Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Dibusz szerint erre talán még ők sem számítottak

2020. november 19. 8:07 // Forrás: MTI
Dibusz Dénes, a magyar labdarúgó-válogatott kapusa szerint talán még maguk a játékosok sem számítottak arra, hogy a csapat első helyen végez csoportjában és ezzel feljut az A divízióba a Nemzetek Ligájában.

A Bajnokok Ligájában szereplő Ferencváros hálóőre, Dibusz Dénes szerda este, a törökök elleni 2-0-s sikert követően az M4 Sportnak elmondta, felvették a versenyt riválisukkal, akinek ráadásul a szerb-orosz mérkőzés félidei állásának (4-0) tudatában mindenképpen támadniuk kellett, ezáltal pedig megnyílt a terület a magyarok előtt. Megjegyezte, a gyors cserejátékosokkal frissíteni tudott az együttes, amiből egy szép győzelem "kerekedett ki".    

Kapcsolódó cikk
Kétgólos győzelemmel feljutás az élvonalba
A magyar labdarúgó-válogatott megnyerte csoportját a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, és feljutott az élvonalba, mivel szerdán az utolsó, hatodik fordulóban 2-0-s győzelmet aratott a török csapat felett, míg az eddig éllovas oroszok kikaptak Szerbiában.

A pályafutása első válogatott gólját szerző Sigér Dávid is a cseréket dicsérte: "Az első félidőben szerintem jobb volt az ellenfelünk, de a padról beszálló játékosok nagyon sokat lendítettek a csapaton" - mondta a Ferencváros középpályása, aki bármelyik pillanatban apa lehet, ezzel is üzent gólöröménél, amikor berakta a meze alá a labdát a hasához.    

A második gólt szerző, a válogatottban ugyancsak először eredményes Varga Kevin azt mondta: "Azt vártam én is, hogy minél előbb odaérjek a kapuhoz, és az utolsó lépésnél úgy éreztem, hogy rosszul toltam meg a labdát. Szerencsére utat talált a kapuba, de a gólörömre már nem jutott erőm."

Varga Kevin (b) és Sigér Dávid (j), a két gólszerző a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójában játszott Magyarország - Törökország mérkőzés végén a Puskás Arénában 2020. november 18-án. A magyar válogatott 2-0-ra győzött. MTI/Illyés TiborVarga Kevin (b) és Sigér Dávid (j), a két gólszerző a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójában játszott Magyarország - Törökország mérkőzés végén a Puskás Arénában 2020. november 18-án. A magyar válogatott 2-0-ra győzött. MTI/Illyés Tibor

Akárcsak az Izland elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn, valamint a Szerbia elleni Nemzetek Ligája-összecsapáson, Marco Rossi szövetségi kapitány koronavírus-fertőzése miatt ezúttal sem lehetett a csapattal. Ahogyan a szerbek elleni mérkőzésen, ezúttal is Gera Zoltán helyettesítette a pálya szélén.    

"Meg akartuk nyerni a meccset, ezért frissíteni kellett a szünetben. A sikerek kulcsa, hogy tökéletesen együtt van a társaság, hatalmas szenvedéllyel és győzni akarással futballozik, szinte edző nélkül is eredményesen le tud játszani egy ilyen meccset" - mondta az U21-es nemzeti csapat szövetségi edzőjeként dolgozó Gera.    

A jövő évi Európa-bajnokságra kijutott magyarok, akik immár hat találkozó óta veretlenek, a csoportelsőséggel feljutottak a Nemzetek Ligája élvonalába, egyúttal akár világbajnoki pótselejtezős helyhez is juthatnak, de ez csak a vb-selejtezők jövő novemberi zárásakor derül ki.    

A magyar csapat a lefújást követően először a kezdőkörben ünnepelt, majd egy transzparens előtt fényképezkedett, amin a "Büszke Nemzet! Köszönjük, Srácok. Grazie Marco, Cosimo, Giovanni" felirat volt olvasható.

vehir.hu
további cikkek
Magyar labdarúgó-válogatott: a bérletek kilencven százalékát értékesítették magyar labdarúgó-válogatott Magyar labdarúgó-válogatott: a bérletek kilencven százalékát értékesítették A harmincezer bérlet kilencven százaléka már elkelt a magyar labdarúgó-válogatott idei hazai mérkőzéseire. 2025. április 25. 18:12 FIFA-világranglista: a magyar válogatott hét helyet visszaesett magyar labdarúgó-válogatott FIFA-világranglista: a magyar válogatott hét helyet visszaesett Hét pozíciót visszacsúszva, 37. helyen áll a magyar válogatott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet. 2025. április 3. 14:03 Vécsei Bálint: reálisan a pótselejtezőről harcolhatják ki a vb-részvételt magyar labdarúgó-válogatott Vécsei Bálint: reálisan a pótselejtezőről harcolhatják ki a vb-részvételt Vécsei Bálint szerint reálisan nézve a magyar válogatott a pótselejtezőről harcolhatja ki részvételét a jövő évi labdarúgó-világbajnokságra. 2025. március 27. 19:51 Összetartozunk jóban és rosszban Erről jut eszembe… Összetartozunk jóban és rosszban A magyar futballkedvelőknek felért egy ágyékon rúgással a törökök elleni kettős vereség a Nemzetek Ligájában, minek következtében válogatottunk kiesett az elitek csoportjából. Ám az élet megy tovább, és vissza lehet jutni az A-ligába, hiszen korábban a C-ből sikerült felkapaszkodni a legjobbak közé, s azóta érettebb, tapasztaltabb lett a csapat és a szakmai stáb is. 2025. március 25. 21:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.