Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hadat üzennek az illegális hulladéklerakóknak a Dózsavárosban is

2020. október 19. 4:10
A Szent István utca felújításának lehetősége, valamint az illegális hulladék elleni küzdelem is felmerült a Dózsavárosi Tanács ülésén.

Időről időre egy asztalhoz ülnek a Dózsaváros civiljei, valamint a város önkormányzati képviselői, hogy megvitassák az egyik legnagyobb városrészt érintő ügyeket, problémákat. A legutóbbi ilyen egyeztetést csütörtök délelőtt tartották, amelyről Hegedűs Barbara alpolgármester és a városrész egyik önkormányzati képviselője számolt be portálunknak.

Bár a koronavírus-járvány speciális helyzetet teremtett az egész városban, amely a fejlesztések ütemezését is befolyásolta, így is számos eredményről lehet beszámolni a Dózsavárosban.

  • Felújították a buszmegállókat, ráadásul olyan helyre is telepítettek ilyen várakozókat, ahol eddig csak egy tábla jelezte az állomást. Ilyen például a temető melletti megálló, amely régi lakossági igény volt.
  • Jelenleg is építik az új jégcsarnokot a városrészben, ez egyébként a Dózsa György Általános Iskola növendékeinek is új sportolási lehetőséget biztosít majd.
  • A felújított Kistó utcát a héten adták át, hamarosan pedig elkezdődik a szintén új nyugat-kelet összekötőút rákapcsolása a Pápai útra, ez egyébként az Avar utca megközelítését is segíti majd.

A felújított Kistó utca és a nyugat-kelet összekötőút kereszteződéseA felújított Kistó utca és a nyugat-kelet összekötőút kereszteződése

Hegedűs Barbara elmondta, hogy várhatóan a pandémiás helyzet még a jövő évi költségvetést is érinti, a helyi civil szervezetek és baráti körök így is számíthatnak önkormányzati támogatásra a működésükhöz.

Az eredmények mellett a tanácskozáson szó esett a problémákról és megoldandó feladatokról is.

Az egyik legnagyobb problémát a város több pontján, így a Dózsavárosban is elterjedt illegális hulladéklerakók jelentik, holott ebben a városrészben található a Kistó utcában a VKSZ hulladékudvara is, ahová bárki legális úton elszállíthatja szemetét. Hegedűs Barbara elmondta, hogy a jövőben térfigyelő kamerák felszerelésével és a rendőrséggel való szoros együttműködésben figyelik ezeket a helyeket, a renitenseket pedig szigorúan szankcionálni fogják. Ezzel kapcsolatban egyébként a héten folytatott egyeztetést a városi rendőrkapitánnyal az alpolgármester.

Rausz István, városi rendőrkapitány és Hegedűs Barbara, alpolgármester az egyeztetésükönRausz István, városi rendőrkapitány és Hegedűs Barbara, alpolgármester az egyeztetésükön

Szintén visszatérő probléma az utak rossz állapota. Habár a Kistó utcát az elmúlt hónapokban felújították, így is számos ponton szükséges lenne még az útburkolat cseréjére. Ehhez az alpolgármester kormányzati forrásokban bízik, elsőként pedig a Szent István utca fog prioritást élvezni, de ugyanúgy terítéken van a Völgy tér felújítása is.

Hegedűs Barbara elmondta, hogy eddig minden évben zajlott egy-egy jelentősebb útfelújítás a Dózsavárosban, ezt a tendenciát a jövőben sem szeretnék megváltoztatni.

vehir
vehir
vehir
vehir.hu
további cikkek
E98A2580
E98A2580
E98A2580
Június első vasárnapján kiderül, mi mindenre alkalmas a veszprémi jégcsarnok a nyári hónapokban is Nyárköszöntőt még sohasem szerveztek a Dózsavárosban, ez most megváltozik, ráadásul egyből tematikát is kap a június 1-i közösségi esemény, amit a különböző sportágak megismerése és kipróbálása köré szerveznek a Jégpálya Veszprémben, ingyenesen, nullától százéves korig. 2025. május 23. 14:34
E98A5403
E98A5403
E98A5403
Új szerepkörök, de ugyanazok a célok a Dózsavárosban A Dózsavárosi Könyvtárban csütörtök délelőtt tartották a Dózsavárosi Tanács aktuális ülését, ahol a városrészi kérdések egyeztetése mellett elköszönt Hegedűs Barbara, korábbi önkormányzati képviselő, aki november óta már a magyar országgyűlésben tevékenykedik. 2024. december 6. 15:41
1O4A6016
1O4A6016
1O4A6016
Jobb utakat a Dózsavárosba! Megtartotta hagyományos, tavaszi ülését a Dózsavárosi Tanács. 2024. május 17. 15:07
1O4A1857
1O4A1857
1O4A1857
Új utakon a Dózsavárosban Ismét ülésezett a Dózsavárosi tanács, ahol több megvalósult, befejezett és tervezett útfejlesztés is téma volt. A Martinovics tér befejeződött, felkészül a Veszprémvölgyi utca. 2023. október 7. 12:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.