Szerdán kezdődött meg virtuális keretek között a vállalkozó nők világnapja online konferencia azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a vállalkozó nők gazdaságban betöltött szerepére, az általuk képviselt társadalmi ügyek fontosságára. A háromnapos rendezvény csütörtök esti panelbeszélgetését Nők az irodalomban címmel rendezték meg, rögtön rávilágítva arra, hogy a romantikus elképzelésekkel ellentétben bizony az irodalom is ugyanolyan szakma, mint a cukrász: mindkettő esetében sokat kell dolgozni a megélhetésért.
Éppen ezért is nem mindegy, milyen mértékben kapnak helyet a nők a kortárs irodalomban, mennyire befogadó a közeg vagy éppen mennyire lehet itthon írni női témákról. A kerekasztal beszélgetésen a kortárs irodalom négy szereplője osztotta meg tapasztalatait a témában: Borda Réka, Seres Lili Hanna, Hidas Judit és Tallér Edina, míg a moderátor szerepét Kiss Noémi töltötte be.
Seres Lili Hanna / Fotó: Bokor Krisztián
Az első kérdéssel pedig Kiss Noémi rögtön bele is nyúlt a darázsfészekbe: bár a négy beszélgetőpartner két külön generációhoz tartozik – Borda Réka és Seres Lili a 90-es évek szülöttei, Hidas Judit és Tallér Edina a 70-es éveké –, az mindannyiukban közös, hogy az indulásuk gyakran döcögősre sikeredett, az irodalmi közeget rettentően ijesztőnek találták kezdetben és sokáig kívülállónak érezték magukat. „Kívülről egy nagyon összetartó, klikkesedő közegnek tűnt az irodalmároké, ahol viszont nőként nagyon nehéz érvényesülni” – fogalmazta meg a gondolatot Seres Lili és Tallér Edina is.
A középpontban még mindig a férfiak vannak – tette hozzá Hidas Judit, az ember neme pedig túlontúl nagy hangsúlyt kap. „Én emiatt az elmúlt években már tudatosan próbáltam kivonni magam a közegből, és most már csak azt tartom fontosnak, hogy amit írok, az jó legyen. Egy idő egyszerűen azt éreztem, hogy én itt csak nő lehetek és nem szerző” – vallotta be Borda Réka. A döntésével nincs egyedül, Tallér Edina például azután döntötte el, hogy hátat fordít az irodalmi közéletnek, amikor a pozitív kritikákat is sorra csak a külseje relációjában kapta.
Borda Réka / Fotó: Bokor Krisztián
Úgy látják, a visszajelzés egyébként elengedhetetlen ahhoz, hogy sikeresnek érezzék magukat, de ezt ma már általában az olvasók felől mérik. „A lényeg az, hogy a szöveg minél inkább hasson, amihez befogadók kellenek”- osztotta meg nézeteit Tallér Edina.
Hidas Judit szerint ugyanakkor a sorstársakkal való szellemi kapcsolódásra is szükség lenne, hiszen az írás csak egyik részről magányos tevékenység, de a változások eléréséhez társak is kellenek. Most ugyanis ebben a nagyon patriarchális közegben nagyjából két út van a nők előtt: vagy teljesen izolálódnak, mint Rakovszky Zsuzsa, vagy a férfiak által kijelölt játékszabályokat követik, amelyben például nők szinte soha nem jutnak olyan fontos díjakhoz, mint az „újraélesztett” Baumgarten-díj, holott annak ismételt létrejöttét ők is támogatták anyagilag.
Hidas Judit / Fotó: Bodnár Zsófi
Ezen változtatni kell, hogy ne csak ez a két út létezzen, ezért is indítottak például egy érdekvédelmi munkacsoportot a Szépírók Társaságán belül – mondta el Kiss Noémi. „Az a célunk, hogy hangosabb legyen a hangunk, hogy bennünket is vegyenek észre, hogy megmutathassuk a finom női irodalmat is.” A munkacsoportot egyébként több férfi is támogatja, és a beszélgetőpartnerek hozzátették, azért nem olyan sivár a helyzet, vannak pozitív példák is, Borda Réka például nemrégiben Parti Nagy Lajostól kapott meghívást felolvasásra.
A hangjuk hallatására azonban mindenképpen szükség van, hiszen egy pályakezdő indulásakor az sem mindegy, találkozik-e követendő mintákkal, vannak-e olyan példaképek, akikre fel tud nézni, akikhez kapcsolódhat. „Az, hogy ennyire férfi központú az irodalmunk, a saját gondolatok megfogalmazására is rányomja a bélyegét, hogy merünk-e beszélni bizonyos témákról mindenféle maszatolás nélkül” – jelentette ki Hidas Judit.
Tallér Edina / Fotó: litera.hu
Persze, a befogadásnak, az irodalmi kánon megreformálásának nemcsak lelki vonzata van, de anyagi is. A tehetség önmagában nem adja el magát, némi ismertségre is szükség van, hiszen az írók sem fényevők, ők – szabadúszóként gyakran szó szerint – ugyanolyan vállalkozók, mint az iparosok vagy a fotósok. S hogy mennyire jövedelmező ez a vállalkozás? Nyilván nem annyira, mint egy informatikusé, de Tallér Edina szerint azért el lehet ketyegni vele. „Hosszú távon, alkalmazott művészként meg lehet élni belőle, csak az elején ne legyen túl válogatós az ember.”
