69.), Somogyi, Kovács D., Rápó, Nagy R. (Major, 46.), Rédling, Sárossy. Vezetőedző: Pető Tamás.
Nagyatádi FC: Vekkeli –  Palkovics, Dekanics, Kovács K., Kollár, Kis P., Horváth F., Galamb (Szántó, 60.), Nikolic (Sághy, 69.), Jerkovic (Horváth P., 56.), Koósz. Vezetőedző: Papp Zoltán.
Gólszerzők: Victor Michel (45.), Major (50., 60.), Gulyás G. (65.), Krebsz (89.)
Piros lap: Koósz (62.), Dekanics (68.)

A csapatkapitány Somogyi Richárd és társai október 4-én, vasárnap 15.00 órakor szintén hazai környezetben bizonyíthatnak; a bajnokság soron következő fordulójában az Agárd csapata fog ellátogatni a veszprémi Városi Stadionba.

IMG-9292
IMG-9292
IMG-9292
Simon Dani
kovacsbalint
kovacsbalint
kovacsbalint
Kovács Bálint
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat, 2024/2025
M GY D V LG KG GK P
1. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 30 21 6 3 58 18 40 69
2. BICSKEI TC 30 21 2 7 54 26 28 65
3. PRACTICAL VSC 30 17 6 7 42 27 15 57
4. ETO AKADÉMIA 30 16 5 9 53 49 4 53
5. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 30 15 7 8 47 32 15 52
6. III. KER. TVE 30 14 6 10 56 39 17 48
7. BUDAÖRS 30 14 5 11 56 50 6 47
8. KOMÁROM VSE 30 12 10 8 48 35 13 46
9. ÉRDI VSE 30 13 4 13 31 30 1 43
10. FC SOPRON 30 8 10 12 33 40 -7 34
11. ÚJPEST FC II. 30 8 5 17 42 53 -11 29
12. DOROGI FC 30 7 8 15 35 50 -15 29
13. SZOMBATHELYI HALADÁS 30 6 11 13 37 54 -17 29
14. BALATONFÜREDI FC 30 7 6 17 29 46 -17 27
15. GYIRMÓT FC GYŐR II. 30 5 7 18 41 75 -34 22
16. KELEN SC 30 5 4 21 24 62 -38 19
Utolsó módosítás: 2025. május 30. 14:56
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
III. Ker. TVE
Időpont
2025. március 2. 14:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Budaörs
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. március 9. 14:00
Helyszín
Budaörsi Városi Stadion
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Újpest FC II.
Időpont
2025. március 16. 14:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Szombathelyi Haladás
Időpont
2025. március 22. 14:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
ETO Akadémia
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. március 30. 11:00
Helyszín
Győr, ETO Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Credobus Mosonmagyaróvár
Időpont
2025. április 6. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. április 13. 11:00
Helyszín
Felcsút, Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Érdi VSE
Időpont
2025. április 20. 17:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Bicskei TC
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. április 27. 19:00
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2025. május 4. 17:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Gyirmót FC Győr II.
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. május 10. 16:00
Helyszín
Gyirmót, ALCUFER Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
Practical VSC
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2025. május 18. 17:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2024/25
Hazai
FC Sopron
Vendég
Practical VSC
Időpont
2025. május 25. 17:00
Helyszín
Soproni Városi Stadion
Eredmény
4-1
részletek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.