Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Amikor a papír életre kel és játékká változik

2020. november 18. 4:00
Képzeljük el, hogy papírra vetünk egy mesehőst, ami hirtelen, valami varázslat folytán kiemelkedik a papírból és térbeli figurává válik. Kicsit ilyen érzés az is, amikor először meglátjuk Mészáros Csilla 3D origami technikával készült egyedi ajándékait, dekorációit.

A sarokban Mazsola, Bálint Ágnes klasszikus meséjének híres alakja csücsül – formás kis röfi, pont, mint a mesében, csak éppen papírból meghajtogatva. Mellette Manócska és egy elefánt, körbefogva macskás papír faliórával és néhány karácsonyi dísszel, kicsit arrébb elképesztő részletgazdagságú, termetes páva és Balatonos szalvétatartó. Lenyűgöző az a repertoár, ami Mészáros Csilla tapolcai otthonába belépve fogad bennünket, pedig ez csak töredéke annak, amit az évek alatt meghajtogatott papírból.

„Az első egyedi ajándék figurám egy tudós bagoly volt, amit egy kedves barátunk ügyvédnek készülő fiának hajtogattam a ballagására, az első megrendelésre készült ajándék pedig egy kőműves serpenyő volt. Azóta kértek már tőlem motort, Forma-1-es Mercedes McLaren autót és Harry Potter figurát is, most pedig egy ezer daruból álló darufüggönyt készítek esküvőre” – meséli. A lehetetlent szinte nem ismeri, minden kérésre izgalmas kihívásként tekint. „Nagyon beleszerettem a 3D origami technikába, és onnantól kezdve, hogy valaki leadja a rendelését, elkezdenek mozogni a fogaskerekek az agyamban, hogyan fogom tudni azt megvalósítani.”

Óvónőből kézműves vállalkozó

Bár ha ajándékról volt szó, Csilla mindig is papírból szerette készíteni, az azért őt is meglepetésként érte, hogy egyszer csak erre a szenvedélyére tette fel mindenét és vállalkozást alapított. „Huszonegy évig voltam óvónő, majd egy ideig a párommal együtt pincérnőként dolgoztam külföldön – ebben az időben találkoztam egy origami újságban a 3D technikával. Az újság mintája alapján készítettem el az első hattyúmat, és annyira megtetszett a technika, hogy rövidesen mindenki kis hattyút kapott tőlem ajándékba” – idézi fel a kezdeteket.

Ezeket már a saját elképzelése alapján formálta meg, majd amikor lánya bejelentette, hogy férjhez megy, egy interneten látott esküvői hattyú láttán úgy gondolta, megpróbálkozik valami nagyobbal: az esküvő teljes dekorációját ő készítette. Olyan jól sikerült, hogy barátai felvetették, elkészíthetné másoknak is a dekorációt… „Akkor már tudtam, hogy nem akarok tovább kint maradni, viszont óvónőnek sem szerettem volna visszajönni. Gondoltam egy merészet, és úgy döntöttem, belevágok egy origami vállalkozásba. Interneten kutattam, létezik-e ilyesmi, de semmit nem találtam. Mégis,

azt mondtam magamnak, ha meg sem próbálom, mindig bánni fogom.”

Így megtanult weboldalt készíteni, és minden olyan hajtogatási technikát elsajátított, ami – akkor még – egy esküvői dekoráció elkészítéséhez szükséges, majd öt évvel ezelőtt elindította a vállalkozást.

Kezdetben az esküvői dekorációk jelentették a fő profilt, és emellett készített megrendelésre egyedi ajándékokat – az utóbbi időben már utóbbiak vannak többségben. De Csilla újabban használati tárgyakkal is foglalkozik. Hajtogatott már órát – margarétásat, napraforgósat, legutóbb macskásat és baglyosat –, hajó vagy éppen mentőöv alakú szalvétatartót, illetve a legnépszerűbb figurák, az elefánt, a teknős is formálhatók úgy, hogy kis csecsebecséket őrző, levehető tetejű dobozka vagy akár ceruzatartó váljon belőlük.

Emellett szezonálisan, ünnepekhez kapcsolódóan mindig kaphatók nála kisebb-nagyobb dekorációs elemek: ablakba tehető vagy éppen felakasztható kishajó, Mikulás, Krampusz, újdonságként pedig angyalka, kisfenyő vagy éppen harang alakú karácsonyfadíszek – utóbbiakra én gyorsan le is csapok.

Legó papírból

Csilla szerint a 3D origami legnagyobb vonzereje, hogy óriási szabadságot ad. „Míg a klasszikus technikánál egy csákót ugyanúgy kell elkészítened, ahogy a modell kitalálója megálmodta, a 3D technikánál csak egy kis elemet kell nagyon pontosan meghajtanod, amiket aztán egymásba tudsz fűzni, ízlés szerint variálni, hogy térbeli figurákat kapj. Kicsit tehát olyan ez, mint a legó, annyi különbséggel, hogy itt neked kell meghajtani a legó elemeit” – magyarázza. – Az alaphajtás egyébként nagyon egyszerű, 5 és fél éves korában már megtanulta az unokám is. A nehézség benne annyi, hogy egy-egy figurához nagyon sok elem szükséges. Ha viszont ezek megvannak, már a fantáziádra van bízva, mit építesz belőlük.”

És éppen ez az, amiért aztán a termékek teljesen sajátok tudnak lenni, sokkal több örömet adva, mintha csak másolna az ember.

„Mindent, amit készítek, magam találok ki. Nem nézek videókat és mintákat sem használok: ha kapok egy megrendelést például egy rózsaszín párducra, csak az eredeti figurát nézem meg, és arra támaszkodva, a saját elképzelésem mentén próbálok hasonlót hajtogatni”

– teszi hozzá.

Csilla egyik kedvence a több mint 2000 elemből álló pávaCsilla egyik kedvence a több mint 2000 elemből álló páva

Az ajándékokhoz egyébként főleg fénymásolópapírt használ, mert annak a vastagsága (80 g) ideális: jól bírja a hajtogatást és a lakkozáskor használt vizes bázisú lakkot is. Utóbbira azért van szükség, hogy a figurák ne legyenek szétszedhetők és kisebb gyerekek is nyugodtan játszhassanak velük – Csilla unokáival tett tapasztalatai szerint három éves kortól már odaadhatjuk nekik őket. Emellett szinte mindenfajta papírt használ, ami hasonló vastagságú: csomagolópapírt, kartont – utóbbi például nagyon jól alkalmazható hagyományos technikával készített rózsáknál, menyasszonyi csokorba vagy a most divatos születésnapi csokrokhoz.

Tévé előtt, az autóban, orvosi rendelőben

Mint mondja, ma már 500-as csomagban veszi a papírt, géppel felvágja őket és ahol csak lehet, hajtogat: tévé előtt, utasként az autóban, az orvosi rendelőben. „Az alaphajtás már benne van a kezemben, úgyhogy mindig tartok papírt a táskámban, hogy ha várakoznom kell, addig is hasznosítsam az időt” – meséli, majd hozzáteszi: az elején volt benne egy kis félsz, nem válik-e unalmassá, ha napi szinten kell hajtogatnia, de ez a félelme hamar elpárolgott.

„Számomra ez nem munka, hanem szórakozás.”

Akár a karácsonyfát is díszíthetjük velükAkár a karácsonyfát is díszíthetjük velük

Pedig tegyük hozzá, van ebben rengeteg munka. Egy kisebb, 8-10 cm-es hattyú 150 elemből áll, és az összerakása Csilla szintjén kb. másfél óra, míg kedvence, a páva 2000-2200 darab. Az origami tehát nagymértékben türelemjáték, de persze némi kézügyesség sem árt hozzá. Legalábbis olyan értelemben, hogy az ember sablon nélkül is lássa, hogyan fogja az elemekből összeállítani a figurát. „Ez nálam megvan – mondja Csilla –, ezért síkbeli darabok kivételével nem is készítek terveket. Így ritkán születik két egyforma darab, mert mindig van valami, amit máshogy rakok.”

S noha emiatt is tud minden egyes kérés izgalmas kihívás lenni, azért nála is akadt olyan, ami feladta számára a leckét. „Az első nagy munkám során egy színésznőnek kellett elkészítenem az esküvői dekorációját. Minden meg is volt, csak a menyasszonyi csokor hiányzott. Mivel a hölgy ruhájában kék szín is volt, csokrot is kéket szeretett volna, olyan árnyalatú papírt azonban sehol se találtam. Próbáltam nyomtatni esetleg, de az sem működött. Végül találtam a ruha színével megegyező kék szaténszalagot, és abból készítettem el a csokrot” – meséli Csilla. De olyan is akadt, hogy valaki Darth Vadert kérte tőle kis méretben, úgy viszont a szemek nem rajzolódtak ki a sisakon, így ezt a megrendelést inkább elvetették a vevővel. Mint mondja, abból baki nem származhat, ha az elemeket elszámolja, hiszen pontosan amiatt, hogy nem tudja előre a végleges elemszámot, ma már csak -tól -ig árat ad és a vevő az utolsó pillanatig választhat, megfelel-e neki a figura, arra viszont figyelni kell, hogy nem minden készíthető el apró méretben.

Családban marad

Mindenesetre, ha valakiben a csodás darabok láttán felébredne a vágy, hogy kipróbálja magát a 3D origami világában, ma már Covid-biztosan megteheti. Csilla "békeidőben" rendszeresen tart kézműves foglalkozásokat gyerekeknek, s bár mindig szívesen mutatja meg élőben a technikát, úgy gondolta, összeállít néhány sablont, amelyek alapján önállóan is elkészíthető egy hattyú vagy éppen karácsonyi dísz, a csomagokban pedig a gyakorlati útmutatón kívül a figurákhoz szükséges papír és esetenként az egyéb díszítőelemek (szalag, gömb) is megtalálhatóak.

A sötét, mostanában különösen nehéz téli estéken bizonyítottan remek örömforrás lehet a hajtogatás – szociális intézményekben gyakran használják is terápiás jelleggel. De ha már örömről van szó, Csilla részéről az duplán megvan, hiszen a 3D origami technika szeretetével a családot is sikerült megfertőzni. Kisebbik unokája már kijelentette: ha egyszer át kell venni a vállalkozást, ő ott lesz a feladatra.

Bertalan Melinda
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.