Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Karácsonyig befejezik az útfelújítást Úrkúton

2020. október 27. 4:00
Több mint 1,2 km hosszan újítják fel a bakonyi településen átvezető utat.

Szeptember második felében vette át a munkaterületet a közbeszerzésen nyertes Colas Út Zrt., és a kilencven napos kivitelezési szakaszt követően decembertől már jobb minőségű úton közlekedhetnek az úrkútiak és vendégeik. 

Régi adósságunk volt ennek az útnak a megújítása – fogalmazott szerdán a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján Ovádi Péter parlamenti képviselő. Rámutatott: az útszakasz a munkába járás és a turizmus szempontjából is fontos beruházás. Ezzel Fülöp Zoltán Gyuláné polgármester is egyetértett. Emlékeztetett: a település az őskarszt miatt is népszerű célpontja a turistáknak, akik azonban rögös úton jutnak el ide Ajka felől. 

Fekete János, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Veszprém megyei igazgatója kijelentette: kritikus állapotba került az érintett útszakasz, a munkálatokat pedig nem tudták a terveik szerint a nyáron elkezdeni az uniós pályázat adminisztrációs feladatai és a közbeszerzési eljárás elhúzódása miatt. A kivitelezést azonban így is még az idén befejezik, optimális esetben decemberben már megújult úton közlekedhetünk Úrkút és Ajka között.

A mostani projekt keretében 1277 méter út újul meg – részben kül-, részben belterületen – összesen bruttó 156,3 millió forintból.

tomi-3643747
tomi-3643747
tomi-3643747
Schöngrundtner Tamás
kovacsbalint
kovacsbalint
kovacsbalint
Kovács Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.