Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
9°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
9°C

Elhunyt Szente Jóska bácsi

2020. október 10. 4:00
Tragikus hirtelenséggel, szerda délután autóbalesetben életét vesztette Szente József, Veszprém Város Idősügyi Tanácsának társelnöke.

Szente József a közösségteremtés, szervezés nagymestere volt. A szervezést, irányítást magas fokon gyakorolta munkahelyén, a Soproni Posta Igazgatóság Veszprém megyei Hírlap Hivatalának vezetőjeként, majd pedig munkája elismeréseként megbízták országos hatáskörrel a postai hírlapszolgálat logisztikai irányításával.

Amikor 2003-ban nyugdíjba vonult, nyugdíjas társaiért kezdett dolgozni. Megszervezte a postások nyugdíjas klubját, amelynek ma már több mint száz tagja van. Olyan egymásra figyelő közösséget alkotnak, amelynek példáján azután egymás után alakultak az újabb klubok, melyek munkáját nagy odaadással segíti.

Így lett a Klubvezetők Fórumának elnöke, olyan vezető, aki átlátja a közel 50 klub mindennapjait, segített, információkat továbbított, és saját példával is mutatta, hogy a nyugdíjas éveket élni kell tevékenyen, egymásra figyelve és támaszkodva.

Támogatott minden közösségi megmozdulást. Végigjárt minden lépcsőfokot, mielőtt Veszprém Város Idősügyi Tanácsának társelnöke lett. Ez a fórum már a város összes nyugdíjasa érdekében keresi az új megoldásokat, lehetőségeket. Felkérést kapott a Szenior Mentor Kerekasztal elnöki pozíciójának betöltésére. Ez a szervezet 25 település nyugdíjasai között fon információs hálót. Számos szakmai elismerésben, kitüntetésben részesült.

Emberszeretetét, empátiáját, segítőkészségét a hitéből is merítette. Nyugdíjas éveitől kezdve tizenegy éven át az Evangélikus Egyházi Alapítvány Kuratóriumának elnöki feladatait is ellátta, részt vett a veszprémi evangélikus óvoda létrehozásában is.

Szente József 77 éves volt.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.