Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C

Gulyás István koronavírusos, nélküle készül a férfi kézilabda-válogatott

2020. október 30. 18:01 // Forrás: MTI
Gulyás István, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya megfertőződött a koronavírussal, így a nemzeti együttes nélküle készül majd a november eleji Eurokupa-mérkőzésekre.

A magyar szövetség pénteki közlése szerint a szakvezető távollétében Chema Rodriguez és Nagy László irányítja majd a magyar csapatot jövő szerdán a veszprémi magyar-spanyol, illetve három nappal később az eszéki horvát-magyar találkozón.   

Nagyon sajnálom, hogy nem lehetek ott a csapattal, hiszen január óta nem tudtunk együtt dolgozni, most pedig így hozta az élet, hogy éppen a válogatott hét előtt fertőződtem meg. A kollégákkal, Chema Rodriguezzel és Nagy Lászlóval mindent átbeszéltünk és folyamatos telefonkapcsolatban vagyunk. Az összetartás szakmai programját már korábban rögzítettük, így a munka a terv szerint folyik majd

- mondta a szakvezető.

"Az állapotom megfelelő, komoly tüneteim nincsenek, de természetesen az előírásokat betartva karanténban kell maradnom".    

Gulyás István mellett Ubornyák Dávid sem állhat a válogatott rendelkezésére, mert a gyöngyösi irányító szintén megfertőződött a koronavírussal.

A most rajtoló és május elejéig tartó Eurokupában rendszerint azok a csapatok indulnak, amelyek már kijutottak a következő Európa-bajnokságra, ezért nem vesznek részt a selejtezősorozatban. A magyarok a szlovákokkal együtt házigazdái lesznek a 2022-es tornának, így a kontinensbajnoki címvédő spanyolokkal, valamint a legutóbb ezüstérmes horvátokkal játszanak az európai szövetség versenysorozatában idén ősztől jövő tavaszig.

Férfi Eurokupa, 1-2. forduló:    

november 4., szerda:
Magyarország-Spanyolország 18.15
Szlovákia-Horvátország 18.30    

november 7., szombat:
Horvátország-Magyarország 18.00
Spanyolország-Szlovákia 20.00    

A magyar férfi válogatott 20 fős kerete:

kapusok: Bősz Dániel (Balatonfüredi KSE), Mikler Roland (MOL-Pick Szeged), Székely Márton (Telekom Veszprém)
jobbszélsők: Bujdosó Bendegúz (FTC), Tóth Ádám (Dabas VSE)
jobbátlövők: Leimeter Csaba (Csurgói KK), Máthé Dominik (Elverum, norvég), Ilic Zoran (Orlen Wisla Plock, lengyel)
irányítók: Hanusz Egon (Csurgói KK), Ubornyák Dávid (HE-DO B.Braun Gyöngyös)
beállók: Hegedűs Márk (HE-DO B. Braun Gyöngyös), Rosta Miklós (MOL-Pick Szeged), Szűcs Bence (Balatonfüredi KSE)
balátlövők: Bodó Richárd (MOL-Pick Szeged), Borsos Tamás (Csurgói KK), Ligetvári Patrik (Telekom Veszprém), Szita Zoltán (Orlen Wisla Plock), Varga Márton (Balatonfüredi KSE)
balszélsők: Bóka Bendegúz (Balatonfüredi KSE), Kovacsics Péter (FTC)

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.